Azt hiszem már régen klisé, hogy az informacióáradat korát éljük. A baj csak az, hogy tényleg áradás van, és én még nem vagyok felkészülve rá.
Nagynehezen, és egy jó év késéssel rávettem magam, hogy végignézzem a cikkeket és az összes anyagot, amit annakidején - amikor még a mesteri révén belépésem volt egy csomó internetes könyvtárba, eszement mennyiségű cikkel - letöltöttem. Tiszta legálisan, megjegyezném, mert a leideni egyetem biztositotta a diákjainak, és nem tettek olyan kitételt, hogy csak a saját szakodnak megfelelő cikkekhez férhetsz hozzá. Szabad volt a pálya tehát, és adott volt egy piszokul felhúzott diák - én - aki kitette a lelkét öt éven keresztül, hogy aztán semmi ne legyen belőle. Hirtelen haragomban úgy bosszultam meg magam az egész akadémián, hogy egy hétvégét cikk letöltéssel foglalkoztam. Beirtam, hogy második nyelvtanulás, és válogatás nélkül mindent. ja, meg még ami a volt osztálytársaimnak jól jött volna, azt is, számolatlanul. Azután aztán szortiroztam valamikor, és maradtan jópár tucat cikkel, amit azóta sem sikerült elolvasnom. Na, ma belemerültem, és persze találtam utalást még tiz tucat könyvre, cikkre, weboldalra - meglepetés volt az, hogy a nagyrésze internetes, ingyenes anyag. És most a releváns dolgokról beszélek.
Egyrészt nagyon izgatott vagyok, másrészt úgy érzem a büdös életben nem keveredek ki belőle, mert most kötelességemnek érzem megnézni, elolvasni, kijegyzetelni és aktivan használni is az adatokat. Aztán rámtör egy kis pánikroham, szabályosan érzem, hogy ellep ez az egész és soha nem leszek olyan helyen, hogy most már elég, tudok eleget (vagy legalábbis nem kell a további életem nagy részét tanulással töltsem) és lehet egy nyugodt vasárnapom. Igy megyek és eszem egy csokit, hogy megnyugtasson. Igy leszek duci és (össze)zavarodott.
Félretéve a viccet, túl sok az info, és nem tudom, hol is kellene meghúzni a határt. Szeretem a munkám, imádok róla olvasni és főleg a praktikus dolgokat meggondolni, beültetni, kipróbálni. De úgy sem lehet élni, hogy minden percben bűntudattal küzdessz: most volt fél órám, ebédelhetnék a Jóbarátok epizód helyett a webes bemutató előtt. Felkelhetnék hamarabb, hogy elolvassak egy cikket. Kijegyzetelhetném részletesen a dolgokat vasárnap déli szieszta helyett. Soha nem lesz vége... Ha valakinek ötlete van, hogyan kell beszerezni egy laszarom tablettát, ami csak akkor hat, ha kellene hasson (de mondjuk munkaidőben épp hogy motivál a tanulásra) na, azt szivesen meghallgatom. Küldhettek cuki bébiállatkás képeket is. Az sem jön soha rosszkor.
Nagynehezen, és egy jó év késéssel rávettem magam, hogy végignézzem a cikkeket és az összes anyagot, amit annakidején - amikor még a mesteri révén belépésem volt egy csomó internetes könyvtárba, eszement mennyiségű cikkel - letöltöttem. Tiszta legálisan, megjegyezném, mert a leideni egyetem biztositotta a diákjainak, és nem tettek olyan kitételt, hogy csak a saját szakodnak megfelelő cikkekhez férhetsz hozzá. Szabad volt a pálya tehát, és adott volt egy piszokul felhúzott diák - én - aki kitette a lelkét öt éven keresztül, hogy aztán semmi ne legyen belőle. Hirtelen haragomban úgy bosszultam meg magam az egész akadémián, hogy egy hétvégét cikk letöltéssel foglalkoztam. Beirtam, hogy második nyelvtanulás, és válogatás nélkül mindent. ja, meg még ami a volt osztálytársaimnak jól jött volna, azt is, számolatlanul. Azután aztán szortiroztam valamikor, és maradtan jópár tucat cikkel, amit azóta sem sikerült elolvasnom. Na, ma belemerültem, és persze találtam utalást még tiz tucat könyvre, cikkre, weboldalra - meglepetés volt az, hogy a nagyrésze internetes, ingyenes anyag. És most a releváns dolgokról beszélek.
Egyrészt nagyon izgatott vagyok, másrészt úgy érzem a büdös életben nem keveredek ki belőle, mert most kötelességemnek érzem megnézni, elolvasni, kijegyzetelni és aktivan használni is az adatokat. Aztán rámtör egy kis pánikroham, szabályosan érzem, hogy ellep ez az egész és soha nem leszek olyan helyen, hogy most már elég, tudok eleget (vagy legalábbis nem kell a további életem nagy részét tanulással töltsem) és lehet egy nyugodt vasárnapom. Igy megyek és eszem egy csokit, hogy megnyugtasson. Igy leszek duci és (össze)zavarodott.
Félretéve a viccet, túl sok az info, és nem tudom, hol is kellene meghúzni a határt. Szeretem a munkám, imádok róla olvasni és főleg a praktikus dolgokat meggondolni, beültetni, kipróbálni. De úgy sem lehet élni, hogy minden percben bűntudattal küzdessz: most volt fél órám, ebédelhetnék a Jóbarátok epizód helyett a webes bemutató előtt. Felkelhetnék hamarabb, hogy elolvassak egy cikket. Kijegyzetelhetném részletesen a dolgokat vasárnap déli szieszta helyett. Soha nem lesz vége... Ha valakinek ötlete van, hogyan kell beszerezni egy laszarom tablettát, ami csak akkor hat, ha kellene hasson (de mondjuk munkaidőben épp hogy motivál a tanulásra) na, azt szivesen meghallgatom. Küldhettek cuki bébiállatkás képeket is. Az sem jön soha rosszkor.
Jaj, én is pont ezt érzem! Hogy most volna itt az ideje, hogy haladjak a szakmában, és nyugdíjasan ráér Veronica Mars-ot nézni (most ez megy nálam, nem a Friends). Amúgy neked ez is szakmai tevékenység, hiszen angolul beszélnek, és az ember sosem hallgathat elég native English-t. Ez már elég tablettának? :) Hogy este nem Nők Lapját kellene olvasni, hanem szakkönyvet, de 11 után hiába tenném, úgysem maradna meg semmit. Meg sleep is overrated, és a napi hat óránál is sokkal kevesebbel kellene beérni és és és... De tudod, akik le se sz@rják, azokból még a motiváció is hiányzik. Mi legalább tudjuk, hogy mi lenne a jó út. Aztán előbb-utóbb járni is fogunk rajta!
VálaszTörlésu.i. Szerintem a világon az emberek maximum 0,00001%-a nyit ki tudományos cikket az után, hogy megszakítja a kapcsolatot az egyetemmel (persze mázlista vagyok, az én házamban is lakik egy ilyen csodabogár lelkesítő faktornak). Tehát már ez sem semmi! Sőt!