Ott hagytam abba, hogy beértünk a kórházba délkörül. És hogy borzasztóan néztem ki. :) Hiába ajánlotta a dúla, hogy befonja a hajamat, ne zavarjon, nem akartam, hogy bárki bármit csináljon velem. Legszivesebben mindenkit elküldtem volna sétálni, de nyilván nem hagytak magamra. Ekkorra már elég intenzivnek érzékeltem a fájásokat. Ami nagyon segitett, az az elnyújtott lassú kilégzés volt, és lehetőleg együtt valakivel. Ez volt az egyedüli segitség, amit kértem, viszont ezt végig. Szerintem nem tudott senki sem nyugodtan szuszogni amig Dani meg nem született.
Megtudtam utólag - mint sok minden egyebet - hogy CTGre akartak tenni jó kórházi szokás szerint. Mi ezt már előre megbeszéltük a dokival és beirtuk a tervünkbe: nem kérünk belőle, inkább maradjon a kézi szivhanghallgató. Igy lehetőségünk volt oda menni és azt csinálni, amit csak akartunk. Mostani fejemmel megkértem volna őket, hogy eresszék már le a rolót, kicsit kevesebb fény legyen. Akkor és ott úgy éreztem nem zavar, viszont a szemem csukva volt az idő nagy részében. Tami dúlám egy dologhoz ragaszkodott egy jó óra elteltével és az egy forró zuhany volt, hiába ismételgettem, hogy csak hagyjanak engem békén az ágyon oldalfekvésben. Nagyon igaza volt: csodás megkönnyebbülés volt a tűzforró vizsugár. Szegény oldalbordadonor csak azt ismételgette minden kétpercben, hogy nem kellene ilyen meleg legyen, meg hogy ne húzza-e hűvösebbre. Vicces volt, hogy akkor ez tűnt a legnagyobb bajának. Az idő addig is nagyon gyorsan telt, és szeintem még felgyorsult akkortól. Mindenkit ki tudtam zárni, csak az tűnt fel néha, hogy a hátam mögött más-más ember adogatja a palackot. Tami a kórházba érkezéskor megkérdezte, mikorra szeretnék egy babát, és akkor még egy háromnegyed óra olyan jó időpontnak tűnt. Négy óra múlva még mindig a zuhany alatt voltam.
Azért fontos tudni, hogy a hipnobabák gyakorlatok alatt azt is mondogatod magadnak hősiesen, hogy az időérzéked negyedére kell sűritse a dolgokat. Nekem nagyon bevált ez a része, tényleg villámgyorsan telt az idő. Mikor négykor tolófájások kezdődtek érzékem szerint alig fél-egy óra telt el a kórházba érkezés után.
Megtudtam utólag - mint sok minden egyebet - hogy CTGre akartak tenni jó kórházi szokás szerint. Mi ezt már előre megbeszéltük a dokival és beirtuk a tervünkbe: nem kérünk belőle, inkább maradjon a kézi szivhanghallgató. Igy lehetőségünk volt oda menni és azt csinálni, amit csak akartunk. Mostani fejemmel megkértem volna őket, hogy eresszék már le a rolót, kicsit kevesebb fény legyen. Akkor és ott úgy éreztem nem zavar, viszont a szemem csukva volt az idő nagy részében. Tami dúlám egy dologhoz ragaszkodott egy jó óra elteltével és az egy forró zuhany volt, hiába ismételgettem, hogy csak hagyjanak engem békén az ágyon oldalfekvésben. Nagyon igaza volt: csodás megkönnyebbülés volt a tűzforró vizsugár. Szegény oldalbordadonor csak azt ismételgette minden kétpercben, hogy nem kellene ilyen meleg legyen, meg hogy ne húzza-e hűvösebbre. Vicces volt, hogy akkor ez tűnt a legnagyobb bajának. Az idő addig is nagyon gyorsan telt, és szeintem még felgyorsult akkortól. Mindenkit ki tudtam zárni, csak az tűnt fel néha, hogy a hátam mögött más-más ember adogatja a palackot. Tami a kórházba érkezéskor megkérdezte, mikorra szeretnék egy babát, és akkor még egy háromnegyed óra olyan jó időpontnak tűnt. Négy óra múlva még mindig a zuhany alatt voltam.
Azért fontos tudni, hogy a hipnobabák gyakorlatok alatt azt is mondogatod magadnak hősiesen, hogy az időérzéked negyedére kell sűritse a dolgokat. Nekem nagyon bevált ez a része, tényleg villámgyorsan telt az idő. Mikor négykor tolófájások kezdődtek érzékem szerint alig fél-egy óra telt el a kórházba érkezés után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése