Kis gyerek, kis baj, nagy gyerek... maffiaharc?-2

Mikor iskolai problémát irok, még véletlenül sem a tanulással töltött heti 50 órára gondolok, pedig erről is volna véleményem rendesen.

Az osztály, ahova kicsi öcsém bekerült, eléggé agressziv közösség. Az első fél évben még tűrögeti az ember a keményebb vicceket, elmondták a szüleim  ezerszer neki, hogy csak ne vegye magára. Könnyű az mondani, mert a gyerekek kegyetlenek és gonoszak tudnak lenni, és olyan érzékük van a védtelen részek megtalálására, hogy csak na. Lehel félénkebb az átlagnál, azt hiszem illik rá, hogy "használat előtt felrázandó". Erre még jobban rákapott az a pár fiú, elmondják mindennek, nem is ismételném, de felnőtt körben is erős szavak. Ismételgettük neki, hogy ne féljen, nem bánthatják, soha nem fognak kezet emelni rá. Na persze. Hiába panaszkodik a sok szülő, szinte mindennaposak ez ilyen dolgok. Nekem betelt a pohár, amikor nyáron bevallotta Lehel, hogy úgy gyomorszájon vágták, hogy nem kapott levegőt.

Remélték a szüleink azért, hogy nyáron változik a helyzet. Nem változott. Múlt hét már náluk is kiverte a biztositékot. Elállták a gyerek útját, majd rácsaptak a seprűnyéllel. Ahogy szegénykém felemelte a kezét, hogy védekezzen pont az alkarját kapták el, ami fel is dagadt. Anyuka habzó szájjal hivta a másik gyerek anyját. Még jó, hogy nem voltam otthon, mert erős késztetést érzek, hogy felmenjek és eltörjem a másikok kezét is. Az osztályfőnöknő vonogatja a vállát, a többi gyerek sunnyog.
Többszöri rákérdezésre bevallotta pár szülő, ők mit csináltak. Hát megállt bennem az ütő: az apukák felmennek, és megfenyegetik a verekedős osztálytársakat. Ha nem hat, olyan is van, aki felbérelt egy cigánygyermeket, hogy verje meg, akit kell. Megáll az ész... tényleg megáll.

Egyelőre abban maradtunk, hogy most orvosi igazolás került a sérülésekről, következőkor rendőrség lesz. És addig nem hagyjuk, amig ezeket ki nem csapják, le nem vonják a magaviseletüket... hátha ez a szülőket megijeszti, és jobban figyelnek, mit is csinál az ártatlan csemetéjük. Közben megy fel a cukrom rendesen, mert hogy tudjam megigérni Lehelnek többet ilyen nem történik? Más iskola nincs, ahova lehet vinni. Sok rossz közül kell választani... 

Kis gyerek, kis baj, nagy gyerek... maffiaharc?-1

Már hónapok óta fel vagyok-vagyunk háborodva Lehel iskola ügyein, de mostanra már nem birom még magamban tartani sem. Most pont egy éve, hogy Anyukájék átvitték az öcsémet a 18-as iskolából az Unireaba. Nem szivesen tették, de a helyzet tarthatatlan volt.

Ötödik közepén behoztak a 16 gyereket számláló osztályba 6 másikat. Az, hogy roma származásúak voltak, nem érdekelt senkit, minket meg főleg nem. Volt már az osztályban két cigány gyerek, rendes szülőkkel, akikkel mindenki jól kijött. A probléma az volt, hogy az új csapat többszörösen bukott, 13 éves, irástudatlan kisdiákokból állt. Még azt is megsúgták, hogy már nincs hova rakják őket, csak azért engedték át ötödikbe a másik iskolában, hogy szabaduljanak tőlük. Persze a nyelvezet, amit tőlük tanultak az öcsémék, nyomdafestéket nem tűr. Mitöbbb, kiderült, hogy egyikük autófeltörő banda tagja.
Kérvényezték a szülők mindenhol, minisztériumig elmenve, hogy csak pár hátrányos helyzetű gyerek kerüljön az eleve kis osztályba, mert másképp nem fejlődik senki semmit. Igérgettek mindent, lezárva azzal, hogy ne aggódjanak, a lányok úgyis hamarosan férjhez mennek, a fiúk meg többet fogják kerülni az iskolát, mint bejárni. Igy segitenek a roma közösségnek? Kinek jó ez, kinek segit?

A szüleim döntöttek: nem hagyják, hogy egy olyan közösségben maradjon Lehel, ahol sok jót nem tanulhat, és ahol a tanárok ideje a tananyag és az irás-olvasás-számolás alapszintű tanitása között oszlik meg fele-fele arányban. Irány az Unirea. (A Bolyait is meggondoltuk egyébként, de mint sokhelyen hallottuk már, az egy sznob, a város nem feltétlenül jó értelemben vett krémjének a választott iskolája. Emlékszem jól, hogy a tanárok nagy része nem ekkora gyerekekre specializálódott.) A probléma pedig ekkor kezdődött igazán. 

Hajnalhasadás

Végre eljött a nagy nap: az Alkonyat tetralógia ötödik, befejező részének bemutatója.(Csak megjegyzér, milyen hülyén is hangzik a TETRAlógia ÖTÖDIK része, nem?) Már megvettük a jegyeket több hete, és ugrottam ki a bőrömből egész nap. Jöhetnek a kövek, nagy Alkonyat rajongó vagyok. Én kérek elnézést, komolyan. Teljesen egyetértek Stephen Kingel (vagy valaki mással, erről még vitáznak a nálam okosabbak)egyébként: "A Harry Potter a félelmek legyőzéséről, a belső erő megtalálásáról szól, és arról, hogy hogyan döntsünk helyesen viszontagságos helyzetekben. Az Alkonyat meg arról, milyen fontos, hogy legyen pasid." Van benne egy jóadag igazság. Vagy mondta, vagy nem, azt mindenesetre biztosan kijelentette a horror Királya, hogy szerinte Stephenie Meyer pocsék iró. Tudod, mit? Szerintem sem  valami nagyon jó, de az a legszebb az egészben, hogy ahogy elkezded olvasni a könyvet, már nem érdekel. Nem aludtam szinte semmit három napon át vagy két éve, amikor egyszerre végigolvastam mind a négy részt.

A többi, úgynevezett "Twihard fanhez" hasonlóan én is szinte kötelezve éreztem magam, hogy megnézzem a film összes részét és utánna napokig ezen csámcsogjak, mert széttörtek egy illuziót. Egy részem alig várta a filmet, a másik már előre félt, hogyan fogják majd lábbal taposni, amit én elképzeltem. Valljuk be, minden film rosszabb, mint a könyv, és a kivétel ezt a szabályt erősiti. Hogy is lehetne másként? Az egyedüli, aki majdnem pont ugyanazt látja viszont a vásznon, amit elképzelt magának, az a rendező. Ugyanazzal a maroknyi kajával jóllakatni ezreket meg ezreket is csak Jézusnak sikerült.

És most jön a pofáraesés. Engedtessék meg, hogy most kicsit pökhendin megjegyezzem, nem tartom magam igazán hülyének. Sőt, vannak igen éles pillanataim is, és ebben a témában otthon vagyok. Tudom, ismerem a könyvet oda-vissza. Mégis elérték azt, hogy kerek másfél percen át a szó legszorosabb értelmében szájtátva üljek. Fogalmam sem volt mi folyik itt, és mi fog történni. Aggódtam a szereplőkért! Azután a 90 másodperc után rájöttem ugyan, hogy milyen megközelitésben zajlanak az események, de akkorra már meg voltam babonázva. Ezt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna: bemész egy filmre, aminek a sztoriját már előre kivülről fújod, egy izzadságszagúan merev filmre vársz, és akkor bumm. (Hogy Pheobet idézzem, elüt egy autóbusz...:) )

Megvan az oka, hogy a Hajnalhasadás könyv boritója egy sakkfigurát ábrázol: egy eléggé eseménytelen, főleg fejben lemenő játszmát látunk, ami nem éppen mozianyag. Sikerült ezt úgy átugorják, hogy a film jólesően meglepett rajongókkal végződött, nem ökölrázogatással. Nyoma sem volt az izzadságszagnak. Van amit javitani, de tőlem akkor is A for Effort. 

Táncra fel!

Annyira lelkes vagyok kedd este óta, hogy alig vártam, irhassak már végre.
Már sok-sok éve tervezem, hogy beiratkozok hastáncra, de ironikus módon eddig nem sikerült. Kolozsváron tudtommal bezárták az iskolát, ahol hastáncot is oktattak - pont mielőtt megkezdtük volna az egyetemet. Aztán azóta talán újra van, de az már engem nem melegit. Eljöttem ide, és pont az egyetem mellett volt a sportterem. Újra terveztem akkor, hogy találok egy hastáncórát, hát nem volt első évben. Másodikon meg akkor inditották meg, amikor én abbahagytam a mesterit. Valahogy eddig sehogy nem jött össze. Idén végre-végre megtaláltam az egyedüli tánciskolát a környéken, ahol hastáncórák is vannak. Már júliusban feliratkoztam, és alig vártam a szeptemberi kezdést.

Egyébkint még középiskolában jártam táncórákra, latin meg klasszikus táncok, de azok alatt valahogy tipikus tornaóra érzésem volt. Sosem felejtem el, mennyire botladoztam, és mennyivel lassabban ment, mint mindenki másnak. Azért semmiért nem adnám, hogy nagyon kicsit tudok azért táncolni... Kolozsváron még meg is látogattunk egy Bátoris (?) táncórát, de persze ott is boldogtalankodtam. Már többször mondták, és sokan, hogy nincs ritmusérzékem, hiába próbálkozom. És megmondom őszintén, szégyelltem mindig, mert sokat gyakoroltam, és nagyon motivált a dolog.

Csoportos tevékenységektől valahogy igy el is vesztettem a kedvem, amig nem jött a jógaóra. Mivel más itt a  "faluban" nemigen van, beiratkoztam egy évvel ezelőtt jógára. (Kijelenteném itt és most, ez nem az a ooooooooommmmmmm jóga, vagyis megnéztem előre: nem a jóga spirituális részét oktatják.) Kellemes meglepetés volt, pedig nagyon izgultam. Minden ment, annyira, hogy engem, a kétbalkezes-kétballábas sport antitalentumot megdicsértek, és megkérdezték többen, hogy mennyi ideje jógázom (semennyi) vagy akkor milyen sportot űztem ezelőtt (én?? ne viccelj!). Visszaadta az önbizalmam egy jó részét. Sőt, annyira ment a dolog, hogy fél év után kinőttem. Már nem kötött le, túl egyszerű lett. Igy álltam át a nem mellékesen jóval olcsóbb www.myyogaonline.com - ra, és azóta onnan válogatok.(Na nehogy azt higgye valaki is, hogy most nem a kezdő sorozatból, dehogynem. Keményebb a jóga, mint valaha hittem volna :) )

Jó hosszú kerülő után elértem tehát a szeptemberi tervezett hastánckezdéshez. Amilyen szerencsém van, elnapolták novemberre. Most kedden bepakoltam a sporttáskámba, kiizgultam magam és Sanjay elvitt a tánciskoláig. Ott kiderült, hogy a "kevert csoport" egy jól összeszokott, évek óta együtt táncoló 50-60 év körüli közösséget takar. Hazudok, mert van két lány velem egyidős, és egyikük ugyancsak új, de nem teljesen kezdő. És most jön a szurprájz, nagyon, kimondhatatlanul élveztem az órát. Folyt rólam a viz, és amit mások gyakoroltak, azt nekem ott kellett megtanulni, de úgy néz ki engem erre teremtettek, mert jól megy. Lassan, de jól. És annyit, de annyit kacagtam magamon is meg mindenen az óra alatt... lehet Sanjay érezve, hogy izgulok valamit tett az esti teámba? :) nem tudom, de nem is érdekel. Remekül éreztem magam, szuper volt hastáncolni, tényleg nem éreztem, hogy akárki is figyelné, mennyire jól-rosszul csinálom a dolgokat. Még a sok tükör sem zavart, pedig ismerjük el, termetes hátsóm van. De tudod mit? Miután több hatvan éves, messze sem tökéletes testalkatú nő hasat nem takaró felsőben végiglibegi az órát, és senkit nem zavar, főleg őket nem... Hát, kérlek szépen, nőies domborulataim vannak.

Mindent összevetve csodás önbizalomlökettel, kellemesen elfáradva, fülig érő szájjal és nagyon enyhe mélyizomlázzal végződött a hastánc. Bárcsak lenne minden nap!

Röhög a vakbelem

Tudom, mostanában még véletlenül sem voltam vicces. Az igazság az, hogy nem történt a sok papirmunka közt olyan, ami távolról is viccesnek hangzott. Röhelyes, na az volt elég, de azokon már nem is húzom fel magam. Mindent összevetve élvezzük nagyon új otthonunkra irányuló munkálatokat.

Ezen a héten viszont két olyan dolog is történt, ami azért emlitésre és mosolyra érdemes. Az első még csak nem is az én boldogtalanságom terméke. Micsoda ékszer, nem? :)

Két hete ingatlanérték-becslést (cucc ez a google, másképp halvány lilám sem volna, hogy is hivják) kértünk a megvevendő házra. Természetesen a banknak kellett, úgy gondolom hiánycikk lett a wc papir, hát szereznek pótlást. Ez abból állt, hogy kijött egy hölgyemény, öt, jelzem ÖT perc alatt végigjárta a házat, futtában gratulált hozzá, kezet ráztunk, majd lelépett. A formanyomtatványra beirta azt az összeget, amit fizetni fogunk érte, mint ingatlanérték, majd átküldte emailben. Mindezért felszámolnak négy, jelzem NÉGY száz eurot. Ez még nem a vicc része, ne tessék kacagni, ez komoly. Persze lehetett volna az összeg feléért is ugyanazt megkapni, de a bank meg a cég összedolgoznak, és hát nem kötelező náluk csináltatni, csak megkérnek szépen. Ja, már megbeszéted mással olcsóbban? O, biztos nem haragszanak, ha lemondod. Végülis a bank dönt, megkapjuk-e a kölcsönt... Tiszta sor, honnan kérünk becsüst. Most jön a vicc. Minden megvolt hó közepén, de azóta egy szó sem tőlük. Tegnap éjfélkor eszünkbe jut, hol is van a számla amit már egész biztos kiküldtek? Biztos Réka hülye fejjel megint elrakta valahova. Ma hivom őket pánikolva, hogy elfelejtettük kifizetni, ugye ugye nem számitanak plusz büntetést rá. Erre a nő a vonal másik végén, jaaa, az a ház, hát azt én csináltam, és izé, hogyishivják, elfelejtettük kiküldeni a számlát. Bocsika. Apum megjegyezte, hogy biztos azt mondogatják ma az irodában, csak egy totál idióta telefonál be azzal, hogy fizetni akar, MOST AZONNAL. Egyetértek vele, valószinüleg ezután már nem felejtik el, ki is vagyok.

A másik dolog az, hogy végre megérkezett a fillérekért vásárolt hajtogatótáblám. Aki nézi a Big bang theoryt, annak ismerős dolog. Azóta én is vágyom rá, most meg bevezetőáron megvettem. (Mert akkora idióta azért nem vagyok, hogy igazán pénzt költsek rá.)
Ime, itt van, Sheldon hajtogat vele.

A vicc itt nem csak a berendezésben rejlik, hanem abban, hogy tényleg olyan szép dolgokat hajtogat. Pl a törölközőim sosem hasonlitottak jobban Martha Stewardéira. Lehet rajtam szórakozni, de tényleg be kell tegyek egy képet lássátok a különbséget. Mesés! Valamelyik délután átrendeztem a ruháink felét, és óriási a különbség... kezd Ági szekrényeire hasonlitani. :)) Lehet Ágit kellett volna dobozban elküldetni? :)

Munkaügy

Ezen a héten elértem pályafutásom abszolút mélypontját, a legújabb statisztikák szerint. Nem merem a szüleimnek sem bevallani, hogy jelenleg kerek három állandó diákom van.
Nem sorozatgyilkos módjára irtottam ki őket, egyáltalán. Csak ez az átka a vizsgafelkészitésnek: leteszik a vizsgát, "örömködünk" egy adagot, megesszük a gratulációtortát, -tésztát (igen, szoktam sütni, nem nagy dolgot, csak úgy teszek, mintha) majd elválnak útjaink.
Mellékesen van állandóan egy pár emberke is, aki önkéntes tűzoltói állásomat használja (ki). Ha nagy baj van, akkor jönnek, de akkor aztán lehetőleg háromszor négy órára hetente, amiből kettőt fizetnek alkalmanként. Tudják jól, hogy ha nagyon szükség, akkor ráhúzunk pár órát arra a fizetett kettőre, és mellette még éjszakázok is, hogy emailben elküldjem a kijavitott házikat és papirokat, ne azzal töltsük az órán az időt. Sanjay szerint le kellene már tennem a Terézanyáskodásról, mert abból még senki nem lakott jól... Én meg közben becsületkasszás angol magániskoláról álmodozok, ahol mindenki számára elérhetően tanitanék én meg pár lelkes alkalmazottam. Na igen, mikor fogom összegyűjteni a tőkét rá, nem tudom.

Az sem lenne rossz, ha javulna a gazdasági helyzet, mert jelenleg kevesen engedik meg maguknak a "luxust", hogy idegen nyelvet tanuljanak, ha nem muszáj. Ha meg az, akkor elmennek a tényleg viccesen olcsó tanfolyamokra, ahol harminc társukkal úgymond fapadoson elvégeznek egy-egy kurzust. Természetesen az eredmény szinte nulla, ami tovább lohasztja a kedvüket. Van egy diákom aki 17 évesen emelt szintű érettségire készül, mellette heti vagy öt órát bedolgozik valahol. Nagyon ügyes lány, de szüksége van némi segitségre. Meg is egyeztünk heti kétszer két órában, ami havi 200 euro lenne. Kiderült, hogy a szülei nem tudják kisegiteni, és szégyenkezve magyarázta, hogy igy nem elég a fizetése az órákra sem. Hát nincs is miért ezen szégyenkezni, mert nem az ő hibája. Ki az, aki éhbérért dolgoztat egy 17 éves lányt??? Amilyen szimpatikus én becsszóra ingyen tanitanám... valahogy kidolgozunk valamit, ami jó lesz mindkettőnknek. Csak zárojelben jegyeznám meg, az édes anyukája azt tanácsolta neki, hogy csak havonta egyszer jöjjön órára, a többit rendezzük hetente többször emailben. Értem én, hogy spórolni akarnak az emberek, de komolyan havi 25 euroért dolgozzak pluszba heti több órát ingyen? Azt is megemliteném, hogy a felnőttek havi minimálbére teljes munkaidőben kb 1400 körül mozog. Ja, szép is lenne, mi?

Addig is próbálok kiszambázni a komfortzónámból, és hirdetni. Szerencsére már beszélnek az emberek, és jönnek szóbeszéd alapján is. Jó lenne, ha hangos amolyan magameladó féle ember lennék...