Közeleg 2013

Érzem az új év szelét a levegőben... :) Ok, nem éppen a levegőben, hanem a könyvesboltokban. Ma először egy kerek év után betámolyogtam kis falucskánk egyetlen, egyébként méregdráda boltjába. Tudtam, mi vár rám, mégis meglepett a 2013-as naptárak és naplók hada. Nem tudom, miért, de a hollandok szeretik jó előre megszervezni az életüket. Egykori doktorandusom mondogatta, hogy még a szeretkezéseket is beirják a határidőnaplóba, és kötik magukat a megállapodáshoz. Sokáig nevettem rajta, de ma már többé-kevésbé komolyan veszem. A határidőnaplóra rákaptam, és nem tudnék nélküle élni, de inkább a magánéletemet nem osztanám igy be, ha nem muszály.

Még négy éve valahol június táján kaptam az első meseszép naplómat Sanjaytól, és azóta nem tudok megválni a Paperblanks mindenféléitől. Azt hiszem az itt a baj, hogy nagyon-nagyon szeretem az irodai kellekeket: az első fizetésemből magamnak csakis régi tipusú töltőtollat vettem. Három éve használom, most is újnak néz ki.
Valahogy megvan ezeknek a dolgoknak a maga romantikája, régi szipogó tolltöltés, nehéz irószer, ami nem szökik ki a kezedből az első használatra és nem törik ki a hegye fél év után. Az sem mindegy, hogy nem Hello Kitty van rajta, hanem egyenletes, sima és elegáns. Volt, hogy egy órát a boltban töltöttem, csak szórakozásból, próbálgatva-nézegetve a különböző irószereket.

És azok a meseszép határidőnaplók, füzetek, boritók... Mindig várom az év végét, mert akkor elindulhatok a következő évre keresni egy újat. Nekem akkor kezdődik a visszaszámlálás, ha már van 2013-as verzióm. Vagyis holnap. Ha addig nem lesz világvége, akkor meg kell várja a következő évet. :)

Overtaal

Épp pár hete nyavajogtam, hogy milyen kevés diákom van, és mennyire mehetnének jobban is a dolgok. Sajnáltuk magunkat megfelelőképpen, mert Sanjaynak is már elege van a munkahelyéből. Ez a baj a magánkézben levő cégekkel: a főnök az úr. Ha a főnök racionális, stabil ember, akkor nincs baj. Sajnos az övé nem az. Már régen gondolkodunk, hogy jó lenne váltani, de két hete megint a feje felett döntött a Sanjay vezette csoport ügyeiről, és ez megadta az utolsó lökést. De erről majd következőkor.

Maradjunk annyiban most, hogy november közepe-vége nagyon stresszes időszak volt. Életem értelme éjjelig nézegette a hirdetéseket és irogatta a leveleket, meg csinositgatta a CV-t. Én meg osztottam-szoroztam, mert sajnos, vagy inkább szerencsére már lefoglaltuk a fontosabb bútorok nagy részét. A félretett pénzünknek meg nem akartunk teljesen a seggére verni. És akkor sok minden történt, amiért áldhatom a Fennvalót. Egyik hétről a másikra bejelentkezett vagy három diák, és egyik este egy vidám hangú fura pasi hivott fel. Azt hittem ő is angolul akar tanulni, amikor - egy rakás kérdés után - nagy nehezen kibökte, hogy szabadúszó nyelvtanárokat alkalmazó cégtől hiv. Sűrgős szükségük volt egy vizsgáztatóra az egyik csoportjukhoz, és érdeklődni szeretne, hogy érdekel-e a dolog. Naná! Csak akkor vettem észre, hogy valójában engem a hátam mögött meginterjúvoltak. Még szerencse, hogy nem tudtam róla, másképp csak dadogni lett volna merszem. A hét második felében megvolt a második, jó hosszú interjú is. Életem első, hivatalos állasinterjúja. Meglepően jól ment, oldott volt a hangulat, tetszettem nekik, és ők is nekem. Az első fél óra után már a gyakorlatias dolgokat tárgyaltuk: hol, mikor, mennyit fizetnek. :) Fel vagyok véve.

Ez persze nem egy állandó munkahely, de pont ez benne a jó. Van egy pár rendszeres kurzusuk állandó klienseknek, többek közt a Holland Vasúttársaság is az, és ha kellek, oda hivnak. Nem is mertem mondani senkinek, amig konkrétan meg nem kaptam az első telefonhivást: december hat, délután, kis csoport vizsgáztatása. Remekül telt az is, nagyon élveztem, megismerkedtem pár kollegával és szerencsére mindenkit nyugodt szivvel tudtunk átengedni. Annyira izgultam előtte, hogy napokig rosszul aludtam, rémálmaimban minden előfordult, ami egyszer csak rosszul sikerülhet. Most komolyan, kinek szakadt darabokra a ruhája egy irodában, és kellett télikabátban vizsgáztasson? Azt nem is kellene mondjam, hogy a vizsga után 16 órát aludtam egyhuzamban... és alatta meg idegesebb voltam, mint a vizsgázók nagy része. :) De nem adnám semmiért... főleg mert a főnök másnap reggel felhivott megint, megérdeklődte hogy ment, majd egy második vizsgára is meghivott. Juppi! :) 

50 ways to say goodbye

Ezt a bejegyzést két kedves barátomnak dedikálnám. Az egyik (pontosan tudod, ki vagy':) ) mindig kirak a blogjára egy-egy jó zeneszámot, igy sokszor egész melodikusan kezdődik a napom. Isten tartsa meg a jó szokásodat!

A másikat épp pár napja hagyta el a párja, át tudom érezni a bánatát teljesen. Talán ha olvas, tetszeni fog neki ez a szám, és feldobja a napját. Hosszú évek távlatából, én is igy kellett volna lekezeljem a szakitást. Ehelyett szomorkodtam hónapokig, és ma is bánom, hogy nem másképp csináltam dolgokat. Na, nem azért hogy együtt maradjunk, dehogy. Sőt. Lehet az első reakció könnyes hitetlenség helyett jól irányzott rugás kellett volna legyen. Mert vannak szakitások, és szakitások, és az emberek nem mindig játszanak fair módon, tehat nem mindig kötelező a vesztes félnek a "high road". Gonosz voltam már én is, de képmutató és gyáva nem. Úgyhogy: