Épp pár hete nyavajogtam, hogy milyen kevés diákom van, és mennyire mehetnének jobban is a dolgok. Sajnáltuk magunkat megfelelőképpen, mert Sanjaynak is már elege van a munkahelyéből. Ez a baj a magánkézben levő cégekkel: a főnök az úr. Ha a főnök racionális, stabil ember, akkor nincs baj. Sajnos az övé nem az. Már régen gondolkodunk, hogy jó lenne váltani, de két hete megint a feje felett döntött a Sanjay vezette csoport ügyeiről, és ez megadta az utolsó lökést. De erről majd következőkor.
Maradjunk annyiban most, hogy november közepe-vége nagyon stresszes időszak volt. Életem értelme éjjelig nézegette a hirdetéseket és irogatta a leveleket, meg csinositgatta a CV-t. Én meg osztottam-szoroztam, mert sajnos, vagy inkább szerencsére már lefoglaltuk a fontosabb bútorok nagy részét. A félretett pénzünknek meg nem akartunk teljesen a seggére verni. És akkor sok minden történt, amiért áldhatom a Fennvalót. Egyik hétről a másikra bejelentkezett vagy három diák, és egyik este egy vidám hangú fura pasi hivott fel. Azt hittem ő is angolul akar tanulni, amikor - egy rakás kérdés után - nagy nehezen kibökte, hogy szabadúszó nyelvtanárokat alkalmazó cégtől hiv. Sűrgős szükségük volt egy vizsgáztatóra az egyik csoportjukhoz, és érdeklődni szeretne, hogy érdekel-e a dolog. Naná! Csak akkor vettem észre, hogy valójában engem a hátam mögött meginterjúvoltak. Még szerencse, hogy nem tudtam róla, másképp csak dadogni lett volna merszem. A hét második felében megvolt a második, jó hosszú interjú is. Életem első, hivatalos állasinterjúja. Meglepően jól ment, oldott volt a hangulat, tetszettem nekik, és ők is nekem. Az első fél óra után már a gyakorlatias dolgokat tárgyaltuk: hol, mikor, mennyit fizetnek. :) Fel vagyok véve.
Ez persze nem egy állandó munkahely, de pont ez benne a jó. Van egy pár rendszeres kurzusuk állandó klienseknek, többek közt a Holland Vasúttársaság is az, és ha kellek, oda hivnak. Nem is mertem mondani senkinek, amig konkrétan meg nem kaptam az első telefonhivást: december hat, délután, kis csoport vizsgáztatása. Remekül telt az is, nagyon élveztem, megismerkedtem pár kollegával és szerencsére mindenkit nyugodt szivvel tudtunk átengedni. Annyira izgultam előtte, hogy napokig rosszul aludtam, rémálmaimban minden előfordult, ami egyszer csak rosszul sikerülhet. Most komolyan, kinek szakadt darabokra a ruhája egy irodában, és kellett télikabátban vizsgáztasson? Azt nem is kellene mondjam, hogy a vizsga után 16 órát aludtam egyhuzamban... és alatta meg idegesebb voltam, mint a vizsgázók nagy része. :) De nem adnám semmiért... főleg mert a főnök másnap reggel felhivott megint, megérdeklődte hogy ment, majd egy második vizsgára is meghivott. Juppi! :)
Maradjunk annyiban most, hogy november közepe-vége nagyon stresszes időszak volt. Életem értelme éjjelig nézegette a hirdetéseket és irogatta a leveleket, meg csinositgatta a CV-t. Én meg osztottam-szoroztam, mert sajnos, vagy inkább szerencsére már lefoglaltuk a fontosabb bútorok nagy részét. A félretett pénzünknek meg nem akartunk teljesen a seggére verni. És akkor sok minden történt, amiért áldhatom a Fennvalót. Egyik hétről a másikra bejelentkezett vagy három diák, és egyik este egy vidám hangú fura pasi hivott fel. Azt hittem ő is angolul akar tanulni, amikor - egy rakás kérdés után - nagy nehezen kibökte, hogy szabadúszó nyelvtanárokat alkalmazó cégtől hiv. Sűrgős szükségük volt egy vizsgáztatóra az egyik csoportjukhoz, és érdeklődni szeretne, hogy érdekel-e a dolog. Naná! Csak akkor vettem észre, hogy valójában engem a hátam mögött meginterjúvoltak. Még szerencse, hogy nem tudtam róla, másképp csak dadogni lett volna merszem. A hét második felében megvolt a második, jó hosszú interjú is. Életem első, hivatalos állasinterjúja. Meglepően jól ment, oldott volt a hangulat, tetszettem nekik, és ők is nekem. Az első fél óra után már a gyakorlatias dolgokat tárgyaltuk: hol, mikor, mennyit fizetnek. :) Fel vagyok véve.
Ez persze nem egy állandó munkahely, de pont ez benne a jó. Van egy pár rendszeres kurzusuk állandó klienseknek, többek közt a Holland Vasúttársaság is az, és ha kellek, oda hivnak. Nem is mertem mondani senkinek, amig konkrétan meg nem kaptam az első telefonhivást: december hat, délután, kis csoport vizsgáztatása. Remekül telt az is, nagyon élveztem, megismerkedtem pár kollegával és szerencsére mindenkit nyugodt szivvel tudtunk átengedni. Annyira izgultam előtte, hogy napokig rosszul aludtam, rémálmaimban minden előfordult, ami egyszer csak rosszul sikerülhet. Most komolyan, kinek szakadt darabokra a ruhája egy irodában, és kellett télikabátban vizsgáztasson? Azt nem is kellene mondjam, hogy a vizsga után 16 órát aludtam egyhuzamban... és alatta meg idegesebb voltam, mint a vizsgázók nagy része. :) De nem adnám semmiért... főleg mert a főnök másnap reggel felhivott megint, megérdeklődte hogy ment, majd egy második vizsgára is meghivott. Juppi! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése