Ma megejtettük a nagybevásárlás oroszlánrészét anyóspajtiéknak. Isten áldja a Body Shoppot, mert mindig találunk valamit, ami elérhető árú, mégis ajándékszerű, különlegesebb. Anyós, és a három nagynéni kap mesefinom illatú duó testvajat, amire áhitoznak már egy ideje - ráadásnak harmadáron, alig drágábban egy üveg Nivea hidratálókrémnél és egy-egy csergőórát váltható szinű kijelzővel. A gyerekek cuccai is mind a csomagban, idősebb nagybácsi pulóvere csomagolásra kész, többi nagybácsi-nagynéni pedig testpermetet rendelt. Az es megvan, még sem volt este sem.
Igy mire hazaértünk én egy gyors leves után ledőltem, Sanjay meg tvzett egy kicsit. Este pedig dumáltunk egy nagyot, olyan igazi többórás beszélgetés teljesen semleges dolgokról: nagyon hiányzott, és nagyon jól esett. Megvitattuk a rádióhullámokat, azok kódolását, meg a tényt, hogy pár százada még voltak igazi mindentudó tudósok, de ma már olyan sincs, aki egy tudományban igazán jártas lenne. Nincsenek már igazi nagy kémikusok, fizikusok, orvostudomány szakértők. Sőt, az alágakban sem igazán, ott is kevés az, aki majdnem mindent tud vagy ért, gondoljunk csak a biokémiára, atomfizikára vagy bőrgyógyászatra. Ha igazán különleges embereket nézel a tévében, akkor azok csak egy adott témában jártasak: a fekete lyukakat kutatják (mitn fizikusok, nem mint orvosok :)) no pun intended) vagy otthon vannak egy spéci fertőző betegség terén.
Egyrészt érdekes hallgatni az igazi nagy szakembereket, másrészt frusztráló, hogy átlagemberként csak a felszint érinthetem, és azt is csak abból, ami érdekel, pl esetemben az asztrofizika és a kvantumfizika. Siralmas, hogy milyen keveset tudok, milyen keveset értek. Hiába ismételgetjük azt, hogy Einstein idejében is csak vagy tucaton értették a relativitáselméletet, ez engem nem melegit. Mikor nézem a Through the Wormhole sorozatot Morgan Freemannel, és elkacagok csöndesen a beszólásain mindig szomorú leszek kicsit, mert kivankozom ott lenni, elkezdeni egy új egyetemet asztronómiából, fizikát tanulni 3+2+4 éven át, amikor is esetleg megkezdhetném az igazi kutatást, és megérteném az alapok alapjait. De - sok ember élete mutatta már meg - erre egy teljes emberélet nem elég, még ha csak egy kutyád van és semmi hobbit, akkor sem. 50-60 év semmi. Ezt mondom mindig, amikor hangoztatják egyesek, hogy egy ideális örökkévalóságban a Jóisten erősen sok unott embert látna. Hát egy francokat. Kellene nekem vagy 200-300 év, hogy igazán belemélyüljek a csillagok világába, és annak hátterébe, kellene 100 még a kozmológiára, és töltenék 50-70 évet az óceánok felfedezetlen részein fura állatokat kutatva és kellen pár évtized, hogy megtanuljak csak a legkedvesebb hangszereimen játszani ugy-ne-elmegy-falun szinten. Szeretnék egy-két emberöltőig kertészkedni, és pont azt tenni naphosszat, amit a Napsütötte Toskána könyvben olvastam: mindenféle növényt nevelni, házat épiteni-tökéletesiteni, enni-inni a barátokkal, rokonokkal. Azután szeretnék még a kvantumfizikába igazán beleesni, arra 200-300 évem rámenne, mert tudni akarom nagyon, miból vagyunk. És az emberi agy felépitésébe és abba, hogyan vagyunk-érzünk-gondolkodunk-álmodunk-szeretünk.
Kezdek kifogyni az 1000 évből, és még az igazán első dolgokat nem is mondtam. Ki vagy, Isten, hogy teremtetted ezt mind, miért kék az ég, nem zöld és milyen a hangod, amit régesrég még volt, aki hallott? Hogy lehet, hogy ennyi teremtménnyel mind törődni tudsz, és hogy lehet, hogy látva minket, a történelmünket, még akarsz is?
Szeretnék éveket eltölteni, évtizedeket inkább szeretteimmel,Sanjayval gyerekeket szülni és nevelni, elutazni együtt Tahitire hónapokra, unokákat túróstésztával tömni, Lehellel beszélgetni és Honfoglalózni jókat, Apukával csillagokat nézni, nagytatával szőlőt ültetni, nagynénémmel együtt csodaszép dolgokat kötni-horgolni, Anyukával végignézni a régi sorozatokat (Dr. Quinn, Mash, stb) még sokszor, lustulni a kanapén, miközben égő vita folyik az éjjel közepén a puzzle helyes összerakási sorrendjéről.
Milyen lehet, ha nincs damoklész kardja felettünk, ha van idő. Ha meg lehet csinálni mindent, amit kell, amit akarunk és amit mások akarnak - mindent? Nem tudom el sem igazán képzelni, de nagyon várom.
Igy mire hazaértünk én egy gyors leves után ledőltem, Sanjay meg tvzett egy kicsit. Este pedig dumáltunk egy nagyot, olyan igazi többórás beszélgetés teljesen semleges dolgokról: nagyon hiányzott, és nagyon jól esett. Megvitattuk a rádióhullámokat, azok kódolását, meg a tényt, hogy pár százada még voltak igazi mindentudó tudósok, de ma már olyan sincs, aki egy tudományban igazán jártas lenne. Nincsenek már igazi nagy kémikusok, fizikusok, orvostudomány szakértők. Sőt, az alágakban sem igazán, ott is kevés az, aki majdnem mindent tud vagy ért, gondoljunk csak a biokémiára, atomfizikára vagy bőrgyógyászatra. Ha igazán különleges embereket nézel a tévében, akkor azok csak egy adott témában jártasak: a fekete lyukakat kutatják (mitn fizikusok, nem mint orvosok :)) no pun intended) vagy otthon vannak egy spéci fertőző betegség terén.
Egyrészt érdekes hallgatni az igazi nagy szakembereket, másrészt frusztráló, hogy átlagemberként csak a felszint érinthetem, és azt is csak abból, ami érdekel, pl esetemben az asztrofizika és a kvantumfizika. Siralmas, hogy milyen keveset tudok, milyen keveset értek. Hiába ismételgetjük azt, hogy Einstein idejében is csak vagy tucaton értették a relativitáselméletet, ez engem nem melegit. Mikor nézem a Through the Wormhole sorozatot Morgan Freemannel, és elkacagok csöndesen a beszólásain mindig szomorú leszek kicsit, mert kivankozom ott lenni, elkezdeni egy új egyetemet asztronómiából, fizikát tanulni 3+2+4 éven át, amikor is esetleg megkezdhetném az igazi kutatást, és megérteném az alapok alapjait. De - sok ember élete mutatta már meg - erre egy teljes emberélet nem elég, még ha csak egy kutyád van és semmi hobbit, akkor sem. 50-60 év semmi. Ezt mondom mindig, amikor hangoztatják egyesek, hogy egy ideális örökkévalóságban a Jóisten erősen sok unott embert látna. Hát egy francokat. Kellene nekem vagy 200-300 év, hogy igazán belemélyüljek a csillagok világába, és annak hátterébe, kellene 100 még a kozmológiára, és töltenék 50-70 évet az óceánok felfedezetlen részein fura állatokat kutatva és kellen pár évtized, hogy megtanuljak csak a legkedvesebb hangszereimen játszani ugy-ne-elmegy-falun szinten. Szeretnék egy-két emberöltőig kertészkedni, és pont azt tenni naphosszat, amit a Napsütötte Toskána könyvben olvastam: mindenféle növényt nevelni, házat épiteni-tökéletesiteni, enni-inni a barátokkal, rokonokkal. Azután szeretnék még a kvantumfizikába igazán beleesni, arra 200-300 évem rámenne, mert tudni akarom nagyon, miból vagyunk. És az emberi agy felépitésébe és abba, hogyan vagyunk-érzünk-gondolkodunk-álmodunk-szeretünk.
Kezdek kifogyni az 1000 évből, és még az igazán első dolgokat nem is mondtam. Ki vagy, Isten, hogy teremtetted ezt mind, miért kék az ég, nem zöld és milyen a hangod, amit régesrég még volt, aki hallott? Hogy lehet, hogy ennyi teremtménnyel mind törődni tudsz, és hogy lehet, hogy látva minket, a történelmünket, még akarsz is?
Szeretnék éveket eltölteni, évtizedeket inkább szeretteimmel,Sanjayval gyerekeket szülni és nevelni, elutazni együtt Tahitire hónapokra, unokákat túróstésztával tömni, Lehellel beszélgetni és Honfoglalózni jókat, Apukával csillagokat nézni, nagytatával szőlőt ültetni, nagynénémmel együtt csodaszép dolgokat kötni-horgolni, Anyukával végignézni a régi sorozatokat (Dr. Quinn, Mash, stb) még sokszor, lustulni a kanapén, miközben égő vita folyik az éjjel közepén a puzzle helyes összerakási sorrendjéről.
Milyen lehet, ha nincs damoklész kardja felettünk, ha van idő. Ha meg lehet csinálni mindent, amit kell, amit akarunk és amit mások akarnak - mindent? Nem tudom el sem igazán képzelni, de nagyon várom.
