2015. január 8., csütörtök

2015 tervek - nem teljesen komolyan

Remek vakációm volt. Otthon töltöttem pár napot, majd rendes szokás szerint hazajöttem és a szilvesztert ágyban-párnák közt töltöttem, lázasan es jó morcosan. Negyedik év sorozatban. Most már valamennyire jobban vagyok, szerencsére.

Hogy ne felejtsem el, milyen betegen dolgozni, ma lesz az első félév utolsó órája a népi egyetemen, és szoktam ilyenkorra finomakat bevinni. Nagyon büccke vagyok magamra, mert sikerült egy mennyei püspökkenyér/ünnepi kuglóf receptet találni, ami a tegnapi főpróba alapján nem csak szép, de finom is. A második adag most sül, és készitem is a harmadikat szorgalmasan. Mindenképpen leirom később a receptet. Emellé lesz még túrós-sajtos pogácsa, tea, kávé és üditő és nagy csomag zsebkendő nekem.

Ja, és hogy mik a terveink erre az évre? Én tervezek egy könnyű, gyors szülést (dolgozom is rajta, ez meg fog érni egy-két misét), egy gyönyörű tejeskávébarna babát, sok családi és baráti összejövetelt és rengeteg négyesben (apa-anya-baba-kutya) eltöltött időt. Sanjay tervei szerint ma halat eszik vacsorára, és kb ennyi. :))

És most összefoglalva, egy ügyes képpel:



2 megjegyzés:

  1. Szuper terveid vannak és én kívánom, hogy mindegyik teljesüljön, de lécci, vedd fel a listára azt is, hogy gyakrabban blogolsz! Vegyél példát Annamariról, az alig 1 hónapos Kisti mellett is szinte naponta ír! Arra már nem is kérlek, hogy gyakrabban skype-oljunk, mert arra nem sok reményt látok. :P Ja és képet is szeretnék még látni rólad. Nah, kb. ennyi igényem van, igazán nem mondanám soknak! :P Rengetegszer puszillak!

    VálaszTörlés
  2. Igaz, igaz, igaz. Nem tudom, hogy csinalja Anna, de igyekszem. Meg ket het munka, aztan jon a szabadsag, remelem akkor tobb idom lesz, es neked sem lesz sok munkad.

    VálaszTörlés