Konmari to the rescue

Dani sokkal jobban alszik - délután is - mostanság, igy végre tud zavarni ez az ipari kupi ami a házunkban van. Ha azt gondoltad, hogy egy házban mindennek jut hely, akkor tévedtél, mert ennyi hülye cucca a Vatikánnak nincs.

Igy sok gondolkodás után - mert a rendrakásba csak nem ugorhat fejest az ember, főleg, ha lusta fajtából való - a Konmari technikánál kötöttem ki. Egyszerűen imádom a gondolatát annak, hogy mikor, előreláthatóan 13 és fél év múlva kész vagyok vele marad egy bizbasztalanitott, minimalista, otthonos kuckó, ami nyugalmat sugároz, és nem minden percben azzal stresszel, hogy "na, engem is ki kellene pakolni". Jó tologató módszerrel most megvettem a könyvet, mert azzel a következő pár napban úgy tudom eltölteni a szabad óráimat, hogy közben mindenki úgy tudja, és végülis igaz is: én takaritok és rendszerezek éppen. Mert én már egy ilyen fájn háziasszony vagyok. Sőt, közben megeszem egy-egy fagyit is, mert kell az energia az ilyen mindent felforgató takaritáshoz. Különben sem várhatja el tőlem senki, hogy nagytakaritás mellett még főzzek is.

Komolyra forditva a szót, Marie Kondo fura-és-túl-hosszú-cimű könyve arról hires, hogy nem csak a praktikus, hanem az érzelmi oldaláról közeliti meg a rendszerezést. Hiába van 10000 kacat a házban, ha majd 18 év múlva talán kell, de addig is nincsen helye és csak stresszforrás. Azt kell megtartani, ami örömet okoz, mert akkor jó hangulattal nézel körbe az odúdban, és netalántán jókedvvel rakod a helyére a dolgokat.



 Az a hir járja, hogy szerinte minden használati tárgynak szüksége van a pihenésre, tehát pl a zoknikat nem osszegombolzitva, hanem kiteritve kell tartani, meg a ruhák se egymást nyomorgassák a szekrényben, mert úgy nem tudnak pihenni. Ez nem vicc volt.

Először eléggé szkeptikusan áltam a dologhoz, de végülis miért ne lehetne az ilyeneket átugrani, és azt felhasználni egy módszerből, ami nekem bejön. Mert a bazinagy szekrénysoromat nem fogom Marie kedvéért fiókosszekrényre kicserélni, ebbe bele fog kelleni törődjön. Az tetszik viszont, hogy kategoriák szerint ki kell MINDENT venni, és azután kézbe fogni, majd ami nem okoz örömet (lásd, ruha amiben szomorú bálna kinézetem van, az mehet a francba)


Amit nagyon várok, az a könyv és az iratok rész. Nem tudjátok el sem képzelni mi van az én 2*3 méteres irodámban, tiszta gáz már mindenki előtt.
Az apró bizbaszokat pedig Sanjay holttestén át kell majd kicsempésszem, mert neki MINDEN cucc olyan érthetetlen kib§szott örömet okoz, hogy az már beteges. Na de majd meglátjuk, ha odaértünk. Addig is megyek odatenni a gyereket konmarizni, hátha öt játékrengeteg helyett csak egy marad. 

Eddig és ruhaszortirozás

Mióta hazajöttünk eléggé elvoltam. Megvan ennek is a magyarázata.

Először is kellett 4-5 nap kiheverni a jetlaget, remek volt, mondhatom. Fura érzés, amikor beszól az ember szervezete, követelve az alvást este 8 órakor, vagy csak négykor felébreszt, hogy már keső reggel van.

A második pont inkább az én hibám. Szóval, a gyógyszeradagomat megemelte az orvos, és én elfelejtettem idejében kikérni, aminek az lett az eredménye, hogy két napig semmin voltam. Utálom a gondolatát, de az igazság az, hogy 30 óra után elvonásos tüneteim vannak, és miután elkezdem szedni újra még beletelt két napba, amig visszarázódtam. Sárkány voltam a héten, na. És nem mellesleg az emelt adagtól most nem tudok elaludni egészen kettőig, és össze-vissza van a biológiai órám. Tegnapelőtt 5,45-kor felkeltem mert kár volt az utolső egy órát ébren az ágyban tölteni, tegnap és ma pedig ágyuval sem tudott felkelteni senki fél 12-ig.

Mielőtt még mondd valaki egy olyat, hogy csak ki kell próbálni minden nap azonos időben lefeküdni, friss levegőn lenni és mozogni mert minden helyreáll magától - próbáltam már, nem áll. Most elkeydtem használni a fényterápiás szemüveget megint, hátha az majd segit.

Nagyon nem szeretem, hogy igy eltelik a nap. Jó volna már csinálni valami hasznosat. Ezért kitaláltam, hogy a ruhákat rendszerezem először is. Napi 15 perc, és hamar megleszek. Először minden mosásra kerül (ne nézz a szennyeskosarunkba, rettenet mennyi minden ül ott) majd rendszerezem őket. Igaza van a rendszerező szakiknak: attól, hogy valami valamikor jó lehet, nem muszáj őrizgetni halálunkig. Ez alapján dolgozok:
http://www.urban-eve.hu/2008/02/27/ruhaszortirozas-mi-all-jol-mitol-bucsuzzak/

Először is a szinek, első kategóriába tartozok, az élénk kék, zöld, stb a szineim. Ez nem azt jelenti, hogy ami bézs, azt kihajitom, hanem csak támpontnak veszem. Amik jól állnak, találnak rám, relativ kényelmesek azok a ruháskosárba mennek - onnan pedig le a szekrénybe. Előre vasalni csak párat érdemes, amikor kiválasztom őket.

A ruhák, amik ősrégiek, lyukasak és kopottak ergo becsületes viseletre nem érdemesek, azok mennek nagy szemeteszsákkal a textilgyűjtőbe.

Azok, amelyek szépek, de nem viseltem őket öt éve azok dobozba mennek. Kiválogatok egy pár szépecskét, és elgondolkozom ki örülne neki (már mondtam, azt hiszem, de van két elegáns szoknyám - az egyiket egyszer viseltem a másikat egyszer sem, amit apumtól kaptam, úgy vette meg nekem, hogy jó lesz, ha majd fogyok 5 kilót. Akkor 65 kilós voltam. Most nem vagyok 65 kilós sem. Mondjam még? Szakad meg értük a szivem, de van aki szivesen hordaná, esetleg cserebere is lehet belőle... Ki is fogom tenni a képeket meg a méreteket, kinek kellene és ha van amit adnia cserébe véletlenül, az még jobb). Majd a többivel felhivom az itteni új használtruha boltot és megbeszélek egy megbeszélést. Úgy megy a dolog, hogy ami érdekli őket, annak az árában megegyezünk, kitesszük, és ha eladják 30%-a az árnak az enyém. Ha nem, tartogatják még, amig sikerül eladni. ami nem érdekli őket, az megy a vörörkeresztes ruhagyűjtőbe vagy akárhova, ahol nem tépik darabokra.

A szekrényem meg végre átlátható lesz, és nem kell minden nap elsóhajtoznom rajta, hogy mennyire szerettem régen ezt vagy azt a nadrágot, és csak 15 kilót kellene leadjak, hogy rámjöjjön újra, igaz már csak otthonra takaritani lenne jó. (Kinek nincs ilyen fehérneműje pl halomra?)
Huzzáh. Beszéltem.