Ez a bejegyzés csomó mellékszálat fog tartalmazni. Mert szófosásom van, azért. Én szóltam.
Tudjátok, mindig azt mondják hogy ezen vagy azon később még röhögni fogsz. Van amikor a később öt perc után jön el, és az adrenalin teszi. Hadd irjam körül mire gondolok.
Pár hete Maszat (gyerekkönyv hős, aki nem tudná) ihlette madáretetőt tettünk ki az énekesrigóknak, benne nagy üveg mogyoróvajjal. Azért csak nekik, mert hordában járnak és minden más madarat hisztisen elzavarnak. Az énekesrigókat én mindig olyan aranyos, könnyed, kedves madárkáknak képzeltem, aztán bebizonyosodott, hogy több közös vonásunk is van. Eléggé követelőznek, ha megszokják a jót (becsszóra, két nap alatt negyed kiló mogyoróvaj ment el, és ha nem tettünk ki újat időben morcosan ültek mint a verebek a keritésen és hangosan visitoztak a kaja után), csúnyán össze tudnak verekedni ha éhesek, hangosan kiabálnak és hizásra hajlamosak. Dani mindenesetre nagyon élvezte nézni a műsort az ablakból.
Egyik este a viharos szél sikeresen lerepitette az etetőt befőttesüvegestül, másnap meg -14 fok volt, én meg nem szedtem azonnal össze a darabokat. Mea culpa, ennyi baj legyen. Viszont elfelejtettem ezt az egeészet, amikor Dani és Echo egyszerre hallották a vadon szavát - rohantam a gyereket átöltöztetni, lemosni tokától bokáig, előtte pedig kitettem a kutyát minden ceremónia nélkül az udvarra, hogy pisiltesse meg magát. Persze ha már fent voltam beinditottam egy adag mosást is nagy lazán. Csekély 10 perc alatt megjártuk, és mire kinézek ott áll a négylábú szőrös hülye tyúk, szájában a törött üveggel, benne fagyott mogyoróvaj. Káromkodtam egy úrinőhöz nem valót és valahogy elkaptam zsákmányostul a kutyát.
Megvágta magát, de az is látszott ez nem állitotta meg. Itt-ott kis vér az üvegen, az inye felkarcolva, ő meg csak ezért elégedetlen, mert elszedtem tőle a kaját. Miután leültem öt percre a hányingerem és idegességem csillapitandó, jól megvizsgáltam mindent - úgy tűnt a nyalogatástól maradandó baja nem lesz, és nem nyelt üvegszilánkot sem. Azért figyeltem egész nap, biztos ami biztos alapon. Este holtnyugodtan feküdtünk le.
Tudni kell még hogy szedte akkor a kiütésére felirt gyógyszert (vagyis ő nem tudott róla, csak mi csempésztük sajtdarabkákba) amitől napi 3-4 liter vizet benyakalt és óránként pisilt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy azért az éjszakákat birta, éjfelkor kivittük, és másnap amig Sanjay kelt ő is mélyen aludt.
Naszóval éjjel arra ébredek félkómásan, hogy mintha "valaki ugatna". Eh, látott valamit, álmodik, stb. Megint ugat. Ez furcsa, sosem szokott, sőt a házat ellophatod alóla úgy horkol.(Nem az őrző-védő tulajdonságaiért szeretjük.) Ekkor már óvatosan felültem - Dani mellett ez felér egy akrobatikai mutatvánnyal. És akkor olyan hangot adott ki Echo, amit sosem hallottam még, mély hörgés, nyüszités, mint egy sebzett medve... Kiugrottam az ágyból és rohantam. Most pedig jöjjön a zenei kiséret. Kérlek a bejegyzés további részét ezzel a zenével hallgasd. Majd megérted miért.
Álljunk meg újra egy pillanatra. Tudni kell, hogy pár hete komolyan szédülök, olyan állok egy helyben aztán a padlón találom magam formában, akkor is forog a szoba ha csak fekszem az ágyon. Szóval a futás ki az ágybol azt jelentette, hogy egyik bútortól a másikig cikk cakkban dobtam magam, borzasztóan igyekezve.
Kiérek a lépcsőfordulóra, becsapom magam mögött az ajtót és már visitok is Sanjayért. Meg vagyok győződve ekkorra már, hogy Echo lenyelt pár üvegszilánkot, és most pusztul el nagy kinok közt. Pánikban vagyok, kiabálok teli torokból. Ellendülök a hálószobáig, üres. Nem ritka, hogy elalszik az irodája kanapéján az oldalbordadonor, de hogy ne ébredjen fel erre sem, az nem lehet! Rohanok (vergődök) felfelé, közben módosul a kép az agyamban - Sanjay lement vizért, szivinfarktust kapott, ott fekszik a földön, a kutya meg segitségért nyüszit. Feltépem az ajtót, és mint a fúria beüvöltök a sötétbe. Sanjay nem úgy szokott felébredni, mint a normális emberek: lásd kinyitom a szemem, felülök, körülnézek. Nem. Ő mélyalvásból egyenesen felpattan, és már rohan is. Majdnem elüt. Persze azonnal fordulok én is, még odavetem neki hogy Echo, baj, és szuszogjááááááál. Ennél nem vagyok artikuláltabb, nekem is mintha rémálmom lenne. Főleg mert közben megyünk is, de úgy néz ki még Sanjay nincs magánál teljesen. Első emeleten még visszaszólok, hogy csukd be a kaput (szerk. a gyerek biztonsági kapujára gondol, mert olyan nincs erre ne kelljen fel az a gyerek, aki azelőtt felébredt, mert kinyújtottam a lábamat), néz vissza rám mint a boci. Sajnos csak üvölteni tudok, kapu, kapu, kapu, meg mutogatom is, nem használ, vissza, kapu bezár, férj lelökdös. Lent várom a vérben úszó helyszint, pár másodperc alatt elgondolkozom, hogy a kutya-ambulancia telfonszámát az Echo útleveléből vajon mennyi idő alatt találja meg Sanjay félálomban és én közben rohanjak-e a szomszédot ébreszteni vagy Echot vigyem a kocsihoz előbb.
És akkor beesünk a nappaliba, Echo pedig farkcsóválva ül, és vidáman, bár meglehetősen lassan és ráerősen kisétál egy gyors pisilésre.
Mind a ketten a mellkasunkat szorongatva álltunk az ajtóban, köpni nyelni se - na erre tört ki belőlem a röhögés.
Nem tartott sokáig, életem párja magához tért, és jól elmondta mi a véleménye arról, ha kiüvöltik az ágyból éjjel 2 kor azzal a felkiálltással, hogy vége a világnak, pedig az egész dráma az én fejemben meg a kutya hólyagában játszódott le.
Azért mikor visszatértem aludni még átszaladt a fejemen, hogy nézzem meg él-e még a gyerek, mert furán átaludta az egész kalamajkát. Nyilván ezzel felébresztettem. Jó éjszaka volt, és nem, nem szoktam túlaggódni a dolgokat egyáltalán, miért kérded?
Tudjátok, mindig azt mondják hogy ezen vagy azon később még röhögni fogsz. Van amikor a később öt perc után jön el, és az adrenalin teszi. Hadd irjam körül mire gondolok.
Pár hete Maszat (gyerekkönyv hős, aki nem tudná) ihlette madáretetőt tettünk ki az énekesrigóknak, benne nagy üveg mogyoróvajjal. Azért csak nekik, mert hordában járnak és minden más madarat hisztisen elzavarnak. Az énekesrigókat én mindig olyan aranyos, könnyed, kedves madárkáknak képzeltem, aztán bebizonyosodott, hogy több közös vonásunk is van. Eléggé követelőznek, ha megszokják a jót (becsszóra, két nap alatt negyed kiló mogyoróvaj ment el, és ha nem tettünk ki újat időben morcosan ültek mint a verebek a keritésen és hangosan visitoztak a kaja után), csúnyán össze tudnak verekedni ha éhesek, hangosan kiabálnak és hizásra hajlamosak. Dani mindenesetre nagyon élvezte nézni a műsort az ablakból.
Egyik este a viharos szél sikeresen lerepitette az etetőt befőttesüvegestül, másnap meg -14 fok volt, én meg nem szedtem azonnal össze a darabokat. Mea culpa, ennyi baj legyen. Viszont elfelejtettem ezt az egeészet, amikor Dani és Echo egyszerre hallották a vadon szavát - rohantam a gyereket átöltöztetni, lemosni tokától bokáig, előtte pedig kitettem a kutyát minden ceremónia nélkül az udvarra, hogy pisiltesse meg magát. Persze ha már fent voltam beinditottam egy adag mosást is nagy lazán. Csekély 10 perc alatt megjártuk, és mire kinézek ott áll a négylábú szőrös hülye tyúk, szájában a törött üveggel, benne fagyott mogyoróvaj. Káromkodtam egy úrinőhöz nem valót és valahogy elkaptam zsákmányostul a kutyát.
Megvágta magát, de az is látszott ez nem állitotta meg. Itt-ott kis vér az üvegen, az inye felkarcolva, ő meg csak ezért elégedetlen, mert elszedtem tőle a kaját. Miután leültem öt percre a hányingerem és idegességem csillapitandó, jól megvizsgáltam mindent - úgy tűnt a nyalogatástól maradandó baja nem lesz, és nem nyelt üvegszilánkot sem. Azért figyeltem egész nap, biztos ami biztos alapon. Este holtnyugodtan feküdtünk le.
Tudni kell még hogy szedte akkor a kiütésére felirt gyógyszert (vagyis ő nem tudott róla, csak mi csempésztük sajtdarabkákba) amitől napi 3-4 liter vizet benyakalt és óránként pisilt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy azért az éjszakákat birta, éjfelkor kivittük, és másnap amig Sanjay kelt ő is mélyen aludt.
Naszóval éjjel arra ébredek félkómásan, hogy mintha "valaki ugatna". Eh, látott valamit, álmodik, stb. Megint ugat. Ez furcsa, sosem szokott, sőt a házat ellophatod alóla úgy horkol.(Nem az őrző-védő tulajdonságaiért szeretjük.) Ekkor már óvatosan felültem - Dani mellett ez felér egy akrobatikai mutatvánnyal. És akkor olyan hangot adott ki Echo, amit sosem hallottam még, mély hörgés, nyüszités, mint egy sebzett medve... Kiugrottam az ágyból és rohantam. Most pedig jöjjön a zenei kiséret. Kérlek a bejegyzés további részét ezzel a zenével hallgasd. Majd megérted miért.
Álljunk meg újra egy pillanatra. Tudni kell, hogy pár hete komolyan szédülök, olyan állok egy helyben aztán a padlón találom magam formában, akkor is forog a szoba ha csak fekszem az ágyon. Szóval a futás ki az ágybol azt jelentette, hogy egyik bútortól a másikig cikk cakkban dobtam magam, borzasztóan igyekezve.
Kiérek a lépcsőfordulóra, becsapom magam mögött az ajtót és már visitok is Sanjayért. Meg vagyok győződve ekkorra már, hogy Echo lenyelt pár üvegszilánkot, és most pusztul el nagy kinok közt. Pánikban vagyok, kiabálok teli torokból. Ellendülök a hálószobáig, üres. Nem ritka, hogy elalszik az irodája kanapéján az oldalbordadonor, de hogy ne ébredjen fel erre sem, az nem lehet! Rohanok (vergődök) felfelé, közben módosul a kép az agyamban - Sanjay lement vizért, szivinfarktust kapott, ott fekszik a földön, a kutya meg segitségért nyüszit. Feltépem az ajtót, és mint a fúria beüvöltök a sötétbe. Sanjay nem úgy szokott felébredni, mint a normális emberek: lásd kinyitom a szemem, felülök, körülnézek. Nem. Ő mélyalvásból egyenesen felpattan, és már rohan is. Majdnem elüt. Persze azonnal fordulok én is, még odavetem neki hogy Echo, baj, és szuszogjááááááál. Ennél nem vagyok artikuláltabb, nekem is mintha rémálmom lenne. Főleg mert közben megyünk is, de úgy néz ki még Sanjay nincs magánál teljesen. Első emeleten még visszaszólok, hogy csukd be a kaput (szerk. a gyerek biztonsági kapujára gondol, mert olyan nincs erre ne kelljen fel az a gyerek, aki azelőtt felébredt, mert kinyújtottam a lábamat), néz vissza rám mint a boci. Sajnos csak üvölteni tudok, kapu, kapu, kapu, meg mutogatom is, nem használ, vissza, kapu bezár, férj lelökdös. Lent várom a vérben úszó helyszint, pár másodperc alatt elgondolkozom, hogy a kutya-ambulancia telfonszámát az Echo útleveléből vajon mennyi idő alatt találja meg Sanjay félálomban és én közben rohanjak-e a szomszédot ébreszteni vagy Echot vigyem a kocsihoz előbb.
És akkor beesünk a nappaliba, Echo pedig farkcsóválva ül, és vidáman, bár meglehetősen lassan és ráerősen kisétál egy gyors pisilésre.
Mind a ketten a mellkasunkat szorongatva álltunk az ajtóban, köpni nyelni se - na erre tört ki belőlem a röhögés.
Nem tartott sokáig, életem párja magához tért, és jól elmondta mi a véleménye arról, ha kiüvöltik az ágyból éjjel 2 kor azzal a felkiálltással, hogy vége a világnak, pedig az egész dráma az én fejemben meg a kutya hólyagában játszódott le.
Azért mikor visszatértem aludni még átszaladt a fejemen, hogy nézzem meg él-e még a gyerek, mert furán átaludta az egész kalamajkát. Nyilván ezzel felébresztettem. Jó éjszaka volt, és nem, nem szoktam túlaggódni a dolgokat egyáltalán, miért kérded?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése