A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvas. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 10., hétfő

Motiváció

Ma megvádoltak azzal, hogy motivált vagyok. Nem szoktam ilyen aljas dolgokra válaszolni általában, de ezt egy kedves barátnőm irta, és aggódom érte. Komolyan, őszinte embernek ismeri a világ, aztán egyszer csak hazugságon kapják, ami nem is az ő hibája. Igy vész el a jó hirnév, és én ettől meg szeretném kimélni. Tehát itt van, most már mindenki, aki olvas (mind a három szerencsétlen, idetévedt jóhiszemű ember) levonhatja a saját következtetését.

Múlt héten nem igazán dolgoztam. Jó, ez nem az én hibám teljesen, mert sötét egy periódus volt, de muszáj megemlitsem, még mielőtt valaki azt állitja, hogy kimerültem hétvégére. Szóval, tegnap vasárnap volt, Sanjay ledolgozott vagy 4-5 órát, mert Ő motivált. Mire reggel felkeltem, ő már haza is jött, egyszerre öltöztünk háziruhába, de ő a kintiről én meg pizsamáról. Nem hajnali nyolc volt, hanem kemény fél 11. Mire elolvastam a fontos emaileket (mint a kettőt), és a kevésbe fontos, de jóval érdekesebb blogokat meg a "fontatlan és érdektelen" hireket a neten, el is telt a fél óra, ami után már engedi a gyógyszerem, hogy egyek. Ettünk. hogy kipihenjem a melegszendvics készités okozta fáradalmakat megnéztem két Jóbarátok részt. Azután lelkesen nekiálltam takaritani, az érzés komoly tiz percig tartott, aztán apatikusan visszaültem a kanapéra, és cseszegettem Sanjayt, hogy mikor fejezi már be a munkát véééégre. Aztán megettünk közösen egy-egy jaurtot, mert a munkakedvet nem is várhatja az ember korgo gyomorral, ugye? Aztán elterveztem, mi mindent kell megcsinálni, majd megint megnéztem a fontos és fontatlan netanyagot. Bejegyeztem valamit a határidőnaplómba. Megnéztem a mozikinálatot. Rávettem magam kerek 15 perc tornára, és 30 perc jógára. Vörös szőnyeg, tapsvihar.  Majd, mind ki jól végezte dolgát, ledőltem kicsit olvasni. két óra múlva megint megszállt az ihlet, és hirtelen felindulásból főztem. Nehéz fél óra volt, nem is szeretnék róla beszélni, most is kinlódok a poszttraumatikus stressztől. Vacsoráztunk, és megnéztük a Harry Potter hetedik részének az első részének az első részét. Nem vicc. Főleg, miután rájöttem, hogy én még egyebeket is belefoglaltam volna, ha én rendezem. Lett volna Harry potter 7.1 és 7.2 és 7.3. A negyedikre még irom a forgatókönyvet. Az este második részét könnyű olvasmányokkal töltöttem, majd miután Sanjay 10-kor lefeküdt és erős késztetést éreztem arra, hogy átszaladjak a Könyvtáros első részén. Aztán lefeküdtem volna, de a tudat nem hagyott aludni, hogy még mindig nem vagyok biztos melyik a legjobb része. Ezért átszaladtam a másodikon és harmadikon is. Éjjel kettő felé már megint ágyban voltam, és elalvásig azt fontolgattam, én mit tennék a negyedik részbe.

Azt szeretném végül irni, hogy ez nem egy különleges nap volt, sajnos. Komolyan ábrándozom róla, milyen jó lenne egy babacsacsi, aki iázik a fülembe és néha hátsónrúg. Meg úgy egyebként is, milyen édes is lenne. nem?

Odatenném a sereg babapóni, törpenyúl, kisliba és aprófürj mellé. Megtaláltam életem értelmét, gyerekek! Hurrá!

2013. április 4., csütörtök

Keso esti laz

Valaki mondja mar meg, miert asitozok itt majdnem ejfel tajban a szamitogep elott, mikozben eletem parja magzatpozban, angyali arccal edeset almodik? Megint orommel koszontom az almatlan periodust. Valamennyire az en hibam is, mert tegnap ejjel kettoig nem tudtam aludni, ma viszont ejjeli fel hetkor kelni kellett, mert hoztak a konyhabutort, szoval ugy dontottem ma nem fog menni a tanitas es rahuztam meg ket orat 9-11 ig reggel. Sajnos nem biztos, hogy segitett volna, ha ma egesz nap csak allva bobiskolok, mert akkor csak meg almosabb vagyok es meg felszinesebben alszom-ha alszom.

Tudom, nem lenne nagy ugy az egesz, de ez nekem a gyengem. Kell a 8-9 ora alvas, mert maskepp fizikailag jelen vagyok, de agyilag nem. A szo szoros ertelmeben 20 percig tudom a falat nezni, mindent elfelejtek, es ha ez sem gyoz meg a delutani szunyarol, akkor majd beut a migrennek becezett fejfajas. Rossz vendeg, mert sose hivja senki, mindig kuldenenk el, de joval tobbet marad, mint kellene, es akkor mar hanyingerem is van vele. Szoval kell az alvas, ha torik ha szakad. A problema az, hogy amugy sem vagyok mely alvo, es utalom ezeket az alvatlan periodusokat.

Igen, tudom mi a megoldas: reggel nem szabad 9.30 nal tovabb aludni, sok napfeny kellene, 30 perc kardioedzes delutan, konnyu vacsora, 1 ora joga es a szokasos meleg "aludjjol" tea kis homeocseppekkel meghintve, este 11-kor lampaoltas, es kizarolag sotetbeni tevekenysegek engedelyezve - kizart az, ami tulzottan felporget (megis, akkor mi maradt - egy unalmas eloadas a csigak felepiteserol?? ). Csak a lista leairasa kifaraszt, es ha nem alszom rendesen, akkor haszontalan vagyok, szazas nem fogok masfel orat tornazni este 11 elott. Tudom, erre mondjak, hogy itt fosom a szot.

Inkabb megyek, ledolok az angyalka melle, aki a szo szoros ertelmeben 10 masodperc alatt el tud aludni (lemertem, konnyu, mert ha faradt horkol) es suthet rolam a sarga irigyseg. Ja, mondtam mar, hogy keletre nez az ablakunk, es a vekonysemmi redonyon keresztul reggel fel nyolctol besut az a k..., kib... napocska? Pont amikor mar valahogy elszenderedtem szombat-vasarnap reggelre. Meg ha masik oldalamra fordulok, akkor is a hatsomon erzem a meleget. Meg bug a galamb. Atjon a masik oldalrol, csak hogy a fulunkbe bugjon. Mondtam neki, hogy galambleves lesz (ettem mar, szegeny galamb, de isteni a leves!) ebedre, vagy csond most, valasszon.

Ahogy a kismalac mondana: hulye tavacs, hulye madarak, hulye almatlansag barcsak valna mindharom kodde (reggelente)!