Eddig és ruhaszortirozás

Mióta hazajöttünk eléggé elvoltam. Megvan ennek is a magyarázata.

Először is kellett 4-5 nap kiheverni a jetlaget, remek volt, mondhatom. Fura érzés, amikor beszól az ember szervezete, követelve az alvást este 8 órakor, vagy csak négykor felébreszt, hogy már keső reggel van.

A második pont inkább az én hibám. Szóval, a gyógyszeradagomat megemelte az orvos, és én elfelejtettem idejében kikérni, aminek az lett az eredménye, hogy két napig semmin voltam. Utálom a gondolatát, de az igazság az, hogy 30 óra után elvonásos tüneteim vannak, és miután elkezdem szedni újra még beletelt két napba, amig visszarázódtam. Sárkány voltam a héten, na. És nem mellesleg az emelt adagtól most nem tudok elaludni egészen kettőig, és össze-vissza van a biológiai órám. Tegnapelőtt 5,45-kor felkeltem mert kár volt az utolső egy órát ébren az ágyban tölteni, tegnap és ma pedig ágyuval sem tudott felkelteni senki fél 12-ig.

Mielőtt még mondd valaki egy olyat, hogy csak ki kell próbálni minden nap azonos időben lefeküdni, friss levegőn lenni és mozogni mert minden helyreáll magától - próbáltam már, nem áll. Most elkeydtem használni a fényterápiás szemüveget megint, hátha az majd segit.

Nagyon nem szeretem, hogy igy eltelik a nap. Jó volna már csinálni valami hasznosat. Ezért kitaláltam, hogy a ruhákat rendszerezem először is. Napi 15 perc, és hamar megleszek. Először minden mosásra kerül (ne nézz a szennyeskosarunkba, rettenet mennyi minden ül ott) majd rendszerezem őket. Igaza van a rendszerező szakiknak: attól, hogy valami valamikor jó lehet, nem muszáj őrizgetni halálunkig. Ez alapján dolgozok:
http://www.urban-eve.hu/2008/02/27/ruhaszortirozas-mi-all-jol-mitol-bucsuzzak/

Először is a szinek, első kategóriába tartozok, az élénk kék, zöld, stb a szineim. Ez nem azt jelenti, hogy ami bézs, azt kihajitom, hanem csak támpontnak veszem. Amik jól állnak, találnak rám, relativ kényelmesek azok a ruháskosárba mennek - onnan pedig le a szekrénybe. Előre vasalni csak párat érdemes, amikor kiválasztom őket.

A ruhák, amik ősrégiek, lyukasak és kopottak ergo becsületes viseletre nem érdemesek, azok mennek nagy szemeteszsákkal a textilgyűjtőbe.

Azok, amelyek szépek, de nem viseltem őket öt éve azok dobozba mennek. Kiválogatok egy pár szépecskét, és elgondolkozom ki örülne neki (már mondtam, azt hiszem, de van két elegáns szoknyám - az egyiket egyszer viseltem a másikat egyszer sem, amit apumtól kaptam, úgy vette meg nekem, hogy jó lesz, ha majd fogyok 5 kilót. Akkor 65 kilós voltam. Most nem vagyok 65 kilós sem. Mondjam még? Szakad meg értük a szivem, de van aki szivesen hordaná, esetleg cserebere is lehet belőle... Ki is fogom tenni a képeket meg a méreteket, kinek kellene és ha van amit adnia cserébe véletlenül, az még jobb). Majd a többivel felhivom az itteni új használtruha boltot és megbeszélek egy megbeszélést. Úgy megy a dolog, hogy ami érdekli őket, annak az árában megegyezünk, kitesszük, és ha eladják 30%-a az árnak az enyém. Ha nem, tartogatják még, amig sikerül eladni. ami nem érdekli őket, az megy a vörörkeresztes ruhagyűjtőbe vagy akárhova, ahol nem tépik darabokra.

A szekrényem meg végre átlátható lesz, és nem kell minden nap elsóhajtoznom rajta, hogy mennyire szerettem régen ezt vagy azt a nadrágot, és csak 15 kilót kellene leadjak, hogy rámjöjjön újra, igaz már csak otthonra takaritani lenne jó. (Kinek nincs ilyen fehérneműje pl halomra?)
Huzzáh. Beszéltem.

Abszolut unalmas bejegyzés a hazaútról

Hazaértünk, gondoltam röviden beszámolok az útról.

Szokás szerint az Emirátusokkal utaztunk, aminél jobbat kivánni sem lehetett volna. Még mindig kiváncsi vagyok, hogy lehet ez a legolcsóbb mód, amikor más légitársaságok feleannyit sem adnak? Hm.
Nagy sirás volt otthon természetesen, még én is elérzékenyültem indulás előtt, és nagyon sajnáltam az oldalbordadonort. Én is mindig bőgök errefele jövet, nem csoda ha ő is el volt keseredve. A reptéren átmentünk a szokásos hülye indiai formaságokon, letapiztak, kaptunk három pecsétet a poggyászunkra és mire beértünk már csak kicsit kellett várni, és a gépen is voltunk. Dubaiba menet az öt óra hamar eltelik, főleg hogy 45-45 perc a le meg felszállás, szorgoskodnak a légikisérők, mindenki izgatott lesz, hasonlók. A maradék időt vacsorázással és filmnézéssel el is ütöttük, majd Dubaiban a sejk jóvoltából megcsodáltuk megint a kibővitett repteret, aludtunk a földön 2-2 órát, kihasználtuk a gyors és limitmentes internet adta lehetőségeket majd a 8 órából a maradékot téblábolással meg Starbucksban kávézással töltöttük. Ha egy valami bosszantott, az az volt, hogy ugye oda kell érni a kapuhoz kb 1,5 órával indulás előtt. odaérsz, kipakolsz, erre bejelentik, hogy kezdjük a menetet. Mindent összepakolsz, vársz, 10 percenként hivnak újabb meg újabb csoportokat (arra vannak osztva az ülőhelyek) de ebből nagy tulakodás lesz úgy is, mert az emberek 75%-a egyszerre akar bejutni. Mást már nem tudsz elkezdeni (horgolás, olvasás, filmnézés) mert hivnak azonnal úgymond. Mire bejutsz 1 óra mulva, kiderül, hogy ez csak egy újabb váró, és alig van ülőhely. Logikus, hogy az embereket átvezetik a kényelmes, tágas váróból abba, ami kicsi, és több száz emberre egy WC-je van. Mindenki morcos, járkál, megint nem tudsz elkezdeni semmit, mert nagy csinnadrattával ötpercenként bejelentik, hogy mindjárt kezdődik a beszállás. Aztán beszállásnál megint hasonló menet jön. Nem nagy dolog, de megoldható lenne könnyen ez a baki, nem?

Későn indultunk a majdnem 8 órás útra végül, de időben érkeztünk. Még csak egy óra bőröndvárás volt, aztán jöhettünk is haza. Szerencsére visszaestem a hülésbe, mert itthon most 5 fok van, Indiában ben 31. Hiába volt minden C vitamin meg nagykabát. Mondanám, hogy jó itthon, de annyira irreális lebegős jetlagem van, hogy csak na... Ma reggel dolgoznom kellett volna, de lemondta a kliens hülésre hivatkozva. Nem mondom, hogy nem örültem egy kicsit.

Most meg megyek lepihenni, hagyom a gyógyszert hatni és reménykedek hamarosan megint tudom, ki vagyok, hol vagyok és mi az ábra. 

India - revolutions

Megint indiaban, mar otodik napja.

Roviden leirom eddig mi tortent. Vegulis ok nem, ezert is roved a beszamolo. A repulout, szokas szerint csodas volt, finom kaja, jo filmek, kenyelmes szek. Pontosan erkeztunk. Az egyetlen meglepetes az idojaras volt. Most is eszementul nedves, de sokkal huvosebb van. Annyira annyi az annyi, hogy ejjel betakarozok, es kenyelmesen vagyunk ventlillatoros szobaban. Ma igaz melegebb volt, es sutott a nap, de altalaban veve elmegy.

Kifogtunk szombaton jovet egy nagy esozest, ami azt jelentette, hogy mindenhol arviz volt. Az utcak jo terdigero vizben burkoltan, az emberek felhuzott ruhaval morcosan, se taxi, se busz, se semi nem mukodott. Anyosomek okosan ugy gondoltak, hogy negy ember, plusz ket nag yes egy kisebb poggyassz befer a sofor melle a negyszemelyes kiskocsiba. Csak mert tavaly is ugy voltunk, es majd leszakadt a labam az egyoras kocsizas alatt. Hat most nem fertunk be, nagyobb volt a borond, igy hat elorekuldtek sogornovel es csomagokkal engem. Sanjay maradt anyospajtassal taxizni. Persze a taxik nem indultak, es ket oran keresztul osztottak a semmit, amig buszra ultek. Igy bekerultek egy masik allomasra, ahonnan aztan abszolut semi sem indult, es vartak egy orat, amig vegul utanukkuldtek a tobbiek a kocsit. Mert itt igy megy ez.

Mindent egybeveve azert altalaban job, mint tavaly volt. Valamennyit makogok bengaliul, tehat ertek is egy kicsit, es jobban tudunk igy kommunikalni. Eddig minden nap kikocsikaztunk a piacra, vettunk nekem palackozott vizet meg ezt azt a csaladnak. Anyum morci, hogy nem megyunk sehova, hanem gyakorlatilag itthonulunk. Mar nem is izgat. Nem tudom, miert, de rezignaltan jottem, es inkabb pozitivabban latom a dolgokat, ha eleve fel voltam keszulve a legrosszabbra.  Zavar, hogy sosem vagyunk egyedul, ma meg a wc elott is vart valaki. Nem be akart jutni, hanem aggodott, hogy ki tudom-e nyitni az ajtot. Szepen ezt ugy mondjak, hogy mi europaiak fuggetlenebbek vagyunk, en meg ugy, hogy kevesbe boldogtalanok. Na jo, folyt kov.

Bermuda-háromszög

Ma nem irnék sokat, mert aludnom kellene. Amúgy nem megy, de legalább olvasgatok és ráakadtam erre a nagyon igaz térképre. Nem kell magyarázni, azt hiszem. Nekem személy szerint a Facebook (most éppen a kötős-horgolós csoportomra vagyok rákattanva, irtak-e újat 15 percenként KELL ellenőrizni), a Yahoo meg a blogjaim (nem a sajátjaim, hanem akiket követek: hátha épp most irtak valami jót).

Ennek margójára: a pomodoro technikában semmi csoda nincs, de működik mégis. A napokon, amikor nem használom rohamosan csökken a produktivitásom. Tehát hajrá, 25 perc munka, mindenféle bermuda háromszög nélkül. 

1000 év

Ma megejtettük a nagybevásárlás oroszlánrészét anyóspajtiéknak. Isten áldja a Body Shoppot, mert mindig találunk valamit, ami elérhető árú, mégis ajándékszerű, különlegesebb. Anyós, és a három nagynéni kap mesefinom illatú duó testvajat, amire áhitoznak már egy ideje - ráadásnak harmadáron, alig drágábban egy üveg Nivea hidratálókrémnél és egy-egy csergőórát váltható szinű kijelzővel. A gyerekek cuccai is mind a csomagban, idősebb nagybácsi pulóvere csomagolásra kész, többi nagybácsi-nagynéni pedig testpermetet rendelt. Az es megvan, még sem volt este sem.

Igy mire hazaértünk én egy gyors leves után ledőltem, Sanjay meg tvzett egy kicsit. Este pedig dumáltunk egy nagyot, olyan igazi többórás beszélgetés teljesen semleges dolgokról: nagyon hiányzott, és nagyon jól esett. Megvitattuk a rádióhullámokat, azok kódolását, meg a tényt, hogy pár százada még voltak igazi mindentudó tudósok, de ma már olyan sincs, aki egy tudományban igazán jártas lenne. Nincsenek már igazi nagy kémikusok, fizikusok, orvostudomány szakértők. Sőt, az alágakban sem igazán, ott is kevés az, aki majdnem mindent tud vagy ért, gondoljunk csak a biokémiára, atomfizikára vagy bőrgyógyászatra. Ha igazán különleges embereket nézel a tévében, akkor azok csak egy adott témában jártasak: a fekete lyukakat kutatják (mitn fizikusok, nem mint orvosok  :)) no pun intended) vagy otthon vannak egy spéci fertőző betegség terén.

Egyrészt érdekes hallgatni az igazi nagy szakembereket, másrészt frusztráló, hogy átlagemberként csak a felszint érinthetem, és azt is csak abból, ami érdekel, pl esetemben az asztrofizika és a kvantumfizika. Siralmas, hogy milyen keveset tudok, milyen keveset értek. Hiába ismételgetjük azt, hogy Einstein idejében is csak vagy tucaton értették a relativitáselméletet, ez engem nem melegit. Mikor nézem a Through the Wormhole sorozatot Morgan Freemannel, és elkacagok csöndesen a beszólásain mindig szomorú leszek kicsit, mert kivankozom ott lenni, elkezdeni egy új egyetemet asztronómiából, fizikát tanulni 3+2+4 éven át, amikor is esetleg megkezdhetném az igazi kutatást, és megérteném az alapok alapjait. De - sok ember élete mutatta már meg - erre egy teljes emberélet nem elég, még ha csak egy kutyád van és semmi hobbit, akkor sem. 50-60 év semmi. Ezt mondom mindig, amikor hangoztatják egyesek, hogy egy ideális örökkévalóságban a Jóisten erősen sok unott embert látna. Hát egy francokat. Kellene nekem vagy 200-300 év, hogy igazán belemélyüljek a csillagok világába, és annak hátterébe, kellene 100 még a kozmológiára, és töltenék 50-70 évet az óceánok felfedezetlen részein fura állatokat kutatva és kellen pár évtized, hogy megtanuljak csak a legkedvesebb hangszereimen játszani ugy-ne-elmegy-falun szinten. Szeretnék egy-két emberöltőig kertészkedni, és pont azt tenni naphosszat, amit a Napsütötte Toskána könyvben olvastam: mindenféle növényt nevelni, házat épiteni-tökéletesiteni, enni-inni a barátokkal, rokonokkal. Azután szeretnék még a kvantumfizikába igazán beleesni, arra 200-300 évem rámenne, mert tudni akarom nagyon, miból vagyunk. És az emberi agy felépitésébe és abba, hogyan vagyunk-érzünk-gondolkodunk-álmodunk-szeretünk.
Kezdek kifogyni az 1000 évből, és még az igazán első dolgokat nem is mondtam. Ki vagy, Isten, hogy teremtetted ezt mind, miért kék az ég, nem zöld és milyen a hangod, amit régesrég még volt, aki hallott? Hogy lehet, hogy ennyi teremtménnyel mind törődni tudsz, és hogy lehet, hogy látva minket, a történelmünket, még akarsz is?
Szeretnék éveket eltölteni, évtizedeket inkább szeretteimmel,Sanjayval gyerekeket szülni és nevelni, elutazni együtt Tahitire hónapokra, unokákat túróstésztával tömni, Lehellel beszélgetni és Honfoglalózni jókat, Apukával csillagokat nézni, nagytatával szőlőt ültetni, nagynénémmel együtt csodaszép dolgokat kötni-horgolni, Anyukával végignézni a régi sorozatokat (Dr. Quinn, Mash, stb) még sokszor, lustulni a kanapén, miközben égő vita folyik az éjjel közepén a puzzle helyes összerakási sorrendjéről.

Milyen lehet, ha nincs damoklész kardja felettünk, ha van idő. Ha meg lehet csinálni mindent, amit kell, amit akarunk és amit mások akarnak - mindent? Nem tudom el sem igazán képzelni, de nagyon várom. 

RIP Mark Darcy

Spoiler alert. vagyis aki el akarja olvasni Helen Fieldingtől a  legújabb Bridget Jones naplóját, és nem kiváncsi rá mi is a szitu a legelején, az most hagyja abba. Lelke rajta.

Éppen beleugrottam volna, hogy megszerezzem izé, megrendeljem diszkötésben, ahogy szokás jó házaknál, amikor is ráolvasok egy kicsit. Mert ismeretlen könyv olvasása előtt szoktam, most meg miért is ne. A HP kinyirta Mark Darcyt! A sztori már úgy kezdődik, hogy Bridget egy gazdag,vékony, 51 éves özvegy, aki kéz gyerekét egyedül neveli és éppen egy szépfiúra nyáladzik. Magyarázat: az irónő apja meghalt balesetben, vagy valami hasonló, és Helenünk rájött mennyire igaz, ha az ő kecskéje megdöglött... szóval rájött, hogy az élet nem igazságos, és sok le fel járat van benne. Ezért gondolta kicsesz a szegény olvasókkal akik 14 évet vártak, előfizettek, forró fürdőt és bébiszittert szereztek, hogy végre kacaghassanak egy jót a kedvenc suta, duci, de életszagú és aranyos hősnő kalandjain. Ezt nektek. Köszi, nem veszem meg, nem olvasom el, nem ajánlom. Mert nem kell nekem Helen Fielding, hogy ráebresszen mennyi igazságtalanság és fájdalom van a világban. Azért kellett, kell ma is néha, hogy jól érezzem magam. Benne van a szórakoztató irodalom cimszó alatt a szótárban, ki lehet keresni.

Ha kedvem támad sütőbe dugni a fejem (ártalmatlan, mert forró levegős csak, de akkor is), van elég, ahol találok okot rá. Az irodalomban is, csak igy, a kisujjamból: A nyomorultak, Orvos voltam Auschwitzban, Bűn és bűnhődés. De akkor tudtam mit veszek a kezembe, "+%!/=(%//   ! Hogy ha már mondok, ne irjak csúnyát. Nyugodj békében, Mr. Darcy.

Ájm szó ekszájted

Tegnapelőtt Sanjay kicsábitott vásárolni. Nem kell megijedni, nem beteg vagyok, hogy nem volt kedvem vásárolni menni, de most anyóspajtáséknak vettünk dolgokat és még mindig háritóüzemmódban veszem a közeledő indiai utunkat. Azért ha már ott voltunk a hobbi üzlet mellett, beszaladtam gombostűkért és megláttam álmaim hobbitáskáját. Sokszor láttam már ilyent, de mindig 60-70 eurónál kezdődtek, és ez most a negyede volt. Még igy sem vettem volna meg magamnak, de legjobb férjem másként gondolta, és megkaptam ajándékba. :) Juhé. Ahogy hazaértünk azonnal beköltöztettem az összes horgolós cuccomat, és olyan jól néz ki, nem is igaz. Mindennek van helye, és a fenekén is van dupla fal, ahova a kinyomtatott mintákat lehet tenni - magyarán mesés és imádom. Néhány kép, két oldalról:

És kinyitva:

Annyira szeretem, hogy hordoztam magammal mindenhova és tegnap munka után megtáltosodva teljesen befejeztem az első projektet ÉS a második, kisebb projekt egyik felét. Nem azért mondom, de nem látszik rajtuk, hogy kétbalkezes én készitette. A szinek csodaszépek, remélem fog majd tetszeni az illetékeseknek. (Ezért is nem teszek képet, hogy meglepetés legyen, majd jön az is pár hét múlva.)

Őszintén nagyon lelkesen dolgoztam sokáig ezeken és rosszul esett, hogy nyáron anyumék elég szkeptikusan követték ügyködésemet. Úgy nézett ki nem hiszi el sem Anyum, sem nagynéném, hogy én ezt be fogom fejezni, sőt, jól fog kinézni. Szerintem csak nem mondták, de gondolták, hogy ebből úgy is az lesz, hogy sirva abbahagyom és inkább veszek valami személytelenebb ajándékot - amit nagyon el akartam kerülni, mert akármilyen furán hangzik,de ha dolgozol valamin nagy nagy szeretettel, akkor az beleivódik a munkádba... legalábbis nem lehet, hogy ne látszódjon valamin, ha szivesen és örömmel készitették.

Ennek az lett az eredménye, hogy tegnap egy óra magasságában "én addig le nem fekszem, amig meg nincs ez a szél" kész lett a nagyobbik projekt, amin május óta kotlok. Sanjayt felráztam, hulatáncot jártunk (az ég áldja meg ezt az embert, tud velem igazán örülni), és eddig a percig nem tudom kiverni a fejemből a refrént: "Im so excited, I just cant hide it." Már egészen idegesit a dallam. Főleg, hogy teljesen nem idevágó, mert messze sem a horgolásról énekelnek a lányok :) Azért érdekes úgy hallgatni, mintha. Próbáljátok ki. :)

Plusz anyummal álmodtam, és neki újságoltam, hogy mindennek ellenére sikerült, és nem annyira kétbalkezes a lánya, ahogy ő gondolja. Akkor sem vagyok egy lúzer, ha nincs sem mesteri sem doktori diplomám, és "csak" itthon tanitok. :P Legalább szép dolog is kerül elő a kezeim közül. És jönnek a diákok ezerrel, mert ajánlgatnak melegen egymásnak.

Ja, update PS: blokkolódik a cucc, ami azt jelenti szaknyelven, hogy megmosod a horgolt vagy kötött anyagot (mosni kell ugye, mert csak fogdossa ay ember készités közben, hiába mostam minden egyes érintés előtt kezet) betekered lazán egy törölközőbe, átnyomogatod, majd az igy nedves anyagot kigombostűzöd, formára állitva. Igy szép lesz az alakja, bár várhatok két napot, amig megszárad. :)