2012. május 24., csütörtök

A nagy Gatsby

Nem is olyan régen újraolvastam Scott Fitsgerald A nagy Gatsby cimű regényét. Ma, figyelemelterelésképpen a filmet is megnéztem, vagyis majdnem, mert az utolsó pár perc elmaradt. Nem baj, meglesz az is.

Az apropó a legújabb adaptáció volt, ami jövő januárban kerül mozikba. Leonardo DiCaprio kapta a főszerepet benne, és az előzetes igencsak grandiózus filmet igér. A klasszikusabb 1974-es verzió messze sem ekkora költségvetéssel készült, viszont ott van benne Robert Redford és Mia Farrow.

Most vitatkozhatunk, hogy ki mit tart fontosnak egy film adaptációnál, én a hangulatot és a cselekményt. Azt úgy sem garantálja senki, hogy pont úgy fogják a szereplőket kiválogatni, ahogy azt én elképzeltem eredetileg.
A regény viszonylag rövid, és elég vontatott mai szemmel nézve. Aki szereti a klasszikus hangulatú műveket, annak viszont biztos be fog jönni. A narrátor Nick Carraway, a történet az amerikai jazz korszakban, a 20-as években játszódik, Nick pedig elmeséli. Jay Gatsby életének története az utolsó lapig állandóan változik, biztosat csak akkro tudunk meg. A lényeg az, hogy fiatal, pénztelen katonatisztként talalkozik Daisyvel, egy gazdag családból való fiatal lánnyal. Ő háborúba indul, Daisy ugyan megigéri hogy várni fogja, de a családja és a társadalom nyomására mégiscsak a könnyebb utat választja és hozzámegy a gazdag, jóképű Tomhoz. A cselekmény pár év múlva játszódik. Gatsby különböző, nem teljesen kóser üzletekből meggazdagszik, és keresi Daisyt, akinek közben gyereke is született. Mind you, nem igazán érdekel senkit ott az a gyerek, de hát ez a könyv a társadalmi morálok hanyatlásáról is szól. Az egykori szerelmesek összetalálkoznak, de most nem lövöm le a poént. Amit érdemes tudni, az az, hogy a regény nem szerelmes sztori. Társadalomkritika inkább. Vagy karakterkritika... nem is tudom.

Mindenki máshogy olvassa ezt a könyvet szerintem, ezért lett a film olyan más. Nem rossz, sőt, nagyon megéri megnézni, de nagyon más. Újraolvasva Gatsby egy meg nem értett, szerény, udvarias, sőt, egyenesen félszeg embernek tűnik, aki akkor válik bármivé, ha azzal szerelméhez juthat. Ezért nem is választanám én egy Robert Redford kaliberű szinészt Gatsbyként. Gatsby éppen azért a Nagy, mert izig-vérig ártatlan, jólelkű ember, aki ugyanazzal a mosollyal akár embert is ölne. Feláldozza mindenét, szemrebbenés nélkül életét, szabadságát, jóhirét, gúny tárgyává teszi magát, és teljesen hiján van mindenféle erkölcsi normának, ha Daisyről van szó. Nem feladja az elveit, nem kell félreérteni. Szerintem Gatsbynek nincsenek is elvei. valahogy olyan, amilyen az ember az édenkertben lehetett, semmi jó és rossz közti különbség tudója. Teszi amit tesz gondolkodás nélkül, mert meggyőződése, hogy vissza tudja forditani az idő kerekeit. Persze nem tudja, de sosem látjuk ingadozni. Szerencsés ember, aki soha nem csalódik igazán. Olyan ember, aki igazán hisz valamiben, és abból meriti minden erejét. Hogy miben hisz, azt eddig sem tudtam kibogozni.

Nem is számit talán. A regény és a film is olyan, mintha kifolyna az ujjaid közt, és ráébreszt, hogy igazán lehet élvezni minden apró részletét túlanalizálás nélkül is. Olyan igazi nyári irodalom, a forró órákban való álmodozásra. Jéghideg mentás itókával ajánlom tálalni, főleg a filmet. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése