Boldog vég

Még véletlenül sem a holland vizsga vége feletti örömömről szeretnék irni, bár az is megér egy misét. Most, hogy végre befejeztem, van időm egy olyan témára, amit régóta fontolgatok.

Pár héttel ezelőtt Sanjay befejezte a Tömeghatás játékot, annak is a harmadik részét, mely valószinüleg az utolsó is egyben. Az utolsó órát mindketten a kanapé szélén egyensúlyozva töltöttük, tele várakozással, hogy is végződik a sztori. Mivel komoly stratégiai játékról van szó, azt már tudtuk előre, hogy a főhős felépitett személyisége, valasztott barátai és ellenségei és egybevéve a döntései fogják meghatározni a kimenetelt. Természetesen a világot próbalja megmenteni, vagyis galaxisunkat a támadó idegenektől, akiknek egyetlen vágyuk az eletben, hogy a Tejútrendszer minden bolygójanak minden szinű, formájú és számú lakóját együttesen kinyirjak, es megszüntessenek egy galaxis-méretű cili-vilizációt, bla bla. :) Sanjayt a galaxis sorsa jobban érdekelte, engem a személyes szál (baratnőt is szerzett az iparos, szép kéket :) ) vonzott. Mindketten azt szerettük volna látni, hogy minimális személyes áldozat árán a főhős megment mindent és mindenkit, azután buliznak egyet, az ellenség lehetőleg meggondolja magát, letesz a tervéről, lesz nagy piiiisz mindenütt es talán egy eskuvő és hupikék gyerekek is. Na jó, ez az utolsó kettő már talán túlzás lett volna, de azért csak jó, nem?
A játék irói máshogy gondolták. A többtucat lehetséges változatból mindegyikben meghal a főhős. A különbség tényleg csak annyi, hogy milyen szinű lesz a robbanás. A galaxis meg lesz mentve... többnyire. Vagyis hát az intelligens lények túlélik, csak a technológia semmisül meg, ami nélkül ügyesen éhen is halhatnak. Az összes barát és ismerős hajótörést szenved egy lakatlan bolygón, ahonnan esély sincs a menekülésre. A Föld nagyrésze elpusztul. Választhatsz persze, de mindegyik erre jut.
Mi csak ültünk, harom év élvezetes játék után és néztünk magunk elé. Persze, csak egy játék, de olyan, mint egy könyv vagy egy film. Ha rossz a vége akkor nem jó érzéssel távozol a csatatérről. Nem csak mi voltunk igy. Rákerestem, több ezer feldühödött játékos követelte egy új végkifejlet megtervezését.

Más. Megnéztük az Éhezők viadalát, vadiúj film a mozikban. Nem lövöm le a poént, jó a vége. Aztán hazajöttünk, és nekem akkor azonnal el kellett mind a három kötetet olvasni. Az elsőnél nagyjából tudtam, mi is fog történni. Természetesen a szerelmi háromszög megvan, az abszolút jó és rossz személy is, nem is érdekel már, hogy Harry Potter és Alkonyat után lopnak egy csomó elemet. Mindkettő remekmű, van is mit másolni. Aztán a negyedik nap, nyuszivörös szemekkel a harmadik kötet végére érek. Csak hümmögni tudok már. Pedig a világ meg lett mentve. Lecseréltek egy gyakorlatilag diktatórikus kormányt egy másikkal, ami finomabb, vékonyabb szálakat húz. A saját privát szerencsétlenségeiket leállitották, hogy már az ő gyerekeik ne kelljen végigcsinálják. De marad egy olyan érzésed cseberből vederbe estek. A két szerelmes végül összeházasodik. De van annyira reális a mű, hogy a fizikai és érzelmi kinzásokon nem tudnak túllépni, és amellett próbálnak boldogok lenni, hogy a személyiségük már csonka. Olvastam már az Orvos voltam Auschwitzbant, és jó sok társát. Elkezdtem a Beszélnünk kell Kevinről cimű könyvet is.(Arról külön jön a vélhetőleg vidám, egyszarvút és szivárványt felvonultató bejegyzés, annak, akinek gyomra van hozzá.) Bele voltam betegedve az összesbe, heteken keresztül. Nem akartam már többet. Senki sem akar már többet. Valamit kell majd csináljanak a következő részekkel, hogy a film megsem ilyen legyen.

Egyebet nem hallassz, mint szerencsétlenséget mindenütt. Pár nappal ezelőtt két vonat ütközött frontálisan Amszterdamban, több tucat ember sebesült meg. A holland királynő legkisebb, sokak szerint legkedvesebb fia, 40 év körüli családapa szép feleséggel (még romantikusabb történettel, lemondott a trónöröklési jogáról, hogy elvehesse a nőt, mert annak családja kitudja milyen politikai botrányba volt bevonva, ergo az itteni parlament nem engedélyezte a házasságot), két kicsi gyerekkel még mindig kómában van februári balesete után. Ilyenekkel vannak tele a hirek, ezeknek drukkol az ember nap mint nap, és mi jo hirt várhat? Itt a boldog végkifejlet abban kimerül, hogy bomba robbant valahol, de megint csak sebesültek vannak, nem haláleset. Vagy felébred a herceg, csak éppen súlyos agysérült lesz. Vagy földrengés volt, de szerencsére tsunami nem. Hát köszönöm. Én is, és mindenki, akarunk egy olyan helyet, ahol mesék vannak. Ahol a jó győz, mindenki boldog és mulat a végén. Lehetőleg szines pónikkal, mókusokkal és nyuszikkal.

Utolso szaz meter holland vizsga elott

Meg egyet lehet aludni es itt a holland vizsgam. Huuu... ket nap, es tul vagyok rajta. Most mar nem is erdekel hogy fog sikerulni, csak azt szeretnem, ha vege lenne. 

Maga a vizsga negy reszbol all. Az olvasasnal 6 egyoldalas szoveget kell elolvasni es kerdesekre valaszolni, a szovegertes gyakorlatilag ugyanaz, csak akkor kazettarol hallgatod. Az irasnal rovid mondatokat, rovid levelet es ket esszet kell kiizzadni. Mivel ott lehet szotarat hasznalni, az meg megyeget. A beszedet viszont nagyon nem szeretem. Most mar minden nyelvvizsga (szinte), a Cambridge is, ajanl szamitogep alapu vizsgat. Sot, mint ahogy itt is, kotelezo. Mert olcsobb, nem kell ket vizsgaztato mindig jelen legyen, hasonlok. Arra nem tudom miert nem gondolnak, hogy a beszedben az interakcio is egy fontos szempont, hogy tudsz-e reagalni egy masik ember jol-rosszul elmondott mondatara. Ez mindig is jobban ment, mint a "van 15 masodperced, hogy valakinek elmagyarazd, hogyan mukodik az antennas telefon szateliten keresztul a hegyekben". Metakommunikacio a gep reszerol nuku. Te meg ulsz, es magyarazod a falaknak. Nem realis helyzet az biztos. 

Na, szaz szonak is egy a vege, csak meglesz, es csak lesz diploma, es csak orulni fogok, hogy ezt a ket evet vegigcsinaltam, neha verrel-veritekkel, neha orommel. Most inkabb az elobbi. 

Nooit gedacht - sosem gondoltam volna

Nem gondoltam volna, hogy fogok en meg ilyen bejegyzest is irni. Meg is gondoltam vagy huszszor, irjam-e, aztan megis itt vagyok.

Valahol a facebook utvesztojeben akadtam erre a blogra, http://sasafitness.hu/, es beleolvastam. Kitennem elore, hogy nagy bajom nincs a kisse vulgaris szovegekkel, sot, a nagyon vulgarisoktol se pirulok el. Lehet kellene, de nagyon nem hat meg, kifejezesi mod, vegulis az en szamot is ki-kicsuszik neha urinohoz nem melto dolog, na puff. Nem ez a resze lepett meg. Az uriember, aki a blogot szerkeszti aerobik edzo. Gratulalok hozza, a sikereihez es a mediavisszhanghoz. A bloghoz mar kevesbe.

Nem is tudom, hogy irjam le, amit gondolok, mert hosszu is, es nem szeretnem sem a tizennyolcas karikat kitenni - ami internetes oldalak eseten sem artana egy-egy zaftosabb blog eseten - sem senki erzeseit megserteni. Azert engedtessek meg, hogy ha mar o lesz...rja, hogy ki mit gondol rola, hat csak mondjam el, en mit gondolok. Ha mar ugyis edes mindegy. (Akinek ugy jobban tetszik, megtarkithatja irasomat mindenfele loszerszammal es kozosulesi moddal, lehet ugy erdekesebb lesz.)

Eloszor is, az igenek. IGEN, igaza van, az emberi testet nem tunnyadasra tervezte a termeszet/Teremto, ki miben hisz. IGEN, a helyes taplalkozas idobeosztason mulik, a fozest sokan - en is sokszor - unjuk, de ez nem jo kifogas arra, hogy szemetet dobaljunk a testunkbe. IGEN, a jol kinezo emberek nagy tobbsege azert van ott, ahol, mert dolgozott rajta. IGEN, gyerek mellett, tanulas mellett is lehet es kell idod legyen a testedzesre, az egeszseges etelek keszitesere meg hasonlok. IGEN, a legtobb ember, magamat is beleertve kifogasokat alkalmaz. Aki tanit valamit, az mind tudja, hogy vannak es lesznek idegesito kliensek, akik mindig mindent jobban tudnak es kibuvot keresnek. IGEN, az benne van a pakliban, hogy ket emberre, aki koveti az "utasitasodat" jut boven nyolc, aki majd nem.

De NEM, nem vagy sem rabszolgahajcsar, sem felsobbrendu leny attol, hogy te tudod, ok meg nem tudjak. Lehet hippi marhasagnak nevezni, de megis en hiszem, hogy az, aki tanit, maga is tanul, minden embertol, akivel erintkezik. NEM, nem szabad az alazatot alabecsulni. Azt irja a blog, hogy a tisztelt Edesanyja mar osszefoglalta egyszeruen, miert is fontos a kulso, ugymond autovasarlaskor is eloszor a kulsot nezzuk meg, azutan kerdezzuk mi van benne. Tiszteltetem a nenit, mi eloszor megnezzuk mi kell a kocsiban legyen (hany ules, mekkora csomagtarto, mekkora fogyasztas, mit is tud csinalni) es azutan setalunk be, hogy vegyunk egyet. Meg epeszu embert nem hallottam beszambazni egy uzletbe azzal, hogy adjanak mar nekem egy kiwizold porszivot, aztan a kiwizoldek kozul kinezi, melyik is jo neki. Ennyit a metaforarol. Sajnos mostanaban a kulso fontosabb, mint a belso tulajdonsagok, de ezt en akkor SEM fogadom el jonak. Igen, ez van monstansag, de en magamban harcolok az ellen, hogy valakit kulso alapjan iteljek meg. Pedig sokszor atsuhan az agyamon, hogy te jo eg, hogy hagyhatja valaki ugy el magat, mint ez a no, legalabb 200 kilo... Aztan leallitom es leszidom magam, mert nem eltem le az o eletet.
Es ha mar szemezgetek a blogbol, NEM, nem minden ferfi egyforma. Honnan tudhatnam? Ugy, hogy eddig ket egyforma not sem lattam. De azert folyik mindenhonnan, hogy a ferfiak egyformak, csak egyet akarnak, a tobbi meg hazudik mint a vizfolyas. Mert ugye a parjaink is mindig csak a jo not akarjak, ami nem mi vagyunk, hanem Rubint Reka, es tarsai. Mert ok adnak magukra, fejlesztve a fizikai es mentalis kepessegeiket, kozben tobbgyerekes csaladot nevelve. Ilyenkor a keseruseg bizony atcsap a gaton, es azon kapom magam, hogy rosszakat kivanok az ironak: azt, hogy probalja ki, milyen is egy kurva nehez egyetemen teljesiteni, kozben jo ket evet bepotolni magadra, kozben apolni a csaladi kapcsolatokat, kozben fozi-mosni-takaritani, hogy a parodnak legyen ket nyugodt perce. Probalja ki, milyen egy depresszio, milyen egy ember elete panikrohamokkal. Probalja ki, milyen egyes egyedul egy napi 20 oraban vigasztalhatatlanul uvolto gyerekkel heteken at. Milyen tragediak tarkitjak sokunk eletet. Es itt nem a ritka kivetelekrol van szo. Ilyenkor a sport SEGIT, de nem oldja meg a problemaidat, es legfokeppen nem tudom en, mint egyszeru ember elmondani, milyen nehez is ez vagy az a masik embernek. Mert en nem o vagyok.

Meg is ilyedtem megfelelokeppen, mert tenyleg nem szokasom ilyeneket kivanni, es leallitottam magam. Volt ido, amikor nem ertettem meg en sem egy csomo ember reakciojat, es arra fogtam, hogy lustak es nincs eleg akaraterejuk. Most mar sok mindent jobban ertek, itelkezni meg csunyakat mondani konnyu. Most megis, kinek mi orome szarmazik abbol, ha en azt mondom ra, hogy a hatsofele meggorbiti a teret, akkora? Mert ezutan a blog utan csak szegyenkezni tudok, hogy en miert nem vagyok olyan profi, amilyen o meg a holgyek a kepen. Nem arra sarkall, hogy tornazak, hanem arra, hogy nyomorultul erezzem magam. En a tuloldalon vagyok, az emberek tobbsegevel, de legalabb mar regen tudjuk, hogy az igazsag odaat van. A nagy fenekek vilagaban, ahol igenis fontos az egeszseg, es teszunk is erte. Neha sirankozunk, neha gyengek vagyunk, mert Ludanyo nem acelbol keszitett. Tudod mit, felallunk. Es van fontossagi sorrendunk, talan jobb mint Bill Gatesnek. Tobbet nem is magyarazom a bizonyitvanyomat, eleg volt.

Akarhogyis, szegyellem, ami atsuhant rajtam, es valoszinuleg csak a meg nem ertett keseruseg tette. Kivanom oszinten, hogy az illetonek csak orome legyen, es soha ne tapasztalja meg, milyen is a kut feneken. Talan megis van ut az empatia fele olyan modon, hogy nem is elunk at minden rosszat, de megis megertjuk. Es ez nem emberi gyarlosag, hanem eppen forditva, ha tudom mi a nehez, akkor fel tudom ott es akkor segiteni, amikor es ahol kell. Vagy faragok a tanitvanyomnak olyan mankot, ami pont jokor segit. Ezt oszthatjuk tovabb, de en elmentem tornazni. Annyi idore, amennyim van mielott az ocsemmel beszelek. Prioritasok, pipa. Es ha valasztani kell a kokemeny popsi es a kozott, akit azelott bolondulasig szerettem, hogy akar tervbe lett volna veve, akkor inkabb az utobbi.