Végre eljött a nagy nap: az Alkonyat tetralógia ötödik, befejező részének bemutatója.(Csak megjegyzér, milyen hülyén is hangzik a TETRAlógia ÖTÖDIK része, nem?) Már megvettük a jegyeket több hete, és ugrottam ki a bőrömből egész nap. Jöhetnek a kövek, nagy Alkonyat rajongó vagyok. Én kérek elnézést, komolyan. Teljesen egyetértek Stephen Kingel (vagy valaki mással, erről még vitáznak a nálam okosabbak)egyébként: "A Harry Potter a félelmek legyőzéséről, a belső erő megtalálásáról szól, és arról, hogy hogyan döntsünk helyesen viszontagságos helyzetekben. Az Alkonyat meg arról, milyen fontos, hogy legyen pasid." Van benne egy jóadag igazság. Vagy mondta, vagy nem, azt mindenesetre biztosan kijelentette a horror Királya, hogy szerinte Stephenie Meyer pocsék iró. Tudod, mit? Szerintem sem valami nagyon jó, de az a legszebb az egészben, hogy ahogy elkezded olvasni a könyvet, már nem érdekel. Nem aludtam szinte semmit három napon át vagy két éve, amikor egyszerre végigolvastam mind a négy részt.
A többi, úgynevezett "Twihard fanhez" hasonlóan én is szinte kötelezve éreztem magam, hogy megnézzem a film összes részét és utánna napokig ezen csámcsogjak, mert széttörtek egy illuziót. Egy részem alig várta a filmet, a másik már előre félt, hogyan fogják majd lábbal taposni, amit én elképzeltem. Valljuk be, minden film rosszabb, mint a könyv, és a kivétel ezt a szabályt erősiti. Hogy is lehetne másként? Az egyedüli, aki majdnem pont ugyanazt látja viszont a vásznon, amit elképzelt magának, az a rendező. Ugyanazzal a maroknyi kajával jóllakatni ezreket meg ezreket is csak Jézusnak sikerült.
És most jön a pofáraesés. Engedtessék meg, hogy most kicsit pökhendin megjegyezzem, nem tartom magam igazán hülyének. Sőt, vannak igen éles pillanataim is, és ebben a témában otthon vagyok. Tudom, ismerem a könyvet oda-vissza. Mégis elérték azt, hogy kerek másfél percen át a szó legszorosabb értelmében szájtátva üljek. Fogalmam sem volt mi folyik itt, és mi fog történni. Aggódtam a szereplőkért! Azután a 90 másodperc után rájöttem ugyan, hogy milyen megközelitésben zajlanak az események, de akkorra már meg voltam babonázva. Ezt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna: bemész egy filmre, aminek a sztoriját már előre kivülről fújod, egy izzadságszagúan merev filmre vársz, és akkor bumm. (Hogy Pheobet idézzem, elüt egy autóbusz...:) )
Megvan az oka, hogy a Hajnalhasadás könyv boritója egy sakkfigurát ábrázol: egy eléggé eseménytelen, főleg fejben lemenő játszmát látunk, ami nem éppen mozianyag. Sikerült ezt úgy átugorják, hogy a film jólesően meglepett rajongókkal végződött, nem ökölrázogatással. Nyoma sem volt az izzadságszagnak. Van amit javitani, de tőlem akkor is A for Effort.
A többi, úgynevezett "Twihard fanhez" hasonlóan én is szinte kötelezve éreztem magam, hogy megnézzem a film összes részét és utánna napokig ezen csámcsogjak, mert széttörtek egy illuziót. Egy részem alig várta a filmet, a másik már előre félt, hogyan fogják majd lábbal taposni, amit én elképzeltem. Valljuk be, minden film rosszabb, mint a könyv, és a kivétel ezt a szabályt erősiti. Hogy is lehetne másként? Az egyedüli, aki majdnem pont ugyanazt látja viszont a vásznon, amit elképzelt magának, az a rendező. Ugyanazzal a maroknyi kajával jóllakatni ezreket meg ezreket is csak Jézusnak sikerült.
És most jön a pofáraesés. Engedtessék meg, hogy most kicsit pökhendin megjegyezzem, nem tartom magam igazán hülyének. Sőt, vannak igen éles pillanataim is, és ebben a témában otthon vagyok. Tudom, ismerem a könyvet oda-vissza. Mégis elérték azt, hogy kerek másfél percen át a szó legszorosabb értelmében szájtátva üljek. Fogalmam sem volt mi folyik itt, és mi fog történni. Aggódtam a szereplőkért! Azután a 90 másodperc után rájöttem ugyan, hogy milyen megközelitésben zajlanak az események, de akkorra már meg voltam babonázva. Ezt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna: bemész egy filmre, aminek a sztoriját már előre kivülről fújod, egy izzadságszagúan merev filmre vársz, és akkor bumm. (Hogy Pheobet idézzem, elüt egy autóbusz...:) )
Megvan az oka, hogy a Hajnalhasadás könyv boritója egy sakkfigurát ábrázol: egy eléggé eseménytelen, főleg fejben lemenő játszmát látunk, ami nem éppen mozianyag. Sikerült ezt úgy átugorják, hogy a film jólesően meglepett rajongókkal végződött, nem ökölrázogatással. Nyoma sem volt az izzadságszagnak. Van amit javitani, de tőlem akkor is A for Effort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése