Rövid összefoglaló 2018 közepéről

Az utóbbi fél évben nem sok történt, vagyis éppen elég csak ahhoz, hogy ne is irjak. Sőt, olvasgatásból is jól kimaradtam. Mea culpa, szokás szerint.

Először is a szédülésért kiderült, hogy belső fül probléma volt a felelős, ami pár irányitott mozgást ismételve el is múlt. Azért nem spóroltunk meg egy neurologust es egy MRI-t sem. A multkorihoz képest, ez már annyira nem hatott meg, hogy majdnem elaludtam közben.

Nyáron öt hetet a majdnem-18 éves öcsém nálunk vendégeskedett, és húúúú de nehéz összehangolni egy tini meg egy 3 éves érdeklődési körét. Mindketten szeretnek csobbanni, igy a Benelux legnagyobb viziparkjába muszáj volt ellátogassunk. A tikibadnak nevezett hely egy vidámpark közepén található, és nem tudom ki gondolta, hogy ezt egy nap alatt egy átlagos család végigéli. Úgy terveztük délelőtt vidámpark, délután vizipark, de mindenhol sor volt, és elég hamar kiderült hogy a prioritások szerint megirt listám feléig sem érünk, igy egy gyors ebéd után inkabb vizezni indultunk.

Tényleg óriási az a park. A kedvencünk azonnal a hullámzó medence lett. Lehel sajnos nem igazán az az optimista tipus, igy rengeteget panaszkodott, hogy miért nem megyünk vele a nagy csúszdákon, miközben Dani sem tudta hova tegye magát a sok ingertől. Attól még rengeteg gyerek és család volt, és szerintem ha közel hasonló koruak mennek együtt simán egy egész napot el lehet tölteni problémák nélkül.

Nyaralást szokás szerint felbontva töltöttük. Májusban volt egy nagyon kellemes hétvégénk egy Centre Parkban, és ugyanazt megismétlendő szeptemberben bejelentkeztünk egy Mystery parkra, amiben az a lényeg, hogy lényegesen kevesebb pénzért lesz egy négynapos kimenőd, de csak pár nappal azelőtt tudod meg pontosan melyik centrepark fogad. Szerencsénk volt, nagyon szép helyre jutottunk, a holland Eemmeer környékén. Echot is vittük, ami viszont nem volt a legokosabb ötlet, mert a mindennapi uszodai pár óra (csúcsszuper egyébként, lazy river, csúszdák, dzsungel-filing) stresszes maradt. A kutyamindenit, hogy mennyit ugat ez a kutya. Komolyan szerintem végigugatta azt a napi 2-3 órát. A sétákat persze imádta, de egyébként olyan, mint egy öreg morcos bácsi, és nem szereti a változásokat. Más hely, más minden, idegesen koslatott naphosszat és meg volt győződve, hogy csak idő kérdése hogy a családjat baltás gyilkosok serege mészárolja le.

És el is érkeztünk októberhez, ami most van, és a dadusnak lejárt a műszakja, mennem kell. 

Vihar a kutyabiliben

Ez a bejegyzés csomó mellékszálat fog tartalmazni. Mert szófosásom van, azért. Én szóltam.
Tudjátok, mindig azt mondják hogy ezen vagy azon később még röhögni fogsz. Van amikor a később öt perc után jön el, és az adrenalin teszi. Hadd irjam körül mire gondolok.

Pár hete Maszat (gyerekkönyv hős, aki nem tudná) ihlette madáretetőt tettünk ki az énekesrigóknak, benne nagy üveg mogyoróvajjal. Azért csak nekik, mert hordában járnak és minden más madarat hisztisen elzavarnak. Az énekesrigókat én mindig olyan aranyos, könnyed, kedves madárkáknak képzeltem, aztán bebizonyosodott, hogy több közös vonásunk is van. Eléggé követelőznek, ha megszokják a jót (becsszóra, két nap alatt negyed kiló mogyoróvaj ment el, és ha nem tettünk ki újat időben morcosan ültek mint a verebek a keritésen és hangosan visitoztak a kaja után), csúnyán össze tudnak verekedni ha éhesek, hangosan kiabálnak és hizásra hajlamosak. Dani mindenesetre nagyon élvezte nézni a műsort az ablakból.

Egyik este a viharos szél sikeresen lerepitette az etetőt befőttesüvegestül, másnap meg -14 fok volt, én meg nem szedtem azonnal össze a darabokat. Mea culpa, ennyi baj legyen. Viszont elfelejtettem ezt az egeészet, amikor Dani és Echo egyszerre hallották a vadon szavát - rohantam a gyereket átöltöztetni, lemosni tokától bokáig, előtte pedig kitettem a kutyát minden ceremónia nélkül az udvarra, hogy pisiltesse meg magát. Persze ha már fent voltam beinditottam egy adag mosást is nagy lazán. Csekély 10 perc alatt megjártuk, és mire kinézek ott áll a négylábú szőrös hülye tyúk, szájában a törött üveggel, benne fagyott mogyoróvaj. Káromkodtam egy úrinőhöz nem valót és valahogy elkaptam zsákmányostul a kutyát.
Megvágta magát, de az is látszott ez nem állitotta meg. Itt-ott kis vér az üvegen, az inye felkarcolva, ő meg csak ezért elégedetlen, mert elszedtem tőle a kaját. Miután leültem öt percre a hányingerem és idegességem csillapitandó, jól megvizsgáltam mindent - úgy tűnt a nyalogatástól maradandó baja nem lesz, és nem nyelt üvegszilánkot sem. Azért figyeltem egész nap, biztos ami biztos alapon. Este holtnyugodtan feküdtünk le.

Tudni kell még hogy szedte akkor a kiütésére felirt gyógyszert (vagyis ő nem tudott róla, csak mi csempésztük sajtdarabkákba) amitől napi 3-4 liter vizet benyakalt és óránként pisilt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy azért az éjszakákat birta, éjfelkor kivittük, és másnap amig Sanjay kelt ő is mélyen aludt.

Naszóval éjjel arra ébredek félkómásan, hogy mintha "valaki ugatna". Eh, látott valamit, álmodik, stb. Megint ugat. Ez furcsa, sosem szokott, sőt a házat ellophatod alóla úgy horkol.(Nem az őrző-védő tulajdonságaiért szeretjük.) Ekkor már óvatosan felültem - Dani mellett ez felér egy akrobatikai mutatvánnyal. És akkor olyan hangot adott ki Echo, amit sosem hallottam még, mély hörgés, nyüszités, mint egy sebzett medve... Kiugrottam az ágyból és rohantam. Most pedig jöjjön a zenei kiséret. Kérlek a bejegyzés további részét ezzel a zenével hallgasd. Majd megérted miért.

Álljunk meg újra egy pillanatra. Tudni kell, hogy pár hete komolyan szédülök, olyan állok egy helyben aztán a padlón találom magam formában, akkor is forog a szoba ha csak fekszem az ágyon. Szóval a futás ki az ágybol azt jelentette, hogy egyik bútortól a másikig cikk cakkban dobtam magam, borzasztóan igyekezve.

Kiérek a lépcsőfordulóra, becsapom magam mögött az ajtót és már visitok is Sanjayért. Meg vagyok győződve ekkorra már, hogy Echo lenyelt pár üvegszilánkot, és most pusztul el nagy kinok közt. Pánikban vagyok, kiabálok teli torokból. Ellendülök a hálószobáig, üres. Nem ritka, hogy elalszik az irodája kanapéján az oldalbordadonor, de hogy ne ébredjen fel erre sem, az nem lehet! Rohanok (vergődök) felfelé, közben módosul a kép az agyamban - Sanjay lement vizért, szivinfarktust kapott, ott fekszik a földön, a kutya meg segitségért nyüszit. Feltépem az ajtót, és mint a fúria beüvöltök a sötétbe. Sanjay nem úgy szokott felébredni, mint a normális emberek: lásd kinyitom a szemem, felülök, körülnézek. Nem. Ő mélyalvásból egyenesen felpattan, és már rohan is. Majdnem elüt. Persze azonnal fordulok én is, még odavetem neki hogy Echo, baj, és szuszogjááááááál.  Ennél nem vagyok artikuláltabb, nekem is mintha rémálmom lenne. Főleg mert közben megyünk is, de úgy néz ki még Sanjay nincs magánál teljesen. Első emeleten még visszaszólok, hogy csukd be a kaput (szerk. a gyerek biztonsági kapujára gondol, mert olyan nincs erre ne kelljen fel az a gyerek, aki azelőtt felébredt, mert kinyújtottam a lábamat), néz vissza rám mint a boci. Sajnos csak üvölteni tudok, kapu, kapu, kapu, meg mutogatom is, nem használ, vissza, kapu bezár, férj lelökdös. Lent várom a vérben úszó helyszint, pár másodperc alatt elgondolkozom, hogy a kutya-ambulancia telfonszámát az Echo útleveléből vajon mennyi idő alatt találja meg Sanjay félálomban és én közben rohanjak-e a szomszédot ébreszteni vagy Echot vigyem a kocsihoz előbb.

És akkor beesünk a nappaliba, Echo pedig farkcsóválva ül, és vidáman, bár meglehetősen lassan és ráerősen kisétál egy gyors pisilésre.

Mind a ketten a mellkasunkat szorongatva álltunk az ajtóban, köpni nyelni se - na erre tört ki belőlem a röhögés.
Nem tartott sokáig, életem párja magához tért, és jól elmondta mi a véleménye arról, ha kiüvöltik az ágyból éjjel 2 kor azzal a felkiálltással, hogy vége a világnak, pedig az egész dráma az én fejemben meg a kutya hólyagában játszódott le.

Azért mikor visszatértem aludni még átszaladt a fejemen, hogy nézzem meg él-e még a gyerek, mert furán átaludta az egész kalamajkát. Nyilván ezzel felébresztettem. Jó éjszaka volt, és nem, nem szoktam túlaggódni a dolgokat egyáltalán, miért kérded?

Téli szünet

Voltunk otthon, oszt ma hazajöttünk. Vagyis máshogy nem is tudnám körülirni azt, amikor az ember a saját otthonából ellátogat pár napra-hétre a szüleihez, majd visszatér.

Eseménydús volt, és nagyon tradicionális. Ugyanis én tartom azt a régi hagyományt, hogy elmegyek telis-telenyomva vitaminokkal, béres cseppel, echinaceaval, 1000 c-vitamin kúra után és alatt (ezennel küldöm részvétemet szegény vesémnek, ne kövezz meg légyszi) szent meggyőződéssel hirdetve, hogy na idén nem - s aztán mégis meghülök. Nem csak tessék-lássék, én becsületes munkát végzek. Erre még jó apám, aki nem mellesleg családorvos, is azt mondja inkább lőjjenek le, hogy ne szenvedjek. Azért csak vesznek ötféle gyógyszert, és csak beadják, mert kinek van ideje a mai világban akrcsak meghalni is. Idén, hogy ne unatkozzak, csak egy kis köhögéssel kezdődött, gondoltam, juhé, megúszom, aztán egy nap átváltoztam szamárrá és azóta ismétlem magamban átköltve, hogy "szive sóhajt - csak egy vágyat:" kapjak levegőt köhögés közben néhanapján. Hányni sem volna jó egyébként. Ez törölte persze nagyravágyó terveinket, de legalább a horgolással haladtam. :)

Pedig most én semmi elektronikus kütyüt nem vittem a telefonomon kivül, mert minek. Főleg ha mindig van valaki, aki a vállad fölött lesi, hogy mit olvasol. Nincs otthon magánélete az embernek, na.

Azért esténként csak akadt egy kis szabadidő, a gyereket vagy anyuka, vagy oldalbordadonor fektette - lévén mellettem a halott is felkelt, úgy ugattam. És persze hogy bele-beleolvastam a facebookba, mert úgy gondoltam lemaradok a nagy hirekről, nem látom meg a végén milyen a szomszed Maris néni unokahugának a karácsonyfája, vagy teszem azt mit reggelizett karácsony másodnapján egy olyan ismerősöm, akire még ez a cim is tulzás. Aztán jöttek az újévi köszöntők - ezen keresztül is mindenkinek BUÉK, meg egészséget, alkoholt, gabonaféléket, Trump és Kim Jong Un mentes esztendőt, satöbbi. És az évösszefoglalások, tejóég az évösszefoglalások és nagy idézettengerek.

Végülis nem lehet nekem sem a kedvemre tenni, mert klisé se legyen (ne, ne, tényleg ne tegyél ki egy agyoncsépelt idézetet - már régen tudom hogy jól csak a szivével lát az ember, főleg ha eltörött a szemüvege, és mindig is úgy táncoltam, mintha senki sem látna, mert kétballábas vagyok és csak igy megy), nagyon felvágós se (igen, észrevettük hogy öt gyereket, négy munkahelyet, két kutyát, három macskát, négy tengerimalacot és tiz ékszerteknőst menedzselsz, de van időd mézeskalácsot sütni a szomszéd beteg néninek, és a fa alatt profin csomagolva halomban állnak a házikészitésű ajándékok az egész családnak és a képről látszik a diszkrét, de annál elegánsabb friss manikűr, pedikűr és smink is- mint már mondtam, madár vagyok, de ezt még én sem veszem be) de azért mindennapos apró-cseprő ügy sem (rád gondolok, "meseszép melegszendvicset készitettem" kétoldalas nagymonológ 32 képpel). Tudom, tudom, görgessek tovább, azt is szoktam. Azért csak leszivja az embert, mert én azért megyek oda, hogy kapcsolatokat keressek: szeretném tudni, mit csinálnak régi barátaim, kedves ismerőseim, mi újság van, információkban gazdag csoportokból keresném a segitséget és kedves ismeretleneknek nyújtanék támogatást ugyananazért cserébe. (jelentkezni kommentben lehet cimmel, névvel, telefonszámmal, életrajzzal és motivációs levéllel. Csak a teljes alakos fotókat tartalmazó kommentekre válaszolunk. Ha kérdése van keresse orvosát, gyógyszerészét)

És el is érkeztünk a hónap szavához, amit már én is meg mindenki más is hallott, csak nem esett le miért nem tetszik. Ma leesett. Szop(t)atós csoport, 2017 ben ki kit, mikor, mennyit? És jönnek a képek meg leirások, hogy Dezsőke, 23.68(76) hónapos és nagy cicista. És akkor a zuhany alatt gondolkodom, hogy Dani fiamnak nem tanitottam meg a cici szót, mert ... miért is. Ja, mert nem akartam hogy majd úgy kergessen, mamaaaaaa, ciiiiiciiii, nem vagyok én tehén! (Attól még kergetett úgy hogy tejecskeeeeee, de mindent nem kaphat meg az ember lánya.) Másrészről meg a szó maga egy bögyös macát juttat eszembe, nem egy szoptató anyát. Biztos csak én vagyok igy vele. Deeeeeee, arról, hogy cicista, nem lehet hogy csak nekem ugranak be a hasonszőrű szavak: kommunista, nacionalista, szeparatista, szocialista. Ugye nem? Még a cicifüggő jobban bejön, ejsze. Fura dolgokat találnak ki a szülők, úgy néz ki.

Ezzel a mélyenszántó és elgondolkodtató mondattal mára (remélem nem idénre) zárom soraimat. A következő részben kivesézem nagymamát, mint igényes médiafogyasztót.