Dani sokkal jobban alszik - délután is - mostanság, igy végre tud zavarni ez az ipari kupi ami a házunkban van. Ha azt gondoltad, hogy egy házban mindennek jut hely, akkor tévedtél, mert ennyi hülye cucca a Vatikánnak nincs.
Igy sok gondolkodás után - mert a rendrakásba csak nem ugorhat fejest az ember, főleg, ha lusta fajtából való - a Konmari technikánál kötöttem ki. Egyszerűen imádom a gondolatát annak, hogy mikor, előreláthatóan 13 és fél év múlva kész vagyok vele marad egy bizbasztalanitott, minimalista, otthonos kuckó, ami nyugalmat sugároz, és nem minden percben azzal stresszel, hogy "na, engem is ki kellene pakolni". Jó tologató módszerrel most megvettem a könyvet, mert azzel a következő pár napban úgy tudom eltölteni a szabad óráimat, hogy közben mindenki úgy tudja, és végülis igaz is: én takaritok és rendszerezek éppen. Mert én már egy ilyen fájn háziasszony vagyok. Sőt, közben megeszem egy-egy fagyit is, mert kell az energia az ilyen mindent felforgató takaritáshoz. Különben sem várhatja el tőlem senki, hogy nagytakaritás mellett még főzzek is.
Komolyra forditva a szót, Marie Kondo fura-és-túl-hosszú-cimű könyve arról hires, hogy nem csak a praktikus, hanem az érzelmi oldaláról közeliti meg a rendszerezést. Hiába van 10000 kacat a házban, ha majd 18 év múlva talán kell, de addig is nincsen helye és csak stresszforrás. Azt kell megtartani, ami örömet okoz, mert akkor jó hangulattal nézel körbe az odúdban, és netalántán jókedvvel rakod a helyére a dolgokat.
Az a hir járja, hogy szerinte minden használati tárgynak szüksége van a pihenésre, tehát pl a zoknikat nem osszegombolzitva, hanem kiteritve kell tartani, meg a ruhák se egymást nyomorgassák a szekrényben, mert úgy nem tudnak pihenni. Ez nem vicc volt.
Először eléggé szkeptikusan áltam a dologhoz, de végülis miért ne lehetne az ilyeneket átugrani, és azt felhasználni egy módszerből, ami nekem bejön. Mert a bazinagy szekrénysoromat nem fogom Marie kedvéért fiókosszekrényre kicserélni, ebbe bele fog kelleni törődjön. Az tetszik viszont, hogy kategoriák szerint ki kell MINDENT venni, és azután kézbe fogni, majd ami nem okoz örömet (lásd, ruha amiben szomorú bálna kinézetem van, az mehet a francba)
Amit nagyon várok, az a könyv és az iratok rész. Nem tudjátok el sem képzelni mi van az én 2*3 méteres irodámban, tiszta gáz már mindenki előtt.
Az apró bizbaszokat pedig Sanjay holttestén át kell majd kicsempésszem, mert neki MINDEN cucc olyan érthetetlen kib§szott örömet okoz, hogy az már beteges. Na de majd meglátjuk, ha odaértünk. Addig is megyek odatenni a gyereket konmarizni, hátha öt játékrengeteg helyett csak egy marad.
Igy sok gondolkodás után - mert a rendrakásba csak nem ugorhat fejest az ember, főleg, ha lusta fajtából való - a Konmari technikánál kötöttem ki. Egyszerűen imádom a gondolatát annak, hogy mikor, előreláthatóan 13 és fél év múlva kész vagyok vele marad egy bizbasztalanitott, minimalista, otthonos kuckó, ami nyugalmat sugároz, és nem minden percben azzal stresszel, hogy "na, engem is ki kellene pakolni". Jó tologató módszerrel most megvettem a könyvet, mert azzel a következő pár napban úgy tudom eltölteni a szabad óráimat, hogy közben mindenki úgy tudja, és végülis igaz is: én takaritok és rendszerezek éppen. Mert én már egy ilyen fájn háziasszony vagyok. Sőt, közben megeszem egy-egy fagyit is, mert kell az energia az ilyen mindent felforgató takaritáshoz. Különben sem várhatja el tőlem senki, hogy nagytakaritás mellett még főzzek is.
Komolyra forditva a szót, Marie Kondo fura-és-túl-hosszú-cimű könyve arról hires, hogy nem csak a praktikus, hanem az érzelmi oldaláról közeliti meg a rendszerezést. Hiába van 10000 kacat a házban, ha majd 18 év múlva talán kell, de addig is nincsen helye és csak stresszforrás. Azt kell megtartani, ami örömet okoz, mert akkor jó hangulattal nézel körbe az odúdban, és netalántán jókedvvel rakod a helyére a dolgokat.
Az a hir járja, hogy szerinte minden használati tárgynak szüksége van a pihenésre, tehát pl a zoknikat nem osszegombolzitva, hanem kiteritve kell tartani, meg a ruhák se egymást nyomorgassák a szekrényben, mert úgy nem tudnak pihenni. Ez nem vicc volt.
Először eléggé szkeptikusan áltam a dologhoz, de végülis miért ne lehetne az ilyeneket átugrani, és azt felhasználni egy módszerből, ami nekem bejön. Mert a bazinagy szekrénysoromat nem fogom Marie kedvéért fiókosszekrényre kicserélni, ebbe bele fog kelleni törődjön. Az tetszik viszont, hogy kategoriák szerint ki kell MINDENT venni, és azután kézbe fogni, majd ami nem okoz örömet (lásd, ruha amiben szomorú bálna kinézetem van, az mehet a francba)
Amit nagyon várok, az a könyv és az iratok rész. Nem tudjátok el sem képzelni mi van az én 2*3 méteres irodámban, tiszta gáz már mindenki előtt.
Az apró bizbaszokat pedig Sanjay holttestén át kell majd kicsempésszem, mert neki MINDEN cucc olyan érthetetlen kib§szott örömet okoz, hogy az már beteges. Na de majd meglátjuk, ha odaértünk. Addig is megyek odatenni a gyereket konmarizni, hátha öt játékrengeteg helyett csak egy marad.
