India - revolutions

Megint indiaban, mar otodik napja.

Roviden leirom eddig mi tortent. Vegulis ok nem, ezert is roved a beszamolo. A repulout, szokas szerint csodas volt, finom kaja, jo filmek, kenyelmes szek. Pontosan erkeztunk. Az egyetlen meglepetes az idojaras volt. Most is eszementul nedves, de sokkal huvosebb van. Annyira annyi az annyi, hogy ejjel betakarozok, es kenyelmesen vagyunk ventlillatoros szobaban. Ma igaz melegebb volt, es sutott a nap, de altalaban veve elmegy.

Kifogtunk szombaton jovet egy nagy esozest, ami azt jelentette, hogy mindenhol arviz volt. Az utcak jo terdigero vizben burkoltan, az emberek felhuzott ruhaval morcosan, se taxi, se busz, se semi nem mukodott. Anyosomek okosan ugy gondoltak, hogy negy ember, plusz ket nag yes egy kisebb poggyassz befer a sofor melle a negyszemelyes kiskocsiba. Csak mert tavaly is ugy voltunk, es majd leszakadt a labam az egyoras kocsizas alatt. Hat most nem fertunk be, nagyobb volt a borond, igy hat elorekuldtek sogornovel es csomagokkal engem. Sanjay maradt anyospajtassal taxizni. Persze a taxik nem indultak, es ket oran keresztul osztottak a semmit, amig buszra ultek. Igy bekerultek egy masik allomasra, ahonnan aztan abszolut semi sem indult, es vartak egy orat, amig vegul utanukkuldtek a tobbiek a kocsit. Mert itt igy megy ez.

Mindent egybeveve azert altalaban job, mint tavaly volt. Valamennyit makogok bengaliul, tehat ertek is egy kicsit, es jobban tudunk igy kommunikalni. Eddig minden nap kikocsikaztunk a piacra, vettunk nekem palackozott vizet meg ezt azt a csaladnak. Anyum morci, hogy nem megyunk sehova, hanem gyakorlatilag itthonulunk. Mar nem is izgat. Nem tudom, miert, de rezignaltan jottem, es inkabb pozitivabban latom a dolgokat, ha eleve fel voltam keszulve a legrosszabbra.  Zavar, hogy sosem vagyunk egyedul, ma meg a wc elott is vart valaki. Nem be akart jutni, hanem aggodott, hogy ki tudom-e nyitni az ajtot. Szepen ezt ugy mondjak, hogy mi europaiak fuggetlenebbek vagyunk, en meg ugy, hogy kevesbe boldogtalanok. Na jo, folyt kov.

Bermuda-háromszög

Ma nem irnék sokat, mert aludnom kellene. Amúgy nem megy, de legalább olvasgatok és ráakadtam erre a nagyon igaz térképre. Nem kell magyarázni, azt hiszem. Nekem személy szerint a Facebook (most éppen a kötős-horgolós csoportomra vagyok rákattanva, irtak-e újat 15 percenként KELL ellenőrizni), a Yahoo meg a blogjaim (nem a sajátjaim, hanem akiket követek: hátha épp most irtak valami jót).

Ennek margójára: a pomodoro technikában semmi csoda nincs, de működik mégis. A napokon, amikor nem használom rohamosan csökken a produktivitásom. Tehát hajrá, 25 perc munka, mindenféle bermuda háromszög nélkül. 

1000 év

Ma megejtettük a nagybevásárlás oroszlánrészét anyóspajtiéknak. Isten áldja a Body Shoppot, mert mindig találunk valamit, ami elérhető árú, mégis ajándékszerű, különlegesebb. Anyós, és a három nagynéni kap mesefinom illatú duó testvajat, amire áhitoznak már egy ideje - ráadásnak harmadáron, alig drágábban egy üveg Nivea hidratálókrémnél és egy-egy csergőórát váltható szinű kijelzővel. A gyerekek cuccai is mind a csomagban, idősebb nagybácsi pulóvere csomagolásra kész, többi nagybácsi-nagynéni pedig testpermetet rendelt. Az es megvan, még sem volt este sem.

Igy mire hazaértünk én egy gyors leves után ledőltem, Sanjay meg tvzett egy kicsit. Este pedig dumáltunk egy nagyot, olyan igazi többórás beszélgetés teljesen semleges dolgokról: nagyon hiányzott, és nagyon jól esett. Megvitattuk a rádióhullámokat, azok kódolását, meg a tényt, hogy pár százada még voltak igazi mindentudó tudósok, de ma már olyan sincs, aki egy tudományban igazán jártas lenne. Nincsenek már igazi nagy kémikusok, fizikusok, orvostudomány szakértők. Sőt, az alágakban sem igazán, ott is kevés az, aki majdnem mindent tud vagy ért, gondoljunk csak a biokémiára, atomfizikára vagy bőrgyógyászatra. Ha igazán különleges embereket nézel a tévében, akkor azok csak egy adott témában jártasak: a fekete lyukakat kutatják (mitn fizikusok, nem mint orvosok  :)) no pun intended) vagy otthon vannak egy spéci fertőző betegség terén.

Egyrészt érdekes hallgatni az igazi nagy szakembereket, másrészt frusztráló, hogy átlagemberként csak a felszint érinthetem, és azt is csak abból, ami érdekel, pl esetemben az asztrofizika és a kvantumfizika. Siralmas, hogy milyen keveset tudok, milyen keveset értek. Hiába ismételgetjük azt, hogy Einstein idejében is csak vagy tucaton értették a relativitáselméletet, ez engem nem melegit. Mikor nézem a Through the Wormhole sorozatot Morgan Freemannel, és elkacagok csöndesen a beszólásain mindig szomorú leszek kicsit, mert kivankozom ott lenni, elkezdeni egy új egyetemet asztronómiából, fizikát tanulni 3+2+4 éven át, amikor is esetleg megkezdhetném az igazi kutatást, és megérteném az alapok alapjait. De - sok ember élete mutatta már meg - erre egy teljes emberélet nem elég, még ha csak egy kutyád van és semmi hobbit, akkor sem. 50-60 év semmi. Ezt mondom mindig, amikor hangoztatják egyesek, hogy egy ideális örökkévalóságban a Jóisten erősen sok unott embert látna. Hát egy francokat. Kellene nekem vagy 200-300 év, hogy igazán belemélyüljek a csillagok világába, és annak hátterébe, kellene 100 még a kozmológiára, és töltenék 50-70 évet az óceánok felfedezetlen részein fura állatokat kutatva és kellen pár évtized, hogy megtanuljak csak a legkedvesebb hangszereimen játszani ugy-ne-elmegy-falun szinten. Szeretnék egy-két emberöltőig kertészkedni, és pont azt tenni naphosszat, amit a Napsütötte Toskána könyvben olvastam: mindenféle növényt nevelni, házat épiteni-tökéletesiteni, enni-inni a barátokkal, rokonokkal. Azután szeretnék még a kvantumfizikába igazán beleesni, arra 200-300 évem rámenne, mert tudni akarom nagyon, miból vagyunk. És az emberi agy felépitésébe és abba, hogyan vagyunk-érzünk-gondolkodunk-álmodunk-szeretünk.
Kezdek kifogyni az 1000 évből, és még az igazán első dolgokat nem is mondtam. Ki vagy, Isten, hogy teremtetted ezt mind, miért kék az ég, nem zöld és milyen a hangod, amit régesrég még volt, aki hallott? Hogy lehet, hogy ennyi teremtménnyel mind törődni tudsz, és hogy lehet, hogy látva minket, a történelmünket, még akarsz is?
Szeretnék éveket eltölteni, évtizedeket inkább szeretteimmel,Sanjayval gyerekeket szülni és nevelni, elutazni együtt Tahitire hónapokra, unokákat túróstésztával tömni, Lehellel beszélgetni és Honfoglalózni jókat, Apukával csillagokat nézni, nagytatával szőlőt ültetni, nagynénémmel együtt csodaszép dolgokat kötni-horgolni, Anyukával végignézni a régi sorozatokat (Dr. Quinn, Mash, stb) még sokszor, lustulni a kanapén, miközben égő vita folyik az éjjel közepén a puzzle helyes összerakási sorrendjéről.

Milyen lehet, ha nincs damoklész kardja felettünk, ha van idő. Ha meg lehet csinálni mindent, amit kell, amit akarunk és amit mások akarnak - mindent? Nem tudom el sem igazán képzelni, de nagyon várom. 

RIP Mark Darcy

Spoiler alert. vagyis aki el akarja olvasni Helen Fieldingtől a  legújabb Bridget Jones naplóját, és nem kiváncsi rá mi is a szitu a legelején, az most hagyja abba. Lelke rajta.

Éppen beleugrottam volna, hogy megszerezzem izé, megrendeljem diszkötésben, ahogy szokás jó házaknál, amikor is ráolvasok egy kicsit. Mert ismeretlen könyv olvasása előtt szoktam, most meg miért is ne. A HP kinyirta Mark Darcyt! A sztori már úgy kezdődik, hogy Bridget egy gazdag,vékony, 51 éves özvegy, aki kéz gyerekét egyedül neveli és éppen egy szépfiúra nyáladzik. Magyarázat: az irónő apja meghalt balesetben, vagy valami hasonló, és Helenünk rájött mennyire igaz, ha az ő kecskéje megdöglött... szóval rájött, hogy az élet nem igazságos, és sok le fel járat van benne. Ezért gondolta kicsesz a szegény olvasókkal akik 14 évet vártak, előfizettek, forró fürdőt és bébiszittert szereztek, hogy végre kacaghassanak egy jót a kedvenc suta, duci, de életszagú és aranyos hősnő kalandjain. Ezt nektek. Köszi, nem veszem meg, nem olvasom el, nem ajánlom. Mert nem kell nekem Helen Fielding, hogy ráebresszen mennyi igazságtalanság és fájdalom van a világban. Azért kellett, kell ma is néha, hogy jól érezzem magam. Benne van a szórakoztató irodalom cimszó alatt a szótárban, ki lehet keresni.

Ha kedvem támad sütőbe dugni a fejem (ártalmatlan, mert forró levegős csak, de akkor is), van elég, ahol találok okot rá. Az irodalomban is, csak igy, a kisujjamból: A nyomorultak, Orvos voltam Auschwitzban, Bűn és bűnhődés. De akkor tudtam mit veszek a kezembe, "+%!/=(%//   ! Hogy ha már mondok, ne irjak csúnyát. Nyugodj békében, Mr. Darcy.

Ájm szó ekszájted

Tegnapelőtt Sanjay kicsábitott vásárolni. Nem kell megijedni, nem beteg vagyok, hogy nem volt kedvem vásárolni menni, de most anyóspajtáséknak vettünk dolgokat és még mindig háritóüzemmódban veszem a közeledő indiai utunkat. Azért ha már ott voltunk a hobbi üzlet mellett, beszaladtam gombostűkért és megláttam álmaim hobbitáskáját. Sokszor láttam már ilyent, de mindig 60-70 eurónál kezdődtek, és ez most a negyede volt. Még igy sem vettem volna meg magamnak, de legjobb férjem másként gondolta, és megkaptam ajándékba. :) Juhé. Ahogy hazaértünk azonnal beköltöztettem az összes horgolós cuccomat, és olyan jól néz ki, nem is igaz. Mindennek van helye, és a fenekén is van dupla fal, ahova a kinyomtatott mintákat lehet tenni - magyarán mesés és imádom. Néhány kép, két oldalról:

És kinyitva:

Annyira szeretem, hogy hordoztam magammal mindenhova és tegnap munka után megtáltosodva teljesen befejeztem az első projektet ÉS a második, kisebb projekt egyik felét. Nem azért mondom, de nem látszik rajtuk, hogy kétbalkezes én készitette. A szinek csodaszépek, remélem fog majd tetszeni az illetékeseknek. (Ezért is nem teszek képet, hogy meglepetés legyen, majd jön az is pár hét múlva.)

Őszintén nagyon lelkesen dolgoztam sokáig ezeken és rosszul esett, hogy nyáron anyumék elég szkeptikusan követték ügyködésemet. Úgy nézett ki nem hiszi el sem Anyum, sem nagynéném, hogy én ezt be fogom fejezni, sőt, jól fog kinézni. Szerintem csak nem mondták, de gondolták, hogy ebből úgy is az lesz, hogy sirva abbahagyom és inkább veszek valami személytelenebb ajándékot - amit nagyon el akartam kerülni, mert akármilyen furán hangzik,de ha dolgozol valamin nagy nagy szeretettel, akkor az beleivódik a munkádba... legalábbis nem lehet, hogy ne látszódjon valamin, ha szivesen és örömmel készitették.

Ennek az lett az eredménye, hogy tegnap egy óra magasságában "én addig le nem fekszem, amig meg nincs ez a szél" kész lett a nagyobbik projekt, amin május óta kotlok. Sanjayt felráztam, hulatáncot jártunk (az ég áldja meg ezt az embert, tud velem igazán örülni), és eddig a percig nem tudom kiverni a fejemből a refrént: "Im so excited, I just cant hide it." Már egészen idegesit a dallam. Főleg, hogy teljesen nem idevágó, mert messze sem a horgolásról énekelnek a lányok :) Azért érdekes úgy hallgatni, mintha. Próbáljátok ki. :)

Plusz anyummal álmodtam, és neki újságoltam, hogy mindennek ellenére sikerült, és nem annyira kétbalkezes a lánya, ahogy ő gondolja. Akkor sem vagyok egy lúzer, ha nincs sem mesteri sem doktori diplomám, és "csak" itthon tanitok. :P Legalább szép dolog is kerül elő a kezeim közül. És jönnek a diákok ezerrel, mert ajánlgatnak melegen egymásnak.

Ja, update PS: blokkolódik a cucc, ami azt jelenti szaknyelven, hogy megmosod a horgolt vagy kötött anyagot (mosni kell ugye, mert csak fogdossa ay ember készités közben, hiába mostam minden egyes érintés előtt kezet) betekered lazán egy törölközőbe, átnyomogatod, majd az igy nedves anyagot kigombostűzöd, formára állitva. Igy szép lesz az alakja, bár várhatok két napot, amig megszárad. :)

Nemsokára reméljük új fejezet lesz

Ez gyors poszt lesz, de nem birom magamban tartani. Egyébként csak mondom, hogy aki nem ért valamiben velem egyet, azt is tisztelem, és megértem, hogy biztos komoly oka van rá. (Ebből a témából mindenkinek megvan a véleménye, ami általában gyökeresen eltérő) Én is csak azt csinálom a saját életemben, amit legjobbnak látok, és szerintem más is igy van ezzel - és ez igy is jó. Nincs értelme veszekedni, ugye? :)

Ma voltunk a spéci poliklinikán és megint jelesre vizsgáztak kedvességből.

Mondhat mindenki amit akar, mennyire képzettek vagy sem a holland orvosok, de hogy a nagyrésze tud bánni az emberekkel, az biztos. Ne értsétek félre, egész családom orvos, de nálunk túlhajszoltak az egészségügyisek és sokszor érthetően nincs se kedvük se idejük a beteg érzelmi életére.
Három szakorvos volt egyszerre bent, úgyhogy már napok óta esz a fene, attól kezdve, hogy mit vegyek fel (lényegtelen) addig, hogy miket is kérdezzek (lényeges). A három fehérköpenyes komolyarcú, féligkopac doktorúr helyett ott volt három mosolygós, fiatalos (egyik fiatal, a másik kettő középkorú) doktornő, akik szerintem igenis nagy tapasztalatról tettek tanubizonyságot, és nem hiába vár az ember 60 napot, hogy bejusson. Addig beszélgettünk, amig minden kérdésünkre választ kaptunk, türelmesen mindent elmondtak, megismételtek, magyaráztak (angolul, mert úgy kértük) és összefoglalót emailben meg postán nekem is meg a háziorvosnak is elküldtek - remek ötlet, mert a magamfajta feledékeny fazon szereti, ha papiron is megvan a javaslat. Plusz megemlitették, ha terhes leszek bemehetek még egyszer nyugodtan, ha megnyugtatásra vágyom. Tudjátok meg, kevesen használják, de kinek nem esik jól, hogy van mentőöv egy hajón, nem?

Ami a melegségen és hozzáértésen túl még jól esett, az a hozzáállásuk volt: teljesen az én pártomat fogták úgymond, nem volt kikérdezes, fejcsóválás, megértették miért is probléma ez nekem és többször is kifejezték, hogy egy gyermeknek az az elsődleges, hogy egészséges, nem elmebeteg-ideges anyja legyen. És a stressz, ami pl a szorongás-betegséggel jár, az rosszabb a magzatnak, mint a gyógyszer. Plusz -nem mintha szüksége lenne rá, de sokaknak biztos van - elmondták Sanjaynak, hogy fontos lesz emellett, hogy éjjelenként besegitsen: cumiztatás, stb.
A rossz hir csak az, hogy a megálmodott otthonszülésnek lőttek. Tudom, tudom, még terhes sem vagyok, de már eleget olvastam ahhoz, hogy legyen véleményem. Nem nagy baj, mert a közeli ú.n. születés-központ remek, és ott is lehet otthonosan babázni, veled lehet, sőt különösen kérik, hogy maradjon az apuka is egész idő alatt, majd a 12 órás megfigyelésre. Lehet együtt aludni, meg minden. Ha minden rendben van csak a bába, a védőnő meg a dúla lát egész terhesség és szülés alatt.

Mindent egybevetve kapok plusz gyógyszert, megnyugtattak, hogy az én szellemi épségem biztositja a gyermekeinkét is, és arra is kell vigyázni és sok sikert kivántak. Remélem most már, hogy pár hónap-fél év múlva belülről látom megint a kórházat, de sokkal vidámabban és talán eggyel többen, mint most vagyunk. :)

Nem a ruha teszi az embert, de...

Amikor volt időm mostanság jóganadrágot keresgéltem Sanjayal. Ahogy beestem az első sportüzletbe mindjárt kiszúrtak, hogy nem is oda való vagyok, de segiteni nem tudtak, merthogy ugye rövidek a lábaim, és olyan vagány sztreccsgatyát nem lehet találni itt, ami nem fél méterrel magasabbakra van kitalálva. Még az XS méret is hosszú volt, pedig abba csecsemőkoromban sem fértem bele.

Nem baj, nem adtam fel, főleg mert már nagyon szégyellem a régi mackónadrágot jógaórákon. Végül találtam egy olyat, ami meseszép, nagyon kényelmes és hogyishivják mandzsettás a lábrésze, vagyis tök mindegy, milyen magas vagy vele. Az egyedüli, amire nem voltam felkészülve lelkileg, az az ára volt. Hiába, nálunk otthon azt tanitják, hogy a házba bent, meg tornázni a régi, kinaiüzletből vett cuccodat kell felvenni. Ha szakadtjavitott vagy kimoshatatlanfoltos vagy rokontólvandemárnemjóneki akkor az pluszpont. Hát, ezzel nem értettem egyet soha, de rám is ragadt elég anyukámból. (Az öcsémet elküldte szegényt az én régi rövidgatyámban tornaórára egyszer. Mondjuk nem teljesen az ő hibája, mert Lehel egyszerűen elnyűvi a cuccait, és aztán fél órával suli előtt szól, hogy a szó szoros értelmében szétszakadt a nadrágja és kell egy új)

Egy szó mint száz, rossz szájizzel vettem meg a nadrágot, és mivel 10 nap garancia van rá (WTF?? én azért annál tovább szeretném, ha egyben tartana.) otthon egy napot el is szándékoztam viselni. Koromfekete persze, de úgy kerültem konyhát, meg minden mást, ami árthatna neki, mint az ördögöt. A nagy baj az, hogy borzalmasan kényelmes és olyan csini vagyok benne én is - nem is képzeltem.

Sanjay oldotta meg a nagy dilemmámat: otthon is nézzen ki az ember prezentábilisan, legalább napközben, főleg ha gyakran esik be ez-meg-az ilyen-olyan ügyekkel, és ha ezért ruhát kell néha venni, hát túléljük. És látta már mennyire elegem van abból, hogy akárki csenget szaladok átoltözni vagy szitkozódom utána, hogy miért is kellett pont most a várt postás helyett a diákom ebben a förtelmesen kinéző mumuban lásson (kérdése volt, elfelejtett valamit, oszt bejött, mert erre járt). Ne értsétek félre, tiszta ruha és tiszta ruha közt is van különbség. De anyukám 40 éves mackófelsője - hogy a Gyűrűk urát idézzem - "túl sok tavaszt látott", és arra nincs már szemránckrém. És itthon csak úgy nem fogok diszegyenruhába meg magassarkúba bújni egész napra. Igy marad az arany középút.

Döntöttem: tartogatom a kényelmes, de elnyűtt ruháimat betegség, főzés-mosás-takaritás-kertészkedés és lusta vasárnap délutánok esetére. Azonkivül pedig igenis megérdemlem, hogy az ugyancsak kényelmes, de mégis csinos ruháimat napközben hordjam. Mi több, kis alapozó sem az ördögtől való, ha az ember jobban érzi magát tőle.
Ti mit viseltek otthon? Erről pl szivesen olvasnék egy női magazin kutatást, de persze senki sem csinál. Körülkérdezek facebookon, lássuk mit hordanak a fiatal nők otthon.