Acer esete a nyuszikával

Ez a mese úgy kezdődött, hogy nagynéném öreg laptopja bedobta a törölközőt jópár hónapja, és ő igy apumét kellett használja hónapokig. Ez sokszor azt jelentette, hogy amikor apum hazaért este, Kingának akkor kezdődött a munka. A család erre úgy döntött, kell Kingának egy laptop, és itt Hollandiában olcsóbban meg lehet kapni, ergó itt vettük decemberben, majd megkapta, mikor hazaértem.

Természetesen, ahogy ez lenni szokott, a vadiúj gép egyik napról a másikra leállt, és Sanjay a mellékelt ábrából lekövetkeztette, hogy a merev lemez meghalt. Áprilisban visszahoztam a laptopot, és végre eljutottam oda, hogy felvegyem az Aceresekkel a kapcsolatot. A hosszú történetből ide akartam kilyukadni. Már jó hete nézegetem a chatüket, ahol elméletben azonnal választ kapsz a kérdéseidre, de őszintén éreztem, hogy ez macerás lesz, és máig nem ültem le "bekát nyelni". Most 11-kor jobb hiján, nagy sóhajtozások közepette mégis felmentem, felkészülve a spanyol inkvizicióra. Előttem volt a számla, a laptop töltve és nyitva, a letelepedési papirom, útlevél meg vagy három házassági bizonyitvány. Biztos, ami biztos.

Aztán a maci elvet követve - nem lehetne megjavittatni? de! - tiz perc alatt megvoltunk, fel kellett hivjak egy telefonszámot, ahol felvették röviden az adataimat, nem is kellett semmit magyarázni, mert olvasták a chaten, kaptam két perc múlva egy emailt, és láss csodát benne a kinyomtatandó papirocska és a gyorsposta száma. Papir kinyomtat, gyorsposta egy perc alatt megmondja, hogy azonnal jönnek érte, csomag lecsuk-leragaszt, és teázhatok is. Nem is hiszem el, hogy tokostól-vonóstúl ez volt fél óra, és ha minden igaz jövő hét végére vissza is jön a javitott gép.
Annyira meg voltam lepődve, hogy nem győztem hálálkodni az Aceres pasasnak, aki meg ugye ritkán találkozik ilyen vidám klienssel, akinek elromlott a gépe. Sajnos az ilyen előfordul, és a titok az, hogy gyorsan, egyszerűen és udvariasan meg kell oldani a kliens problémáját. Mindenki örül, és el is felejtettem morci lenni, hogy elromlott egy féléves gép. Acer, pacsit ide!

Mellékesen el lehetett volna ezt otthonról is intézni, csak apumék meg sem nézték, hogy ott van bent a garanciapapir, ahol irja kit-mit-hogyan kell felhivni kelet európában is. És gondolták ők, hogy majd most biztosan ők kell eljuttassák jó ég tudja hova. Pedig nem, és már régen a kezükben lenne egy javitott laptop. De mindegy is már.

Ismeritek, ugye a viccet? A maci halállistát készit, terjed is a hire. A farkas be is jelentkezik másnap:
-Hallom halállistát készitessz. Rajta vagyok.
-Ja!
-Nem lehetne hogy csak még egy órácskát éljek, elbúcsúzzak a családtól?
-De!
Farkas hazamegy, van nagy sirás-rivás, egy óra múlva jelentkezik, maci megeszi. Másnap jön a róka:
-Hallom halállistát készitessz. Rajta vagyok?
-Ja!
-Nem kaphatnék még egy utolsó hétvégét, éljem ki magam, búcsúzzak a cimboráktól?
-De!
Róka visszajön pár nap múlva, maci őt is megeszi. Utoljára jön nyuszika:
-Hallom halállistát készitessz. Rajta vagyok?
-Ja!
-Nem lehetne kihúzni?
-De!

:)

Imoláék látogatása - 2014 edition

Több mint egy hónap kihagyással tértem vissza blogolni, és ez nagyon fontos mondanivaló, amit halogattam.

Szóval, itt volt Imola barátnőm, aki férjével Pistivel és hathónapos eszemakicsiszivét Balázs fiukkal Magyarorstági otthonukból jött látogatóba. Már tervezték-terveztük ezt a kirándulást 2013 nyarára, de Balázs (hálistennek, nagyon vártuk) beleszólt a tervekbe, Imola meg érthetően nem nagy pocakkal akart utazni és várostnézni. Előljáróban néhány szó: a féléves gyerekek nem is sirnak messze sem annyit, mint ahogy én azt naivan elképzeltem. Gondoltam, hogy majd 4-5 óra naponta, és hogy éjszakánként majd segitek járkálni vele, hogy tudjanak a szülők pihenni. Egyrészt a picuri olyan ügyesen növesztett fogat, hogy alig-alig volt morcos, másrészt meg mélyen és édesdeden aludtunk éjszaka - igaz Imola fel-felkelt cumit visszaadni, de azért minket a másik szobában sosem ébresztett fel semmi. Már nem is félek annyira az anyaságtól: valőszinűleg a rossz időket ki lehet birni azzal, hogy majd jobbak jönnek és hát azért van a gyereknek apja is. :)

Május 13. án reggel nyolcfele érkeztek meg, és egy gyors etetés után indultunk is kocsival hazafele az Eindhoveni reptérről. Sajnos kifogtunk egy alapos dugót, de azért 11-re mégis itthon voltunk, és aznap a lazulás jegyében telt. Én dolgoztam egy kicsit, ami alatt Imoláék felfedezték a környéket, elvesztődtek és meg lettek találva, valamint hazataláltak. Pont, mint a Micimackóban. :) Délután olasz fagyiztunk és sétáltunk egy cseppet Alphenben a folyóparton.
Szerdán és pénteken dolgoztam, igy a kis család egyedül barangolta végig Leident és Utrechtet.
Csütörtökön szabad voltam, igy Keukenhof volt a menü, ahol meseszép virágkölteményeket láttunk és remekül éreztük magunkat. Hazajövet a kihagyhatatlan leideni palacsintázóban vacsoráztunk, degeszre magunkat, egyébként.
Mondjam, vagy ne is mondjam, hogy nagyon megszerettük Pistit is, akivel eddig nagyon kevés kapcsolatunk volt, igy hármasban - mikor Sanjay épp nem dolgozott négyesben - nagyon jókat beszélgettünk esténként, egészen mintha évek óta közeli barátok lennénk. Balázs pedig teljesen tarolt. Annak a mosolynak nem lehet ellenállni, és szerintem tisztában van vele, hogy mindenkit levesz a lábáról. Már a második naptól szégyelltem, mégsem tudtam megállni, hogy el ne kérjem szinte mindig, ha egy szobában tartózkodtunk... :) Eszméletlen, milyen figyelmes, mikor angolul beszélgettünk szinte látszottak a kicsi kerekek, amint mozgásba lendültek, és a hét végére már láthatólag felismerte a nyelvet az ismeretlen holland közül, mert Pisti látta arra fordulni és oda figyelni, ha angol szót hallott. Ilyen korban még annyira érzékeny az a kis fekete doboz, amivel a nyelveket tanuljuk, hogy csak na. Annyi biztos, hogy Sanjay "birdy, birdy, birdy" ismétlése mindig mosolyt csalt az arcára. :)
Hétvégén már mind az ötön tudtuk élvezni a szabadságot: szombaton Scheveningenbe, a tengerpartra mentünk, és nagyot sétáltunk. Csodás nap volt. Vasárnap Amszterdamban voltunk, megnéztük többek közt a Dam tért, a gyönyörű virágpiacot (miért nem voltam még én ott? azt hittem lesz két nénike három vödör tulipánnal, és majdnem lebeszéltem szegény Imolát. Erre egy telistele, szines, óriási piacot találtunk, mindenfélével, ami csak növény. Meg is osztoztunk két nagy zacskó szines-recés tulipánon) és elmentünk egyet hajókázni. Meglepő módon az egész héten, de főleg vasárnap szokatlanul meleg, napos idő volt, és egy kivételtől eltekintve nem esett! Itt azért az nagy szó!

Hétfőn kicsit rápihentek az útra, igy megint lazulás volt a menü. Balázs nem értékelte ugyan, hogy milyen meleg lett, de mi is meg voltunk rendesen lepődve ettől az időjárástól, tista Hawaii. Még utoljára játszottunk, beszélgettünk, bevásároltunk közösen, majd az estét egy nagy vacsival zárva mindenki nyugovóra tért, főleg mert másnap igencsak korán kellett kelni. Megint jött kliens reggel, úgyhogy én már hatkor búcsút kellett vegyek kedves vendégeinktől, és ők Sanjayal együtt elindultak a reptér felé.

Nagyon jól telt, remélem nekik is, és ez úton is köszönjük a kedves, figyelmes ajándékokat (Én kaptam nagy és szép doboz házi készitésű állatalakú sütit, egy Praktika magazint csupa-csupa vagány dologgal, Sanjay pedig pár doboz Pista fűszert, amiért odavan. A zöld Karikás Pistát egyébként ki is próbáltam, és olyan krumpligulyás lett vele, hogy hét nyelven beszélt, a nyolcadikon meg dadogott.) és azt is, hogy itt voltak (voltatok). Képek jönnek hamarosan. :)