2013. január 13., vasárnap

Beam me up, Sherlock!

Régesrégen, mikor még az internet meg a kurtafarku malac az üveghegyen túl lakozott néztünk volt tévét. Ez már Helen és a fiúk periódus után történt, amikor végleg letettünk arról, hogy a Duna tv valamikor újra játszani fogja kedvenc sorozatunkat és még időben haza is érünk az iskolából. Csütörtök esténként anyukástúl, apukástúl és Orsistúl nyolc harminctól a Csillagkapu ment, ki nem hagytunk volna egy részt is. Azelőtt is szerettem a sci-fit, de ezzel még jobban. Másnap az iskolában könnyebben telt a péntek, ha meg tudtuk a legutóbbi részt tárgyalni. Sajnos a tv2-nek túl hamar elfogyott a pénze meg a lelkesedése, HBO-ra meg nekünk nem volt kiadandó.
A Startreket, kizárólag a Next Generation verziót természetesen, még valahol valamikor kora gyermekkoromban láttam először, csak az maradt meg, hogy az Enterprise egy borzasztóan vagány név. Geordi szemellenzője meg vészesen hasonlit a kedvenc hajpántomra. Titokban ez utóbbi elő is lépett néha és hajpántos elsős helyett én voltam az Enterprise vaksi mérnöke. Sokkal nagyobb volt akkor a cool-faktora, mint elmondhatnám most. :)

Egy idő után apumnál lett amolyan régimódi, éjszaka használatos, "betelefonálós" net, amivel éjszakánként lesziiiipta a megfelelő Csillagkapu részeket. Maradjunk annyiban mára torrentspecialista. :) Akkor nézegettük tovább is a Csillagkaput, egészen az egyetemi évekig, amikor is drága Oszkár (csókoltatom) jóvoltából az összes rész meglett. Addigra már megfelelően belefáradtam a Csillagkapu Atlantiszba. De a Startreknek még nem jött el az ideje.

Harmadik felvonás:  Hozzámentem szerencsére egy másik scifi mániáshoz. Tavaly pedig végleg eldöntöttük, hogy a modern Hollywood nem gyárt már jó filmeket, fantasztikum sincs rendesen, nehogy tudomány. Aki látta a siralmas Serenity-t, Firefly-t meg az új Solarist, amit még George Clooney sem tudott megmenteni, az érti mire gondolok. Scotty sem szabadit meg már innen. Akkor jött az ötlet, hogy nézzünk sorozatokat. Elindultunk a mindkettőnk számára nagyrészt felfedezetlen Csillagkapu Atlantisz ösvényen, majd jött a Csillagkapu Univerzum (a kedvenc sorozatom mindeddig, sirtam, amikor törölték, csapna a stúdióba a gömbvillám!) és itt van most a Startrek. De tényleg, ha nincs Stargate Universe belebolondultunk volna a sok hollandórába. Igy az tartotta bennünk a lelket, hogy hazajövünk kedden, és van új rész meg melegszendvics. Csütörtökön meg ellógunk hamarabb :)




Mindezt azért mondom, mert jót tesz a léleknek meg a házasságnak. És még valami, ami viszont csak a léleknek tesz jót: a saját sorozatok, amiben nem osztozik a társ - a BBC úgymond új Sherlock filmje. Alig várom a folytatást! Surprise-suprise, az amerikaiak is csináltak egyet, ha már a britteknek bejött: ma nézem meg az Elementary első részét, és nagyon kiváncsi vagyok. Azután meg hallgatok a változatosság kedvéért egy kis Sherlock Holmes visszatér hangoskönyvet. Lehet szavazni melyik is nyer.




Minden idők nagy kedvence lesz és marad. Sherlock - én igy szeretlek. 




És az új. Hm. 


1 megjegyzés:

  1. Sherlock-nak már egy ideje tervezem, hogy nekifogok. Örülök, hogy ajánlottad. Én ajánlom cserébe a Terápiát. A magyart. :) Most azon száguldok keresztül. Elképesztő.

    VálaszTörlés