Hosszú betegség után eltávozott apósom pár hete. Tudtuk, hogy be fog következni, de attól még nagy csapás volt Sanjaynak nyilván. Mivel ez pünkösd hétvége előtti péntek este történt, semmi esély nem volt arra, hogy el tudjon menni a következő nap Indiába. Tudniillik a holland állampolgársággal le kell mondani a sajátodról - kevés kivételtől eltekintve. India ugyan kiad egy "külföldi indiai származású csóka" vagy valami hasonló nevezetű kártyát ebben az esetben, de ez sok hónapba telik, és semmi értelmét nem láttuk eddig kivenni.
Igy oldalbordadonor vizummal juthat csak be az országába. Ameddig ő a családdal beszélt azon a pénteken, én még melegében felhivtam a nagykövetséget, elregéltem mi is a probléma, teljesen felkészülve arra, hogy a hétvégére, pünkösdhétfőre, várakozási időre, nagy melegekre, születésnapokra meg jó ég tudja mire tekintettel (mert Indiában nem úgy jár az idő, mint máshol) még ittragad vagy 10 napra. Ez meg azért nem jó, mert ugyan a hamvasztás órákon belül meg sokott lenni - meleg van arrafele - de van egy, a megemlékezéshez hasonló szokás, és arra azért ott kellene legyen. Nagy pofáraesés volt aztán részemről, szerencsére jó irányban, mert miután hallották mi történt a konzul azonnal nagyon udvaiasan és emberségesen tiz perc beszélgetés után beinvitálta a férjemet sürgősségi vizumot kivenni "amikor csak akarjuk". Ezért külön kinyitottak másnap, bejött csak érte a felügyelő, kiállitott mindent, átbaktatott a nagykövetségre gyalog és ott várt ránk. Ott Sanjayt behivták és a nagykövet is kijött aláirni a papirokat és részvétét nyilvánitani. Két óra alatt megvolt a vizum.
Sanjay sehogy sem érezte jól magát, hogy engem, Echot meg kiscápát egyedül hagyjon, és úgy döntöttünk, hogy én hazarepülök a szüleimhez egy hétre, amig ő el van menve. Csakhogy babáknak itt bizony nincs kiadva sületési bizonyitvány - ha kell, akkor arról kivonatot adnak a városházán. Igy sürgősségi útlevelet sem kaphat. Az egyedüli megoldás a gyorsitott eljárásos útlevél volt, amit pünkösd után el is rendeztünk. Vicces az volt, hogy 10 percbe telt, amig meglett a foto (most gondoljatok el egy kéthónapos babát ugy fényképezni, hogy valamelyest függőlegesen legyen, de ne látszódjon, hogy valaki tartja, ezenkivül nézzen a kamerába, ne sirjon és egyéb képet se vágjon... aki ezt kitalálta!!!) és a rajtunk kivül ő is személyesen jelen kellett legyen papir leadásnál és útlevél felvételnél. Még jó, hogy aláirnia nem kellett. Erősen emlékeztet arra, amikor az akkor 3 éves öcsémről beirták a népszámlálásnál, hogy analfabéta, egyedülálló és eltartott. :))
Szóval meglepett, milyen bonyolult volt az egyébként egyszerű hollandiai pairt beszerezni az általában rémálom indiai vizumhoz képest...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése