Van egy szép angol kifejezés, "barking mad". Hát én most kéremszépen ugatok a felháborodástól. A sógornőm kirakta majd az összes képünket a Facebookra. Kiirta rá, hogy a báttya esküvője. Felment bennem a pumpa, mint a pasasban, aki a wc mellé ült véletlenül. EZERSZER elmondtam, persze kedves, aranyos hangnemben, mindenkinek, hogy ez nem esküvő, úgy nem megyek bele. Ezért volt úgy a meghivó, hogy a fiatal feleség fogadása a férj házába (erre van külön szavuk, nem hangzik ilyen nyakatekerten).
Nagyon-nagyon allergiás vagyok rá, mert igy azt adja vissza, hogy mi itt csak amúgy együttéltünk lazán három éven át. Nem itélek én el senkit, becsületszavamra, félreértés ne essék, de ez hitkérdés számomra. Volt elég veszekedésünk a szüleimmel, akik nem igazán házasságpártiak. Még csak nem is itt lenne a baj, vagy otthon, hanem az ég szerelmére, Indiában. Ott nincs együttélés, gondolj a 1900-as évek Európájára. Bőven elég magukban mit gondolnak, mivel csábitottam el a sikeres, jóképű férjemet, hogy idegent vett el becsületes indiai lány helyett. Most még megspékeljük azzal, hogy minden ismerős azt hiszi, hogy nagyon könnyű egy nőci lehetek. Brrrrr. Vau vau vau.
És nem, meg sem kérdezett róla egy szóval sem. És nem csak azokat a képeket tette fel, amiken ő is rajta van, nem. Kiválogatta azokat, amin ő jól néz ki, meg hozzárakta az összeset, amin mi ott vagyunk igy vagy úgy. Én egyedül, mi ketten, anyósékkal, stb. Van olyan is, amin egyedül vagyok, ramaty a kép és még csukva is van a szemem. Van olyan, amin - főleg a lehengának köszönhetően - 99 kilósnak nézek ki. Nem egyet rakott ki, hanem 20-30at. Pedig elmondtam szépen, hogy nem akarok facebookon "barátkozni". Az a barátok és ismerősök helye, nem a családé, nem a főnöké. Ezentúl cenzurálhatom a facebookomat is, és ha eszem van nem teszek ki képeket például a férjem meg az öcsémről közösen. Mert akkor megtudják, hogy nálunk volt, és kirobban a balhé, miért nem ment haza inkább, ha van egy hete. Vagy utazásokról. Vagy a házról. Brrr.
Bőven elég, hogy minden másodnap beszélünk telefonon, és nem lehet megértetni velük dolgokat. Nem, nem eszünk rizset kétszer egy nap, nincsen igényünk rá, de nem is egészséges. Akkor inkább rájukhagyja Sanjay. Mert a kaja az állandó téma. Mit ettünk reggelire, ebédre, vacsorára. Ittunk-e már teát? Sőt, épp megyek egy pohár csokilikőrt tölteni magamnak, hogy birjam. Az a baj, hogy nem rugalmasok, nem tudják elképzelni, hogy van más kultúra, és én nem vagyok indiai feleség. Pedig viselem a piros vonalat, a sindurt a hajválasztékomban, ha nem is minden nap. És főzök indai kaját is, és viselek szárit gyakrabban mint a velem egykorúak általánosan.
Hát basszuskulcs, ebből elég. A képekhez inkább nem szólok semmit, hadd kommentálja a népség. De az életemet nem fogom megváltoztatni sem cenzurálni a képeimet, kommentjeimet vagy barátaimat. Ha nem tetszik lehet irni haza. Ha a fennvaló megsegit, akkor költözünk úgyis hamarosan, majd jöhetnek erre a cimre a levelek.
Megyek, mert a csaholás felébreszti a szomszédokat.
PS: Valakinek jó ötlete a hetek óta tartó álmatlanságra van? Próbáltam a sportot, friss levegőt, sétát, könnyű kaját, jógát, félpohár vörösbort és anyum ajanlására még a homeopatikus altatókat is. Most mondjam, mit értek?
Nagyon-nagyon allergiás vagyok rá, mert igy azt adja vissza, hogy mi itt csak amúgy együttéltünk lazán három éven át. Nem itélek én el senkit, becsületszavamra, félreértés ne essék, de ez hitkérdés számomra. Volt elég veszekedésünk a szüleimmel, akik nem igazán házasságpártiak. Még csak nem is itt lenne a baj, vagy otthon, hanem az ég szerelmére, Indiában. Ott nincs együttélés, gondolj a 1900-as évek Európájára. Bőven elég magukban mit gondolnak, mivel csábitottam el a sikeres, jóképű férjemet, hogy idegent vett el becsületes indiai lány helyett. Most még megspékeljük azzal, hogy minden ismerős azt hiszi, hogy nagyon könnyű egy nőci lehetek. Brrrrr. Vau vau vau.
És nem, meg sem kérdezett róla egy szóval sem. És nem csak azokat a képeket tette fel, amiken ő is rajta van, nem. Kiválogatta azokat, amin ő jól néz ki, meg hozzárakta az összeset, amin mi ott vagyunk igy vagy úgy. Én egyedül, mi ketten, anyósékkal, stb. Van olyan is, amin egyedül vagyok, ramaty a kép és még csukva is van a szemem. Van olyan, amin - főleg a lehengának köszönhetően - 99 kilósnak nézek ki. Nem egyet rakott ki, hanem 20-30at. Pedig elmondtam szépen, hogy nem akarok facebookon "barátkozni". Az a barátok és ismerősök helye, nem a családé, nem a főnöké. Ezentúl cenzurálhatom a facebookomat is, és ha eszem van nem teszek ki képeket például a férjem meg az öcsémről közösen. Mert akkor megtudják, hogy nálunk volt, és kirobban a balhé, miért nem ment haza inkább, ha van egy hete. Vagy utazásokról. Vagy a házról. Brrr.
Bőven elég, hogy minden másodnap beszélünk telefonon, és nem lehet megértetni velük dolgokat. Nem, nem eszünk rizset kétszer egy nap, nincsen igényünk rá, de nem is egészséges. Akkor inkább rájukhagyja Sanjay. Mert a kaja az állandó téma. Mit ettünk reggelire, ebédre, vacsorára. Ittunk-e már teát? Sőt, épp megyek egy pohár csokilikőrt tölteni magamnak, hogy birjam. Az a baj, hogy nem rugalmasok, nem tudják elképzelni, hogy van más kultúra, és én nem vagyok indiai feleség. Pedig viselem a piros vonalat, a sindurt a hajválasztékomban, ha nem is minden nap. És főzök indai kaját is, és viselek szárit gyakrabban mint a velem egykorúak általánosan.
Hát basszuskulcs, ebből elég. A képekhez inkább nem szólok semmit, hadd kommentálja a népség. De az életemet nem fogom megváltoztatni sem cenzurálni a képeimet, kommentjeimet vagy barátaimat. Ha nem tetszik lehet irni haza. Ha a fennvaló megsegit, akkor költözünk úgyis hamarosan, majd jöhetnek erre a cimre a levelek.
Megyek, mert a csaholás felébreszti a szomszédokat.
PS: Valakinek jó ötlete a hetek óta tartó álmatlanságra van? Próbáltam a sportot, friss levegőt, sétát, könnyű kaját, jógát, félpohár vörösbort és anyum ajanlására még a homeopatikus altatókat is. Most mondjam, mit értek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése