Boldog vég

Még véletlenül sem a holland vizsga vége feletti örömömről szeretnék irni, bár az is megér egy misét. Most, hogy végre befejeztem, van időm egy olyan témára, amit régóta fontolgatok.

Pár héttel ezelőtt Sanjay befejezte a Tömeghatás játékot, annak is a harmadik részét, mely valószinüleg az utolsó is egyben. Az utolsó órát mindketten a kanapé szélén egyensúlyozva töltöttük, tele várakozással, hogy is végződik a sztori. Mivel komoly stratégiai játékról van szó, azt már tudtuk előre, hogy a főhős felépitett személyisége, valasztott barátai és ellenségei és egybevéve a döntései fogják meghatározni a kimenetelt. Természetesen a világot próbalja megmenteni, vagyis galaxisunkat a támadó idegenektől, akiknek egyetlen vágyuk az eletben, hogy a Tejútrendszer minden bolygójanak minden szinű, formájú és számú lakóját együttesen kinyirjak, es megszüntessenek egy galaxis-méretű cili-vilizációt, bla bla. :) Sanjayt a galaxis sorsa jobban érdekelte, engem a személyes szál (baratnőt is szerzett az iparos, szép kéket :) ) vonzott. Mindketten azt szerettük volna látni, hogy minimális személyes áldozat árán a főhős megment mindent és mindenkit, azután buliznak egyet, az ellenség lehetőleg meggondolja magát, letesz a tervéről, lesz nagy piiiisz mindenütt es talán egy eskuvő és hupikék gyerekek is. Na jó, ez az utolsó kettő már talán túlzás lett volna, de azért csak jó, nem?
A játék irói máshogy gondolták. A többtucat lehetséges változatból mindegyikben meghal a főhős. A különbség tényleg csak annyi, hogy milyen szinű lesz a robbanás. A galaxis meg lesz mentve... többnyire. Vagyis hát az intelligens lények túlélik, csak a technológia semmisül meg, ami nélkül ügyesen éhen is halhatnak. Az összes barát és ismerős hajótörést szenved egy lakatlan bolygón, ahonnan esély sincs a menekülésre. A Föld nagyrésze elpusztul. Választhatsz persze, de mindegyik erre jut.
Mi csak ültünk, harom év élvezetes játék után és néztünk magunk elé. Persze, csak egy játék, de olyan, mint egy könyv vagy egy film. Ha rossz a vége akkor nem jó érzéssel távozol a csatatérről. Nem csak mi voltunk igy. Rákerestem, több ezer feldühödött játékos követelte egy új végkifejlet megtervezését.

Más. Megnéztük az Éhezők viadalát, vadiúj film a mozikban. Nem lövöm le a poént, jó a vége. Aztán hazajöttünk, és nekem akkor azonnal el kellett mind a három kötetet olvasni. Az elsőnél nagyjából tudtam, mi is fog történni. Természetesen a szerelmi háromszög megvan, az abszolút jó és rossz személy is, nem is érdekel már, hogy Harry Potter és Alkonyat után lopnak egy csomó elemet. Mindkettő remekmű, van is mit másolni. Aztán a negyedik nap, nyuszivörös szemekkel a harmadik kötet végére érek. Csak hümmögni tudok már. Pedig a világ meg lett mentve. Lecseréltek egy gyakorlatilag diktatórikus kormányt egy másikkal, ami finomabb, vékonyabb szálakat húz. A saját privát szerencsétlenségeiket leállitották, hogy már az ő gyerekeik ne kelljen végigcsinálják. De marad egy olyan érzésed cseberből vederbe estek. A két szerelmes végül összeházasodik. De van annyira reális a mű, hogy a fizikai és érzelmi kinzásokon nem tudnak túllépni, és amellett próbálnak boldogok lenni, hogy a személyiségük már csonka. Olvastam már az Orvos voltam Auschwitzbant, és jó sok társát. Elkezdtem a Beszélnünk kell Kevinről cimű könyvet is.(Arról külön jön a vélhetőleg vidám, egyszarvút és szivárványt felvonultató bejegyzés, annak, akinek gyomra van hozzá.) Bele voltam betegedve az összesbe, heteken keresztül. Nem akartam már többet. Senki sem akar már többet. Valamit kell majd csináljanak a következő részekkel, hogy a film megsem ilyen legyen.

Egyebet nem hallassz, mint szerencsétlenséget mindenütt. Pár nappal ezelőtt két vonat ütközött frontálisan Amszterdamban, több tucat ember sebesült meg. A holland királynő legkisebb, sokak szerint legkedvesebb fia, 40 év körüli családapa szép feleséggel (még romantikusabb történettel, lemondott a trónöröklési jogáról, hogy elvehesse a nőt, mert annak családja kitudja milyen politikai botrányba volt bevonva, ergo az itteni parlament nem engedélyezte a házasságot), két kicsi gyerekkel még mindig kómában van februári balesete után. Ilyenekkel vannak tele a hirek, ezeknek drukkol az ember nap mint nap, és mi jo hirt várhat? Itt a boldog végkifejlet abban kimerül, hogy bomba robbant valahol, de megint csak sebesültek vannak, nem haláleset. Vagy felébred a herceg, csak éppen súlyos agysérült lesz. Vagy földrengés volt, de szerencsére tsunami nem. Hát köszönöm. Én is, és mindenki, akarunk egy olyan helyet, ahol mesék vannak. Ahol a jó győz, mindenki boldog és mulat a végén. Lehetőleg szines pónikkal, mókusokkal és nyuszikkal.