Segits magadon...

Aki nőből van, az valószinűleg már látott vagy olvasott egy-egy önsegitő könyvet. Sőt, többre nyálazott már a könyvtár előtt. Nem tudom miért de az u.n. DIY vagyis Csináld magad illetve a Segits magadon tipusú könyvek korát éljük.

A hétvégét nagyrészt ágyban töltöttem, egy finom kis hüléssel. Minden órában egyszer kitámolyogtam, ittam egy kis teát, bevettem egy vitamint és biztositottam az ügyeletes oldalbordát, hogy csak még egy óra, és akkor aztán majd frissen és gyógyultan kipattanok az ágyból. Persze semmi nem lett belőle, és ezt Sanjay sejtette is. (Nem csinálok félmunkát, ha meghülök, akkor az általában becsületes hülés.) Ezért fogta magát szombaton délben és hozott kaját a hétvégére, majd hosszan elmagyarázta, hogy nem érdekli a ház állapota, neki úgyis dolgoznia kell, én csak pihengessek nyugodtan. Igaz is, megvárt a rumli. Vasárnap délutánra már ölt meg az unalom, de semmi energiám nem volt valami nehezet olvasni.

Még a Sherlock Holmes hangoskönyvek is nehéznek bizonyultak, tehát ugy döntöttem belenézek az önsegitő könyveink tengerébe. Ok, azt elismerem, hogy túlnyomóan informatikai jellegűek, mint a Tanulj meg XZY nyelvben programozni. Jól be is dőltem az egyiknek, "Cleaning Windows for Dummies". Azta, ablakpucolásról könyv is van irva? Olvastam valamikor egy statisztikát miszerint a háziasszonyok ezt a feladatot utálják a legjobban és biznák másra, ha lehetne... De akkor is. Valószinű, hogy én nem értek hozzá, mert ha valaki erről egy teljes könyvet tudott irni, akkor sokkal bonyolultabb kell legyen. Aztán kiderült, hogy a szemem átsiklott az XP felett. "Cleaning Windows XP" :) Ja, az már mindjárt más.  
Emellett még találtam féltucatot, ami most már tényleg engem is érdekelt. Nem untatnák senkit sem vele, de azt hiszem megint nyilvánvaló, hogy nem a Foci a komplett idiótáknak vagy a Könyvelés szőkéknek kötött le.

Nagyhalkan, zárójelben azt is megemliteném, hogy két önsegitő könyvet olvasok állandóan újra és újra. Az egyik a Biblia, mert ha kicsit belenézel a tanácsok, amiket ad, pont megegyeznek azokkal, amiket az igazán sikeres terápiákban használnak. Már Salamon is leirta, hogy aggódással nem tud senki sem magasabb lenni, sem megváltoztatni a körülményeket, és legyen elég minden napnak a maga baja. Vagy pl Jézus megmondta előre, hogy nem épit épeszű ember házat csak biztos alapokra. Vagy, amivel állandóan küzdök, hogy aki a száját be tudja fogni és csak jó időben, jó helyen, jókat mond, az már szinte bűntelen ember. Na, hát ez nem megy még. :)
A másik - nem is emlithető egy helyen a Bibliával, csupáncsak nekem személyes kedvencem - A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról. Használtan kaptuk valakitől az esküvőnk előtt, és szerintem nagyban hozzájárult a házasságunk minőségéhez. Kötelező olvasmánynak adnám ki jegyesoktatáson, de akár hiszitek, akár nem, az egyéb kapcsolatokban is tud segiteni. Anyummal és apummal is jobban kijövök pont mert olvastam a könyvet. Melegen ajánlom.

A többiről annyit, hogy nem fogják megváltoztatni az életemet. De jól jön. Nem, nem irodalom, de ha a házvásárlásban, egészséges étrendben vagy netalántán pont az ablakpucolásban tanácsot tud adni, akkor miért ne? A háztartásban amúgy eddig egyetlen olyan tanácsot láttam, ami mindent megold, teljesen hülyebiztos, és végtelenül egyszerű. Azt is a Nike adta, a cipőmárka: JUST DO IT. Úgyhogy most megyek és csinálom.

Anonim házvadászok klubbja

Réka vagyok és függő. Már egy ideje ezzel kelek, ezzel fekszem és nem tudom az anyagot kiverni a fejemből  álmomban sem. Kivülről tudom az ügynökségek listáját, és majdnem a telefonszámukat is. A weboldalt az eladó házakkal óránként frissitem. Azt hiszem még egy kicsi, és a szüleim kinyomják a mobilt, amikor hivom őket.

Komolyra forditva a szót, valóban majdnem függő vagyok. Tegnap például nem is vettem észre, hogy éjjeli negyed háromra jár. A látástól vakulásig most tényleg azt jelenti, hogy addig olvasok minden után, amig a szemeim birják, és ez előfordul, hogy tiz óra egy nap.
Az gondolom nyilvánvaló, hogy szeretnénk már egy ideje elköltözni. A bankkal már megbeszéltük a kölcsön nagyságát, idejét, fomáját, stb. Zöld utat kaptunk. Aztán azt is megtudtuk mennyibe fog ez nekünk fájni, és rájöttünk, hogy nem sokkal többe, mint a jelenlegi bér. Hát akkor rajta, miért is dobjuk ki a pénzt az ablakon, ha lehet biztonságos módon házat is venni vele? A baj csak az, amit Sanjay tapintatból nem hiv "hülye balkáni/kommunista" mentalitásnak. Nem szeretem az ötletet, hogy vesz az ember egy házat, aztán, mint az emberek 95%-a itt, tiz éven belül nagyobba költözik, és igy tovább. A kölcsönnel semmi baj nem lenne, de ez plusz kiadás, és akkor miért ne most vegyük meg azt, amiben 25 év mulva is el tudjuk képzelni az életünket? A piac most a vásárlóknak kedvez úgyis. A másik gondolat meg az, hogy most veszünk egyet, ami még nagyon kényelmesen olcsó, kicsi és az állapota sem a legjobb, aztán lassan-szépen a saját igényeinkre formázzuk, majd 10 év múlva szökünk másra úgyis. De én otthont szeretnék, nekünk, meg talán az eljövendő generációnak. A fészekrakási ösztön dolgozik bennem 120%-on.

De nem csak ez, hanem az az ösztön is, amitől nagyon-nagyon utálom, ha madárnak néznek. Semmit nem tudunk a lakáspiacról, és szerencsére a bankkölcsönről sem még, de mi ketten összesen négy lábbal állunk a földön. Lehet, hogy a legtöbb idióta holland fiatal pár belemegy az itt divatos "aflossingvrij", vagyis "csak a kamatot kell fizetni" kölcsönbe, aztán 30 év alatt kigyűjtik az eredeti ár felét, kifizetik, majd a maradékra hosszabbitják a kölcsönt még 20-30 évvel. Mire nyug(nyög)dijasok, addigra alig marad a kölcsönből. Fizetnek igy átlagban 25%-al többet összesen, mint az, aki hajlandó magasabb törlesztéssel kezdeni a mesét.
Úgy néz ki megint elszaladt velem a ló. Végülis mindenkinek a saját nyomorúsága. Vissza a kályhához, mert a lényeg az, hogy mindennek utána kell nézni, ki kell számolni, és órakat utána kell olvasni, lehetőleg mindenfajta forrásból. Nem jo kizárni a fórumokat sem, azt legalább emberek irták, nem szürke irányelvek gyűjteménye.

Sok a ház a piacon, legújabb statisztikák szerint a házak 6%-a eladó éppen. Bodegravenben találtunk is két tucatot, ami belefér az árban meg a kötelező kritériumok sorába. Ennyit megnézni lehet ugyan vagy 6 hét alatt, de addig az, ami nagyon tetszik, már elkel valószinüleg. Tehát mire megnézzük, arra már nem is ugyanaz a lista van. És akkor ott van Ő. A Ház. Az egyedüli, amit egyszerre megláttunk, és mindketten azt mondtuk, na ez döfi. OK, Sanjay nem pontosan ezt mondta, de szabadforditásban ezt jelentette. A héten megnézzük, ha szép és jó, alkudni lehet rajta,  akkor megvan az álomlakás... Pediga az aranyszabály mindig az, hogy nem szabad egy házba beleszeretni. Mi csak remélni tudjuk, hogy az érzés kölcsönös. Drukkoljatok!

Vau-vau

Van egy szép angol kifejezés, "barking mad". Hát én most kéremszépen ugatok a felháborodástól. A sógornőm kirakta majd az összes képünket a Facebookra. Kiirta rá, hogy a báttya esküvője. Felment bennem a pumpa, mint a pasasban, aki a wc mellé ült véletlenül. EZERSZER elmondtam, persze kedves, aranyos hangnemben, mindenkinek, hogy ez nem esküvő, úgy nem megyek bele. Ezért volt úgy a meghivó, hogy a fiatal feleség fogadása a férj házába (erre van külön szavuk, nem hangzik ilyen nyakatekerten).

Nagyon-nagyon allergiás vagyok rá, mert igy azt adja vissza, hogy mi itt csak amúgy együttéltünk lazán három éven át. Nem itélek én el senkit, becsületszavamra, félreértés ne essék, de ez hitkérdés számomra. Volt elég veszekedésünk a szüleimmel, akik nem igazán házasságpártiak. Még csak nem is itt lenne a baj, vagy otthon, hanem az ég szerelmére, Indiában. Ott nincs együttélés, gondolj a 1900-as évek Európájára. Bőven elég magukban mit gondolnak, mivel csábitottam el a sikeres, jóképű férjemet, hogy idegent vett el becsületes indiai lány helyett. Most még megspékeljük azzal, hogy minden ismerős azt hiszi, hogy nagyon könnyű egy nőci lehetek. Brrrrr. Vau vau vau.

És nem, meg sem kérdezett róla egy szóval sem. És nem csak azokat a képeket tette fel, amiken ő is rajta van, nem. Kiválogatta azokat, amin ő jól néz ki, meg hozzárakta az összeset, amin mi ott vagyunk igy vagy úgy. Én egyedül, mi ketten, anyósékkal, stb. Van olyan is, amin egyedül vagyok, ramaty a kép és még csukva is van a szemem. Van olyan, amin - főleg a lehengának köszönhetően - 99 kilósnak nézek ki. Nem egyet rakott ki, hanem 20-30at. Pedig elmondtam szépen, hogy nem akarok facebookon "barátkozni". Az a barátok és ismerősök helye, nem a családé, nem a főnöké. Ezentúl cenzurálhatom a facebookomat is, és ha eszem van nem teszek ki képeket például a férjem meg az öcsémről közösen. Mert akkor megtudják, hogy nálunk volt, és kirobban a balhé, miért nem ment haza inkább, ha van egy hete. Vagy utazásokról. Vagy a házról. Brrr.

Bőven elég, hogy minden másodnap beszélünk telefonon, és nem lehet megértetni velük dolgokat. Nem, nem eszünk rizset kétszer egy nap, nincsen igényünk rá, de nem is egészséges. Akkor inkább rájukhagyja Sanjay. Mert a kaja az állandó téma. Mit ettünk reggelire, ebédre, vacsorára. Ittunk-e már teát? Sőt, épp megyek egy pohár csokilikőrt tölteni magamnak, hogy birjam. Az a baj, hogy nem rugalmasok, nem tudják elképzelni, hogy van más kultúra, és én nem vagyok indiai feleség. Pedig viselem a piros vonalat, a sindurt a hajválasztékomban, ha nem is minden nap. És főzök indai kaját is, és viselek szárit gyakrabban mint a velem egykorúak általánosan.

Hát basszuskulcs, ebből elég. A képekhez inkább nem szólok semmit, hadd kommentálja a népség. De az életemet nem fogom megváltoztatni sem cenzurálni a képeimet, kommentjeimet vagy barátaimat. Ha nem tetszik lehet irni haza. Ha a fennvaló megsegit, akkor költözünk úgyis hamarosan, majd jöhetnek erre a cimre a levelek.
Megyek, mert a csaholás felébreszti a szomszédokat.

PS: Valakinek jó ötlete a hetek óta tartó álmatlanságra van? Próbáltam a sportot, friss levegőt, sétát, könnyű kaját, jógát, félpohár vörösbort és anyum ajanlására még a homeopatikus altatókat is. Most mondjam, mit értek? 

India reloaded - 2.rész

Ma nagyban pakolásztam a bőröndöket, amikor kezembe kerültek az új szárijaim. (Rendben, még mindig van pakolásznivaló, mert hoztunk egy csomó olyan dolgot, ami olcsóbb ott, vagy itt nincs, és Sanjay biztos ami biztos alapon en gros vásárol. Akinek baja van vele, hogy másfél hét után még mindig nem pakoltam el "örökre" a bőröndöket, az irjon haza. Slussz.)
Ott persze megállt a tudomány, mert muszáj-muszáj volt felpróbálni őket. És aztán megcsodálni még párszor. Ha már ott voltam, előszedtem azt a pár bizsut, amit ott fillérekért vettem, és ... nőből vagyok, na. Lúdanyó beledobált készitésemkor még egy jó adag ázsiai ruhaszeretetet a kotyvalékba, mert rajongok értük. Most őszintén, mutasd meg nekem azt a felnőtt nőt, aki Dubaiban elment volna azok mellett az édes arab karperecek mellett, amiből hatot lehetett kapni 3 euróért. Szinesek, és csilingelnek, ami a halálom. Arabian princess day at work for everyone!

http://www.youtube.com/watch?v=8otX5mwC-0E

Vissza a kályhához: úgy gondoltam ma irok az ottani ékszerekről. El se hiszitek mi mindent magukravesznek az indiai nők. A kulcsszó a mindenben rejlik. A legnagyobb társadalmi esemény természetesen az esküvő, ergo arra aztán válogatás nélkül, amilyük van. Lehetőleg arany és értékes. A szári 20 év felett szinte kötelező. Ha megengedheted magadnak, akkor selyemszári. Nem kell hasraesni, nem is olyan drága mint ahogy hangyik, sőt. Aztán ha megvan a szári, vidám szinekben, akkor magadraboritod az ékszeresládádat. Nem számit mi mivel megy, kit érdekel.

Most elárulok egy titkot. Szokás a friss feleségnek a férje családjától ékszereket kapni, amire évekkel előre gyűjtögetnek. Ennyi aranyat egy rakáson... ahogy apum mondta nálunk Romániában szerencsére nem szokás. :) Nem csúnyák, egyáltalán, csak azt nem értettem, hogy a pénteki bulihoz miért kell az egészet magamravennem. Három vastag nyaklánc, egymás hegyén-hátán. Aztán megláttam a többi nőt, akik mind magukravették a teljes ékszerüzletet. Nem éppen egy Madhuri Dixit a Devdas filmből, csak majdnem. (Most tudtam meg egyébként, hogy az x-et ks-nek ejtik. Vagyis szegény szinésznőt, elnézést a kifejezésért, Madhuri Diksit-nek hivják. Igy, ahogy olvasod. A gyengébb lelkületű olvasók kedvéért kihagytam a C meg H betűket a névből, de igény szerint beilleszthetők. No comment)

A fején egyébként az ott egy tikli. Viccesebb szó nem is kell, igaz? Általában az első kérdés az, hogy hogy is áll ott meg. Nem Apuka, nem szegecselőpisztollyal. Sőt, pillanatragasztó sem kell hozzá. A titok az, hogy van a végén olyen cuccos kicsi horog, amit a hajtűbe kell beleakasztani. Aztán meg vigyázni, hogy a helyén maradjon. A karperecet cshurinak hivják. Igen, mint a verebet ahogy mondod, amikor meg vagy hülve. A gyűrű angti, akkor jó, ha legalább öt ujjadra jut. A különálló, áttetsző sál, ami a válladra-fejedre kerül az a dupatta. Nem ékszer, de gyakorlati hasznát tekintve mégis az. Másra úgysem jó. Szóval rajtam volt a tikli, a cshuri, a harom nyaklánc, a rendes két gyűrűmön kivül még kettő és szerintem úgy néztem ki, mint akire ráhányt Bollywood. Már meg sem lepődtem volna egy zenés magánszámon. Ha kérhetem, a Aaja Nachle legyen, mert az az egyedüli, amit valahogy is táncolni tudok. Szeretem azt a számot! Aaja nachle - gyere táncoljunk!

Az őszinteség jegyében

Várhatnék még pár napot, és akkor irhatnám ezt a bejegyzést, amikor jobb napom lesz majd. Két okból nem teszem. Az első az, hogy akkor lesz egy valószinűtlenül vidám blogom, ami nem én vagyok. Nem mindig. A másik egy igazán vicces mondat, mostanában olvastam, és konkrétan teljesen átérzem. "A jelenlegi gazdasági körülmények és magas energiaárak miatt időlegesen kikapcsoltuk a fényt az alagút végén". Az vesse rám az első követ, aki még sosem érezte, hogy nincs is fény csak alagút. Hallottátok már a viccet, apropó? Az optimista látja a fényt az alagút végén, a pesszimista csak a sötétet látja, a realista meg azt hogy ott jön a vonat. :) Kicsi plusz az, hogy a kalauz meg három hülyét lát a sinen nézelődni.

Szóval, rosszkedv, ok nélkül. Van már benne valamelyest tapasztalatom, tudom mit szabad csinálni és mit nem. Meg mi az, amit kell csinálni, ha akkor belegebedsz is. Volt egy nagyon jó cikk valahol, valamikor, ami szépen szájbarágósan elmagyarázta, hogyan legyen depressziós az ember lánya. Jobban tetszett ezerszer, mint azok, hogy hogyan ne. Fontos, hogy úgy érezd TE csinálsz valamit ellene. Még akkor is, ha az a valami csinálás éppen valami kerülésről szól. Ez lenne az első parancsolat az én listámon.

Tudom, hogy az elmúlt hónapban önhibámon kivül szegtem meg egy jópár szabályt, az elmúlt hétért meg csak magam rúghatom hátsófelen. Nem keltem-feküdtem rendszer szerint, mert tökös gyerek vagyok én, már nehogy ne maradhassak még kicsit ágyban, milyen hülye egyensúlyt fog az kibillenteni? Össze-vissza is lehet enni, az is jó nekem. Vitamint nem láttam egy hónapja, és akárki akármit mond, a napi egy alma vagy banán plusz maroknyi zöldség nem kárpótol. Tornázni minek, és főleg mikor... Az esti sétát, esetenkinti jógát felejtsük is el.
Legfőképpen, emberekkel beszélgetni, azt is húzhatom a listából. Nem, anyós nem számit, diákok nem számitanak beszélgetőpartnernek. A facebook maga az ördög ilyen helyzetben, hadd ne részletezzem.

Hogy rátegyek még egy lapáttal, megnéztem egy szomorú, vagyis nekem szomorú filmet. Intouchables. Remek. Masfél óránál kevesebbig birtam, bőgtem rajta mint a kisgyerekek. Az még megpecsételt két szar napot. Köszönöm, maradok a Jóbarátoknál, azt hiszem ezredszerre. És ismételgetem Dory mantráját a Nemoból. "Just keep swimming, just keep swimming"

Off

Még egyszer ars poetica: azért irom ezt az egészet, mert van egy álmom (Most elénekelem az I have a dream-et, legalább Celine Diont képzeljetek) Egy olyan online világ, és ha nem kivánok nagyot, olyan valódi világ, ahol az emberek őszinték. Nem túlozzák el, milyen csodás az életük, hanem ugy jelenitik meg, ahogy van. És ezt felvállalják - Uram bocsá' - még az ismerősök előtt is. Mert mi kulturálisan is arra voltunk nevelve, hogy nem nyávogsz, édes fiam, mert az csúnya szokás. Diszkréten vered a melled, és úgy teszel, mintha örökké boldog, vagy legalábbis elégedett lennél. A boldogság választás kérdése, és persze a tökös gyerekek azért boldogok, mert nekik van elég lelkierejük azt választani. Más meg saját hibájából kifolyólag érzi magát nyomorultul.
Mondtam már, hogy vannak napok, amikor utálom a Facebookot? Teljesen egyetértek az amerikai kutatókkal, akik bebizonyitották, hogy a Facebook felhasználó tizenévesek depresszióra hajlamosabbak. Most komolyan, az az érzésem én vagyok az egyedüli, akinek nincs egy képe sem az elmúlt öt évből, ahol jól nézne ki. Mások meg hatra vakra töltik fel a bikinis-meseruhás-csodahátteres izéket. Vannak napok, amikor úgy érzem én vagyok az egyetlen lúzer, aki nem szült még ennivaló gyereket, nincs mesteri-doktorivédéses képe, és ráadásnak nem sült csokibarnára valamilyen strandon. Nem vagyok fotogén sem, vagyis hát remélem az a baj, és nem az, hogy a valóságban is igy nézek ki. Most kivételesen nem sajnáltatni akarom magam, és nem is irigységből mondom. Ha lenne annyi bátorságom, amekkora szám van, akkor feltöltenék egy pár képet a való életből, pl ahol bőgök, mert annyira felhúzott egyik másik kedves rokon. Vagy amikor csipás szemmel éppen felébredek. Ilyesmi. Na mindegy, ez a nap egy ilyen eddig. 

India reloaded - első rész

Nem is tudom igazán hol kezdjem a beszámolót indiai utunkról. A nagy út. (olvastátok már a könyvet? Kőrösi életét meséli el. Elképesztően... khm... mi is a jó szó rá?... unalmas, ez az. Sajnálom, de nekem az volt. Légy jó mindhalálig szagú volt az egész, éreztem, ha még egyszer leirja, hogy Sándorkánk már az anyaméhben is szanszkritül tanult felkészülésképpen, akkor felkötöm magam. Az embert tisztelem, a könyv meg, hát na. Halottról vagy jót vagy semmit. Kőrösi sirját Darjeelingben meglátogattuk apummal egyebként hat éve. Az nagy élmény volt, ha lehet temetőlátogatásról ilyet mondani. Ha arra jár valaki, tiszteltetem a temetőőrt, nagy pofa a bácsi, és a vendégkönyvben lehet olvasni a mi bejegyzésünket is. :) )

Nekem megint nagy út volt legalábbis. Az Emirátusi légitársaságról és Dubai-i reptérről még fogok irni külön, mert megérdemelnek egy teljes bejegyzést. Ha Ázsiába utazol, ez a legjobb módja, bizton állithatom. De most kezdeném onnan, hogy megérkeztünk. Dubai-ig farmerben-bluzban utaztam, mert meggyőződésem, hogy utazni csak egyszerű ruhában kell, de ott aztán átöltöztem egy csini kisestélyibe, cipő, nyaklánc, fülbevaló, az egész kövér lúd. Csak előzetesként, igy is alulöltözöttként éreztem magam a reptéren. Kalkuttában várt a kocsi sofőröstül (nem, nem kőgazdagok - sajnos :)) - apósék, csak ott ha kocsid már van, a sofőr igazán nem kunszt, és egy becsületes állásból meg sem kottyan) Sanjay unokatestvére meg anyóspótlék. Ő az egyedülálló nagynéni aki gyakorlatilag felnevelte. Hosszú mese. Már jó előre begyakoroltam a pranam mozdulatot, amikor a tisztelet jeléül lehajolsz és a jobb kezeddel megérinted az idősebb rokon egyik majd másik lábfejét, majd felegyenesedsz és a mellkasodra teszed a kezed. Amúgy amig leirtam már végigjárhattam volna az egész családot, általában rövid dolog. A kicsit tradicionálisabb családokban minden idősebb családtagnál szokás, mikor megérkezel, megköszönsz valamit vagy elmész. Sokan udvariasan visszautasitják, de általában ragaszkodnod kell hozzá.

Ezuton köszöntöttem otthon is mindenkit a két gyermek kivételével majd jött egy kivételesen kényelmetlen pár óra, amikor is egymást néztük, vigyorogtunk mint az idióták mert más kommunikációlehetőségünk nem volt és hallgattunk nagyokat. Ezt a részét össze is foglalom gyorsan. Ők rájöttek lassan, ha még eddig nem is vették észre, hogy én sem vagyok egy sárkány, én detto és nagyon jól kijöttünk a három hét alatt. Meg voltak nagyon illetődve, hogy elkezdtem bengáliul tanulni, mutogatták a könyvet és egzeciroztattak minden ismerős előtt is. Mivel ott a mennyasszonyok általában egy helyben ülnek és kiszolgáltatják magukat az is nagy csoda volt, hogy elmosogatok magam után meg mindenki után, akitől el tudom kapni a tányért. Mindenki meglepődve hallgatta, hogy nekünk itt nincsenek se be se kijáró személyeink, akik elmosogatnának, főznének, mosnának, stb. Átmentem a vizsgán, úgy néz ki. :) Most azért gonoszkodok, mert tényleg mindent megtettek, hogy kedvesek és aranyosak legyenek velem, indiai mércéhez főleg.
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy, hogy van humorérzékük. Nem is gondoltam volna, holt komolyan, de végül sokat kacagtunk együtt.

A végcél az volt, hogy terveztek egy "bulit", amit a mennyasszony fogadásának neveznek, az első alkalom amikor a friss feleség a férje házába érkezik, rendszerint az esküvő másnapján. Vagy három és fél évvel utána, mint nálunk. Következőkor beszkennelem a meghivót, amit a vendégek kaptak, nagyon elegáns volt. A mi szokásainkhoz képest is. Még külön elnézést kértek, hogy a nevemben a "ka" szótagot véletlenül "kha" nak irták, de a Rekha egy indiai név is, és hát előfordul. Ez legyen a legnagyobb bajunk. Szóval szombaton reggel érkeztünk, augustus 11-én, és következő péntekre volt megtervezve az összejövetel. Az a hét ennek a jegyében telt, de hagyjunk valamit következőre is.

Uj vilagnap otlet

Szoval, arrol beszelgettunk eppen, hogy ugymond visszatertem es eldontottem leteszem a kevesbe csinos popomat es irok. Meg ha nem is minden nap, akkor is. Foleg, hogy harom het India allt elottem, es akkor majd lesz boven idom. Tevedtem, mea culpa.

Sot, most hogy par oraja hazaertunk annyira faradt  lusta vagyok, hogy meg a becsuletes laptopot sem tudom elovenni. Nem lesznek ekezetek, bocsi. At sem fogom nezni, hogy helyesen irtam-e mindent, ugy sem vennem eszre. Nem, akkor sem, ha pisztolyt tart valaki a fejemhez. Az en belso oram szerint fel egy van ejszaka, majdnem 24 orat utaztunk es nem viccelek, amikor azt mondom, hogy a repteren a szek alatt a foldon aludtam masfel orat - ennyi volt az utobbi ket nap termese. Fizikailag es erzelmileg kicsinalt ez a harom het, es az agyam - ha lud legyen kover - veluk tartott.

Mindezt letisztazva, van/lesz amit irjak boven. Fogok is. Azonnal, amint koordinalni tudom mindket kezemet a szememmel. Legalabb eggyel. Most semmi sem vonz jobban, mint a puha vetett agy, Sherlock Holmes hangoskonyv es mit szepitsuk, az uj kedvencem, az angol WC. El sem tudjatok kepzelni, mekkora egy talalmany. Most nem megyek reszletekbe, de az. Ennek is nevet adok, legyen mondjuk Miska. :) Nevezzuk ki a mai napot "ertekeld az egyszeru dolgokat a lakasodban" napnak es egyszer olyan is legyen, hogy nem a hatodik erzekes elektronikus csodak, hanem az "erzektelen", egyenesen gusztustalannak titulalt hazektaji porcelan alkalmazott kapja a dijat. :)

Igen, ennyire faradt es kipihenetlen vagyok. Mellekesen tudom, hogy az nem is egy szo. Folyt. kov. (t.i. lefolytam a kovezetre es ott is maradok egy adagig) Jo ejt neked is, Miska.